RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2021. szeptember 25., szombat
Eufrozina, Kende

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Mágia és humor
2021-03. szám / Lukácsy György

Alekszandar Popovszki rendezi a Nemzeti Színházban Bulgakov klasszikus regényének színpadi változatát, A Mester és Margaritát. A sok országban alkotó, macedón rendező szerint Bulgakov
műve egyszerre kelti fel bennünk a Félelem és reszketés Las Vegasban és egy jó Monty Python-szkeccs érzetét. A nemzetközi stáb tagjai és a magyar színészek is abban reménykednek, hogy produkciójukat a járványhelyzet elmúltával, előbb-utóbb a nézők előtt is bemutathatják.

A magyar közönség egy része már nem csak hallomásból ismeri a mun­kás­ságát. 2018-ban a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) nagy sikerrel mutatta be a Danilo Kis írása alapján készült Borisz Davidovics síremléke című rendezését. Milyen emléke van a ma­gyaror­szá­gi bemutatóról?
A. P.: Nagyon jó visszagondolni arra a produkcióra, és nem csak azért, mert akkor még elképzelni sem tudtuk, hogy ilyen jövő vár ránk. A szín­há­zi élmény a közönséggel teljes, és most mindannyiunknak nagy hiány­ér­zetünk van. De eltekintve a járványhelyzettől, a Borisz Da­vi­dovics síremléke azért is fontos számomra, mert az volt az első alkalom, hogy magyar nyelvű előadást rendeztem. Akkor az Újvidéki Színház színészeivel dolgoztam együtt, de már abban a produkcióban is Verebes Ernő dramaturg volt a segítségemre – ahogyan most, A Mes­ter és Margarita esetében is.

Számtalan országban rendezett, köztük majd’ mindegyik balkáni államban. Hisz abban, hogy a színház képes találkozóhellyé válni egymással bizalmatlan népek számára is?
A.P.: Rendeztem a hazámban, Skopjéban, a zágrábi horvát, a belgrádi szerb és a ljubljanai szlovén Nem­ze­ti Színházban is, és mindenhol otthon érezhettem magamat. Van egy réteg, és nem csak művészek, akik hozzám hasonlóan nem ellenséget látnak a másikban. Különben is, ha valaki folyton kizárólag a határain kívül találja meg népe gondjainak a forrását, az vagy vak, vagy ostoba. Az a kreatív stáb, akikkel most Budapestre érkeztem, szintén ebben a szellemben gondolkoznak, és remekül tudunk együtt dolgozni. Sokat változott a világ, és csak részben a koronavírus-járványnak köszönhetően. A kilencvenes években nagyon nyitottak voltunk, szívesen kóstoltunk más népek főztjéből – átvitt értelemben is –, most viszont bizalmatlanok és bezárkózóak vagyunk. A pandémia ezt erősíti fel. Ezért is tartom kiváltságnak és tölt el különös izgalommal, hogy a pesti Nemzeti Színházban rendezhetek.
hirdetés

Ráadásul Bulgakovot! Mitől aktuális ma ez a részben a 30-as évek sztálini Szovjetuniójában játszodó regény?
A.P.: A Mester és Margarita kétarcú regény. Több színházi rendezést is láttam, legutóbb a bécsi Burgtheaterben, és mindegyik előadás ugyanazzal küzd: érthetően, szinte realista módon indul a történet, de a regény második felére teljesen összezavar bennünket az író. Az 1930-as évek moszkvai min­den­nap­jaitól eljutunk egy mágiával és csodákkal tűzdelt történetig, amelyben a hétköznapok világa keveredik egy elmegyógyintézet rideg valóságával és Jézus Krisztus, valamint Poncius Pilátus történetével.

Bár láttunk már legendás előadásokat is, de Ön szerint hogyan lehet ezt az összetettséget élvezetesen felmutatni egy színházi előadásban?
A. P.: Bulgakov mély és filozofikus szövegét a dramaturgiai leleményesség és a szenzációs humor teszi emészthetővé. Híres jelenete a regénynek, amikor a két író, Berlioz és Hontalan a rekkenő nyári hőségben próbálják a szomjukat oltani. Hideg ásványvíz helyett meleg kajszibarackszörppel kell beérniük. Ez már önmagában is abszurd. De ezt tetézi Bulgakov: a szörptől ugyanis csuklani kezdenek, így vágnak bele egy mély beszélgetésbe Jézusról, vagyis az élet értelméről. Milyen szép jelképe ez az életünknek! De ott van az a meglepő statisztikai adat, miszerint a regényben minden 15. oldalon felbukkan egy meztelen nő. Tiszta Monty Python! Közben pedig van egy démoni, ördöngös hangulata is a történetnek, amitől éppen olyan elveszettnek érezzük magunkat, mint a Félelem és reszketés Las Vegasban című Terry Gilliam-film hősei. A sztálini 30-as évek egyébként csak annyiban fontos számunkra, hogy az akkori rendszer nyomai máig velünk vannak, behálózza az életünket egy ellenőrző struktúra, és ránk telepszik. Ebben a nyo­masz­tó légkörben pedig minden más értelmet nyer. Számomra továbbra is nagyon fontos az igazság, de azt kell látnom, hogy az emberek széles körében egyre kevésbé van jelentősége. Zavartalanul élünk ebben a fake-news világban, mintha természetes volna, hogy naponta a szemünkbe hazudnak. Ha valaki ebből ki­te­kint­het, az már kész csoda. Szerintem ez Bulgakov regényének mai olvasata: bízni kell a csodában! Végül is a színház is erről szól.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor