Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Különböző kulturális jelenségek izgalmas találkozása
2021-09. szám / Nagy Klaudia

Már javában zajlik a VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színházban. A fesztivált ezúttal is a műfaji sokszínűség és nyitottság jellemzi, a nemzetközileg elismert al­ko­tók mellett teret kapnak új, ismeretlen produkciók is.
Az előadások mellett kiállítások, filmvetítések, workshopok és közönségtalálkozók teszik még ér­de­ke­seb­bé a programkínálatot. Kozma Andrással, a MITEM szervezőjével, a Nemzeti Színház dramaturgjával, műfordítóval a fesztivál küldetéséről, fontosabb mérföldköveiről beszélgettünk.

Hét évvel ezelőtt, amikor a MITEM szakmai csapatával meg­ha­tá­roz­tátok a fesztivál irányvonalait, mik voltak a főbb szempontjaitok?
K. A.: Az alapvető szándékunk az volt, hogy próbáljunk meg minél jobban nyitni a külföldi színházi élet felé, és egyúttal képviseljük a saját tradícióinkat is. Mivel mi, a szervező csapat tagjai, sokféle szín­há­zi kultúrában megmerítkeztünk, biztosak voltunk abban, hogy egy ilyen jellegű fesztivál – amelyet szándékosan találkozónak neveztünk el –, fontos szerepet tölthet be abban, hogy kialakuljon egy dialógus Magyarország és a világ színházi élete között. Az első fesztivált ismeretségeink, kapcsolataink alapján indítottuk el, ahová már akkor is olyan mestereket tudtunk elhívni, mint Anatolij Vasziljev vagy Rimas Tuminas. Sok tapasztalattal gazdagodtunk, és a találkozó nyomán egyre szélesedő szakmai, kultúrdiplomáciai kapcsolatrendszeren ke­resz­tül a következő még tágabb lett. Viszonylag rövid idő alatt sikerült olyan arculatot felmutatnunk, ami ráirányította a figyelmet Budapestre, a Nemzeti Színházra, a magyar színházi életre. Elértük, hogy már nem nekünk kell megszólítani színházakat, hanem bennünket keresnek. Jelentős társulatok küldik el az anyagaikat, és jelzik, hogy nagyon jó híre van a találkozónak, szeretnének nálunk bemutatkozni.

A fesztiválok elsősorban a híres alkotók, előadások miatt népszerűek a nézők és a szakma körében. A MITEM-en viszont megjelennek teljesen ismeretlen produkciók is.
K. A.: Fontosnak tekintjük a mesterek, a híres művészek jelenlétét, a felhalmozott tapasztalatukkal és kiérlelt mondanivalójukkal együtt, ugyanakkor a friss, szokatlan szemléletű alkotók felfedezését is misz­sziónk­nak tekintjük. Számomra a színház egyetemes dialógus a különböző korok, földrajzi területek között, ezeknek a kulturális jelenségeknek a találkozása nagyon izgalmas kölcsönhatást eredményezhet. Európában sokszor ugyanazok az előadások vándorolnak fesztiválról fesztiválra, sokan ráálltak a biztonsági programszervezésre. Mi az ismert előadások, rendezők mellé számunkra ismeretlen területeket is sze­ret­tünk volna megnyitni. Sokszor pont a kockázatos dolgok okoznak revelációt a nézőknek és magunknak is. Például a számunkra szinte teljesen ismeretlen oroszországi Jakutföldön találtunk egy világszínvonalú Shakespeare-adaptációt, amely a Titus Andronicusból készült. Rácsodálkoztunk, hogy egy ilyen tőlünk távol élő kis nép milyen érvényes, megrendítő előadást képes létrehozni egy európai klasszikusból. És a színházi jelenlét ősereje, ami megnyilvánult ebben a jakutföldi előadásban, sokunknak revelatív élmény volt.

Lassan hagyomány, hogy azok a rendezők, akik részt vesznek a MITEM-en, később a Nemzeti Szín­ház­ban is együtt dolgoznak a társulattal.
K. A.: Ha kialakul egy izgalmas, művészi együttműködés a fesztiválon, akkor meghívjuk az adott rendezőt hozzánk, hogy dolgozzon a Nemzeti Színház társulatával. A grúz David Doiasvili, az orosz Valerij Fokin és Viktor Rizsakov, a román Silviu Purcarete vagy a lengyel Andrzej Bubien, a norvég Eirik Stubo, legutóbb pedig a macedón-szlovén Alekszandar Popovszki mind-mind különböző módszerekkel és mentalitással dolgoznak, ami megmozgatja a társulatot. Hosszú távú együttműködésre törekszünk, amely nem marad meg a fesztivál keretein belül.
hirdetés

Mit hiányolsz még a repertoárból?
K. A.: Kezdettől fogva az egymás iránti, minél tágabb nyitottságot hangsúlyoztuk, és azt érezzük, hogy van még hová nyitnunk, rengeteg alkotói műhelyt lenne érdemes elhozni. Szeretnénk Észak- és Dél-Amerika, illetve Ausztrália színházi kultúráját is megmutatni, már tettünk is lépéseket a két kontinens irányába, dolgozunk rajta. Európa, Ázsia már intenzíven bekapcsolódott, Marokkón és Algérián keresztül az afrikai kontinens is színesíti a MITEM palettáját, de úgy gondolom, hogy mindenütt van még bőven felfedeznivaló, hiszen a színház egy folyton változó, élő művészet.

Milyen előrelépés történt az idei évben?
K. A.: Idén például jelentős továbblépés, hogy bár eddig is hívtunk meg határon túli magyar nyelvű előa­dá­sokat, de most egész csokrot tudunk ebből megmutatni. Triviális, hogy magyar nyelvű előadások nemcsak Magyarországon születnek, de nem annyira megszokott, hogy rendszeresen megmutatkozzanak Bu­da­pes­ten. Emellett a portói São João Nemzeti Színház Tompa Gábor Godot-ra várva rendezésével érkezik, mivel az is egy izgalmas alkotói helyzet, amikor egy magyar rendező dolgozik külföldi társulattal.

A járványhelyzet miatt kétszer kellett elhalasztani a találkozót. Mi az elmúlt időszak legnagyobb ta­nul­s­ága? Merre tovább?
K. A.: A pandémia komoly dilemmát vetett fel: hogyha át lehet állni virtuális közvetítésekre, képernyőn keresztül lehet nézni előadásokat, szükség van-e egyáltalán az élő érintkezésre? Komoly filozófiai probléma, hogy miben ragadható meg a színház. Meggyőződésem szerint a színház csodája a személyes jelenlét, a színész és a néző közötti titokzatos, élő kontaktus. Sajátos misztérium, a személyesség, az „itt és most” megélése. Bízzunk abban, hogy bármilyen körülmények között is, de az élő színházat és a fesztivált folytatni lehet. A másik fontos dolog, hogy ez alatt a néhány év alatt sikerült egy olyan presztízst és kapcsolatrendszert kialakítanunk, hogy a világ egyik legjelentősebb színházi eseményének, a 10. Szín­há­zi Olimpiának a rendezési jogát Magyarország nyerte el. Ezt a fesztivált a neves görög színházrendező, Teodórosz Terzopulosz kezdeményezésére alapították, akinek drámapedagógiai módszere nemzetközileg is ismert, stílusában és gondolkodásában a színház gyökeréhez nyúl vissza, keresve annak mai meg­szó­la­lási lehetőségeit. Ha minden jól megy, 2023-ban Madách Imre születésnapjának 200. évfordulóján még na­gyob­bat lépünk előre.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor