RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2022. október 7., péntek
Amália, Bekény

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„A fény, a tér és a testek elrendezése inspirál”
2022-02. szám / Nagy Klaudia

1999-ben diplomázott a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc-színházi tánc szakán. Pályáját a Szegedi Kortárs Balettnél kezdte, ahol olyan előadásokban kapott főszerepet, mint a Post­scrip­tum és a Carmina Burana. 2003-ban úgy döntött, külföldön folytatja tovább, hat évig volt a híres
belga fizikai színház, az Ultima Vez társulatának tagja. 2010 óta újra Magyarországon dolgozik, a Közép-Európa Táncszínház visszatérő vendégművésze. Ketten című előadását megújult formában március 31-én láthatja a közönség a Trafóban. Mészáros Máté táncos-koreográfussal külföldi élményeiről, sajátos tánc­szín­házi stílusáról és jövőbeli terveiről beszélgettünk.

Milyen szakmai tapasztalatokat adott a külföldön töltött hosszú idő­szak?
M. M.: Szerencsésnek mondhatom magam, mert híres és világ­szín­vonalú koreográfusokkal dolgoztam együtt, akiktől egy életre szóló élményt kaptam, és ezek az élmények a mindennapjaimban is jelen vannak. Bár ezeknél az együtteseknél táncosként dolgoztam, de az a fajta munkamódszer és mentalitás, ami ezeket az éveket jellemezte, to­vább öröklődött a most már általam koreografált darabokban is.

Mikor döntötte el, hogy koreográfus lesz?
M. M.: A Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatójaként határoztam el, hogy koreografálni szeretnék, de hoztam egy fura szabályt ma­gam­nak 15 évesen, hogy először táncolni és tanulni fogok, és amikor úgy érzem, hogy eljött az idő, elkezdek koreografálni. Ez nem jelenti azt, hogy nem foglalkoztam koreográfiával a táncos éveim alatt, nagyon sokszor aktívan részt vettem előadások létrehozásában, például az Ultima Veznél, de legelső munkám a Kalmár Attilával közös darabunk, az Egyszemélyes tömeg volt 2010-ben.

Miből szokott inspirálódni egy koreográfia létrehozásánál?
M. M.: Általában a közönség minden tagjára kivetíthető általános problematikával szoktam kezdeni a kutatási folyamatokat. Mindig figyelem magamat, és próbálom értelmezni az engem ért reakciókat, amikről azt gondolom, hogy nemcsak személyesen engem érintenek, hanem mindenki számára valamilyen szinten kapcsolódási lehetőséget nyújtanak. Egy általános problematikából szoktam kiindulni, amit általában egy hosszabb folyamat követ, amikor próbálom fizikai formákra lefordítani ezeket a gondolatokat. Az elmúlt 3-4 évben már sokkal inkább a forma és a vizualitás felől közelítek a koreográfiához, mintsem a gondolatiság felől, mostanában a fény, a tér és a testek elrendezése inspirál.

A Ketten is ilyen stílusú előadás?
M. M.: Ez az egyik első munkám, amikor pusztán a látvány felől közelítettem az előadáshoz. Nagyon érdekelt a testek és a testrészek kombinálhatósága, hogy milyen új formákat tudunk létrehozni a hat táncos test együttlétével, és ezen felül még az is foglalkoztatott, hogy tudjuk ezeket a testeket elem­be­riet­leníteni a fényekkel és a különböző fényhatások kidolgozásával. Érdekes kísérlet lett.
hirdetés

A szereposztás is teljesen megújul?
M. M.: A táncosok nagy része kicserélődött az együttesben a premier óta, úgyhogy egy új szereposztás fogja betanulni az előadást, ezért át is fogjuk dolgozni, személyesíteni fogjuk az anyagokat ott, ahol szükséges és lehetséges.

2019-ben mutatták be a Nemzeti Táncszínházban, most viszont átkerül a Trafóba.
M. M.: Az új Nemzeti Táncszínház épülete nagyon funkcionális, a nagyszínpad tere tökéletesen működik a látványos produkcióknál, viszont a Ketten intimitást, lassúságot kíván meg a nézőktől és az előadóktól is. A Trafóban a nézők közelebb lesznek majd a színpadhoz, ami azt hiszem, hogy jót fog tenni a vizuális effektek teljes élvezetének, kíváncsi vagyok, hogy fog működni ebben a térben az előadás.

Jelenleg szabadúszóként dolgozik. Nem vágyik a társulati létre?
M. M.: 15 évig csak társulatokban dolgoztam, egyik társulatból a másikba vándoroltam, a szabadúszás biz­tosítja azt a szabadságot, hogy eldönthetem, mivel és mennyi ideig szeretnék foglalkozni, úgyhogy egyelőre ezt találom a legkivitelezhetőbb és legfenntarthatóbb működési formának a saját magam számára, a művészetemhez is ez teszi hozzá a legtöbbet. Szeretek sokféle dologgal foglalkozni, tanítani, táncolni, koreografálni. Ezt már egy társulati munka nem engedné meg, ami nem jelenti azt, hogy nem táncolok szívesen más együttesekben, de általában vendégként szoktam szerepelni.

Milyen tervek, feladatok várják a közeljövőben?
M. M.: Tavasszal A távolság mechanikáját fogjuk játszani a Perform Europe pályázaton elnyert keretek közt, ami azt jelenti, hogy 6 különböző országban fog turnézni az előadás, ezt például nagyon várom. Ezen kívül a közeljövőben egy nagyobb koreográfiai újragondoláson dolgozom. 2019-ben került bemutatásra a Theater Bremenben a Spektrum című produkció, ennek az újraértelmezésére kért fel a Kunsthalle Bremen, hogy készítsek egy olyan verziót, ami a múzeum terében értelmezi újra ezt a koreográfiát. Egy ma­gyar­or­szági partnerrel közösen szeretném létrehozni a darabot, hogy a kulturális átjárhatóságot is előse­gíthessem. A brémai színházzal és múzeummal elég jó viszonyban állok, úgyhogy azt gondolom, ők is nagyon szívesen kapcsolódnak be egy nemzetközi koprodukcióba. Az a célom, hogy minél nagyobb kö­zön­ség számára hozzáférhető előadásokat készítsek.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor