RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2021. december 8., szerda
Mária

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Két előadás férfiak és nők örökös harcáról
2021-09. szám / Nagy Klaudia

Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című műve 1945-ben játszódik Budapest ostroma alatt. A szö­ke­vény katona és az üldözött lány egy elhagyatott gellérthegyi villában bujkál. Kibontakozó sze­rel­mü­ket átszövik ambivalens érzéseik, egymás iránti gyanakvásaik. Szerepjátékok során saját
fantáziavilágukba menekülnek, hogy legyőzzék félelmeiket. A Dunakanyar című egyfelvonásos helyszíne egy presszó, ahol szintén véletlenszerűen találkozik egy férfi és egy nő, akik azonnal játszmázni kezdenek egymással. Karinthy Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából a Kecskeméti Katona József Nem­ze­ti Színház és a budapesti Karinthy Színház kooperáció keretében tűzi műsorra a két művet. A kecs­ke­méti teátrumban szeptember 21-én tartották a bemutatót, a Karinthy Színházban pedig 2022 januárjától játsszák a produkciót. A rendezővel, Nagy Viktor Jászai Mari-díjas, Érdemes Művésszel a pró­ba­fo­lya­matról, valamint a két mű közös gyökeréről beszélgettünk.

A Gellérthegyi álmok nagyon összetett, sok rétege van. Milyen kon­cep­ció alapján fogott hozzá a rendezéshez?
N. V.: A Gellérthegyi álmok lírai-tragikomikus részét szerettem volna hangsúlyozni a sötét és komor színek ábrázolásával szemben. De nem hagyható ki a két ember közötti tragikus, érdekes, furcsa viszony sem. Az is lényeges, hogy két fiatal, pályakezdő színész játszik a darabban, Varga-Huszti Máté és Szabó Dorottya, kettejük saját vi­lá­gá­hoz sokkal közelebb áll a lírai, fanyar, játékos megközelítés.

A Gellérthegyi álmok a Dunakanyarral egy estén kerül bemutatásra. Mi a két mű közös alappillére?
N. V.: Ha összerakjuk a két darabot, egyrészt mindkettő egy kor le­nyo­ma­ta, másrészt pedig a férfi-nő kapcsolatról szól. Tágabb értel­me­zés szerint a férfi és a nő örökös harcát, konfliktusát, se veled, se nélküled jellegű kapcsolatát mutatják be. A szereplők játékba, szerepjátszásba kényszerülve vívják férfi-női játszmáikat. Érdekes hasonlóság még, hogy mind a kettő zárt térben játszódik. Az egyik egy budai villa szobájában, lehúzott redőnyökkel, a másik egy zárás előtt lévő presszóhelyiségben, tehát mindkét helyen be vannak zárva a szereplők. Úgy sikerült kialakítanunk a térkonstrukciót, hogy a keret – a zárt tér – mindkét előadásnál ugyanaz. Bár különböző a berendezés, az egyik egy romos, elhagyott épület nappalija, a másik egy presszóhelyiség, de mindkettő zárt, ami arra utal, hogy a két mű gyökere közös. Karinthy Ferencet rendkívül izgatta a férfi-női viszony, sokat írt a naplójában arról, hogy a Karinthy családban mindig fontos és érdekes volt a férfi-női kapcsolat bonyolultsága.

Mindkettőben megjelenik a szerelem, de a Gellérthegyi álmok esetében kérdéses, vajon a két fiatal sze­rel­mének van-e jövője.
N. V.: A Gellérthegyi álmok közbülső játékrészei arra utalnak, hogy ez a kényszerű összezártságból létrejövő szerelem nem fogja kibírni az idők próbáját. A Dunakanyarban pedig azt hiszem, ha nem is örökre szóló, de egy válságból kivezető kapcsolat jöhet létre a két ember között.
hirdetés

A Dunakanyar két szereplője Hajdú Melinda és Aradi Imre, akikkel sokat dolgoznak együtt. Könnyebb a munka, hogy szinte félszavakból is értik egymást?
N. V.: Illenek hozzájuk a karakterek, illetve az is fontos, hogy a Dunakanyar rutinosabb szereplők után kiált. A jó értelemben vett rutin és szakmai biztonság, amely mindkettőjüket jellemzi, rendkívül fontos. A Gellérthegyi álmok világos tagolásokból áll, de a Dunakanyar már nem. Ott a fordulópontok nehezebben érhetők utol, sokkal rafináltabb darab. Sokkal rejtőzködőbb, bizonyos értelemben nehezebben kideríthető viszonyokat rejt magában. Ezért jó, hogy már valóban régóta ismerjük egymást, mert ezekről a for­du­ló­pon­tokról és a problémákról nyíltabban, őszintébben merünk beszélni.

A Dunakanyar rejtőzködőbb, mert az utolsó percben derül ki a szereplők szándéka. A Gellérthegyinél éle­seb­ben elkülönül, mi a játék és mi a valóság.
N. V.: A Gellérthegyi fokozatosan halad, a sorsukat lépésről lépésre vallják meg egymásnak a szereplők, nehezen szakad ki belőlük a valódi történet. Sokáig bujkálnak egymás elől, hiszen félnek, féltik az életüket, nem tudják, megbízhatnak-e a másikban, milyen titkot bízhatnak a másikra, és mit nem mond­hat­nak el. Ez lassan oldódik fel, de ezeket az állomásokat pontosan lehet látni. Sokkal világosabban elkülönülnek egymástól a játékos részek, viszont rengeteg a váltás. Egyik játék következik a másik után, egyik szerepből kell rögtön váltani a másikba, egy fiatal színésznek ez technikailag nagyon nehéz.

Hogyan tud segíteni nekik ebben?
N. V.: Sokféleképpen, nemcsak elemzés szintjén, hanem technikailag is. Segítek megtalálni a váltó­pon­tokat, amiket pontosan tudni kell, hol vannak, mert különben össze fog mosódni, hogy mi a szerep és mi a valóság. Éles szemmel kell figyelni a játékot, hogy ezeket a pontokat ne mossuk el, hanem derüljön ki, pontosan hol vannak a játék határai. Ez az izgalmas az egészben. Általában nagyszabású zenés darabokat rendezek 20-30 fő részvételével, ilyen szempontból üdítő, én magam is élvezem ezt a fajta pró­ba­rend­szert, hogy csak két-két emberrel kell dolgoznom. Nagyon tetszik, mert feladja a leckét, felturbózza az ember agyát.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor