RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2022. augusztus 17., szerda
Jácint

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„A színház még sokkal fontosabb, mint eddig”
2021-11. szám / Nagy Klaudia

Ezerarcú színésznő, úgynevezett „fregoliszínész”, aki alkatánál fogva nem skatulyázható be egy szerepkörbe sem. Semmi sem tudta eltántorítani attól, hogy a színészi pályát válassza, súgóként kezdte Kaposváron, csoportos szereplőként dolgozott, amíg elérte a véglegesített színész státuszt.
1998 és 2008 között az Új Színház, 2008 óta a Nemzeti Színház tagja. Színházi és filmszerepeit felsorolni is nehéz lenne, annyi emlékezetes alakítás áll mögötte. Fontosak számára az új impulzusok, imád fiatalokkal együtt dolgozni. A Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész Nagy Marival a Nemzeti Színházban futó két előadásáról, a Macskajátékról és a Rómeó és Júliáról beszélgettünk.

Mitől különleges Szász János Macskajáték-rendezése?
N. M.: Szász János azt szerette volna, ha színdarab kiegészül a Makk Károly-féle film és Örkény István regényváltozatának bizonyos rész­le­teivel, amelyből Kulcsár Edit dramaturg készített egy adaptációt. 10 napig ültünk a szövegkönyv felett, a filmből és a regényből mindenki beleírhatott a szerepével kapcsolatban, amit szeretett volna. Fo­lya­matosan bővült az anyag, úgy kellett minket visszafogni, annyi min­dent szerettünk volna beletenni, így alakult ki a végleges szöveg­példány.

Egérkét játszod az előadásban. Milyennek látod őt?
N. M.: Egérke egy pici és szürke teremtés, aki súlyos asszonyi sorsot hordoz. Verte a férje, aztán kitette az utcára szilveszter éjszakáján. Megszabadult ebből a rettenetes életből, és találkozott Orbánnéval, aki a barátja lett, akiért rajongani tudott. Mellette beteljesedett az élete, végre szerethet valakit, és őt is viszontszeretik. Csodálatos a két teljesen különböző nő viszonya, mert egész más neveltetésből, más élettörténetből találtak egymásra. Orbánné elvileg el is mehetett volna a kis Egérke mellett, de volt benne annyi empátia és szeretetéhség, hogy befogadja ezt a még nála is nyomorultabb embert.

A szövegpéldány bővítésével Egérke szerepe is nagyobb lett?
N. M.: János belerakott még plusz részeket a filmből, de Egérke ilyen kis észrevehetetlen. Mintha be­sur­ranna egy lyukon és vissza. Aztán egyszer csak ott áll, és elmondja a szívhez szóló monológját.

Egy ideig nem tudtátok játszani az előadást, mert közbeszólt a járványhelyzet, ráadásul szerepátvétel is történt, ezért újra kellett próbálni. Hogy sikerült a felújítás?
N. M.: Szász János Washingtonból újította fel az előadást online. Kamerával vették a próbát, úgy instruált, ami azért különleges, mert nem volt élő kapcsolat, csak messziről látta a színpadképet. Ilyen szempontból őrült szerencse, hogy filmrendező, aki egy totálból és egy kamerahangból is le tudja szűrni, hogy mit kell mondani. Eleinte nagyon féltünk, hogy ebből mi lesz, mert most dolgoztuk így először, de működött. Giza szerepét Gyöngyössy Katalin vette át Bánsági Ildikótól, ezért Jánosnak újra kellett értelmeznie a vi­szo­nyokat, hiszen Udvaros Dorottya más volt együtt Bánsági Ildikóval, mint most Gyöngyössy Katalinnal. Össze kellett hangolni a kettejük játékát, hogy megteremtődjön köztük a szoros testvéri kapcsolat. Öröm volt nézni, ahogy Szász újrarendezte, izgalmas, jó előadás lett belőle.
hirdetés

2019. december 14-én mutattátok be az előadást. Mennyit változott, alakult az eltelt idő alatt?
N. M.: Annyit változott, amennyivel okosabbak lettünk mindannyian a másfél év alatt. A járványhelyzet alatt mindenki rájött, hogy az élet, az egészség, a család fontosabb, mint a színház és a munka. Megtanultuk helyén kezelni a dolgokat. Közben újra elkezdtünk játszani, és kiderült, hogy a színház még sokkal fontosabb, mint eddig. Nem az élettel szemben, hanem azért, mert kiderült, milyen könnyen elveszíthetjük. Végre tudtuk ebben az évadban kétszer is játszani a Macskajátékot, a nézők nagyon szeretik Örkényt, szeretik a szavakat, a mondatokat, jól bele tudnak helyezkedni a szereplők helyzetébe, olyan, mintha ők is lubickolnának benne.

A Rómeó és Júliát is úgy próbáltátok, hogy állandóan le kellett állni, és el kellett tolni a premiert. Végül júniusban sikerült bemutatni.
N. M.: Kilenc hónapig tartott a próbaidőszak. Nem tudtuk, mikor játszhatjuk végre az előadást, látja-e valaha valaki, lesznek-e nézők. Furcsa is volt, amikor júniusban egyszer csak ott ültek a nézőtéren és zsizsegtek. Örültünk, hogy levehetjük a maszkot, és végre közönség előtt játszhatunk.

Az előadásban a Dajka szerepét alakítod, aki egy sokszínű karakter. Honnan jött a bohókás figura ötlete?
N. M.: A Dajka szeleburdi, gyermekded lelkű öregasszony, nem százas, de nagyon helyén van az esze. A próbákon mondták, hogy majd ki leszek tömve, nem értettem, hogy miért, hiszen vannak sovány dajkák is. Aztán azt mondtam, üsse kavics, felvettem két irgalmatlan nagy pótmellet, és azzal kezdtem próbálni. Teljesen kiléptem saját magamból, bátrabb lettem, egy vagány öregasszony, aki szeret a fiatalok között lenni, és a fiatalok is szeretik, mert olyan aranyos. Lehet zrikálni, mert nagyon bohókás, közel érzik magukhoz. Én is ezt érzem velük szemben, mintha mindegyik a fiam vagy az unokám lenne.

Sok fiatal színészhallgató és fiatal kolléga vesz körül. Milyen a viszonyotok?
N. M.: Szeretem őket, talán túlságosan is. Eszembe jut, hogy fiatalon mennyire féltem, és mennyire boldog voltam, amikor egy idősebb kolléga megszeretett, és azt éreztem, biztonságban vagyok mellette, mert segít, a szárnyai alá vesz. Megfogadtam, ha megélem, hogy ilyen öreg színésznő leszek, a fiatalok lesznek a mindeneim.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor