Impresszum | Előfizetés  
  2024. július 25., csütörtök
Kristóf, Jakab

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Kitartása és istenhite példaértékű számomra”
2022-09. szám / Nagy Klaudia

Dancs Rózsa Pokoljárás című önéletrajzi regénye megrázó korlenyomat a Ceaușescu-dikta­tú­ráról, melynek idején lépett életbe a 666-os Dekrétum, a romániai abortusztörvény. 2019-ben monodráma készült a regényből Anyaöl címmel Újhelyi Kinga Jászai Mari-díjas színművész
­előadásában, amely bepillantást enged egy anya és az erdélyi magyarság fájdalmaiba. A szívbe markoló előadást a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán október 24-én láthatja a fővárosi közönség a Szó • Szín • Játék programsorozat keretében. A debreceni Csokonai Színház színművészével a traumák kibeszélésének fontosságáról, az élet védelméről és az istenhit elsöprő erejéről beszélgettünk.

Hogyan találtál rá Dancs Rózsa könyvére?
Ú. K.: 2014-ben ajánlották, hogy olvassam el a Pokoljárás című öné­let­rajzi-dokumentarista regényét, mert nagyon izgalmas anyag. Akko­ri­ban vártam a második kislányomat, együltő helyemben el is olvastam, mert annyira lebilincselő és sokkoló volt. Akkor döntöttem el, hogy ebből szeretnék létrehozni egy előadást.

Egy várandós anyuka hogyan jut arra az elhatározásra, hogy színpadra állít egy ilyen nehéz, megterhelő anyagot? Mi mozgatott?
Ú. K.: Az erdélyi Sarmaságon születtem 1977-ben, elég intenzíven éltem meg a Ceaușescu-korszakot, gyerekként megtapasztaltam a diktatúrát. 12 éves voltam, amikor 1989. december 25-én kivégezték a Ceaușescu házaspárt, ezt követően számos aljasságra és kegyet­len­ség­re fény derült, feltárták a Securitate által kezelt besúgói aktákat, iratokat, a szekrényből sorra dőltek ki a csontvázak. Meg akartam mutatni ennek a korszaknak a kegyetlenségét a fiatalabb generáció számára, főleg itt Magyarországon. Ezen kívül Dancs Rózsa kitartása és istenhite példaértékű számomra. Annak ellenére, hogy 1966-ban meghozták a 666-os Dekrétumot, az abortusztörvényt, Rózsa gyerekeket szeretett volna, nagycsaládot, amiért mindent megtett. Nyolc terhességéből viszont csak két gyermek maradt életben. Három terhességem volt, egyet elveszítettem, tudom, mit jelent az a tragédia, ha az ember a szíve alatt hord egy magzatot, és nem tudja végignézni, ahogy felnő.

Hogyan kezdtél hozzá az Anyaöl megvalósításához?
Ú. K.: Többszereplős drámában gondolkodtam. Egy székelyudvarhelyi származású, de Magyarországon élő dramaturg barátnőm segítségével nekiláttunk a munkának, majd 2016-ban megpályáztam egy ösztöndíjat a Magyar Művészeti Akadémián, amit meg is kaptam. Az volt a tervem, hogy akár az anyaszínházamban vagy más határon túli színházakkal koprodukcióban színre vigyük, ami sajnos nem jött össze. 2019 májusában felléptem a Magyar Művészeti Akadémia Tavaszi Irodalmi Gáláján, ahol jelen volt a Petőfi Irodalmi Múzeum frissen beiktatott igazgatója, Demeter Szilárd is, aki beszélgetésünk során meglátta ebben a lehetőséget. Az ő javaslata alapján lett végül monodráma, a Petőfi Irodalmi Múzeum támogatásával pedig 2019 decemberében létrejött az előadás.
hirdetés

Kik voltak az alkotótársaid?
Ú. K.: Azt tartottam a leghitelesebbnek, ha olyan alkotókat választok magam mellé, akik ismerik ezt a korszakot, ebben nevelkedtek. Rendezőként Szabó K. Istvánt kértem fel, aki szilágysági származású, zsibói születésű, és akit a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen ismertem meg. Már akkor is tehetséges rendezőnek tartottam, láttam vizsgaelőadásait, mindig kerestem a lehetőséget, hogyan tudnánk együtt dolgozni. Nagyon szeretem a színházi látásmódját, munkamódszerét, Debrecenben mindig jól tudtunk együttműködni. A nagyváradi Ovidiu Iloc sok zenét szerzett István előadásaihoz, értékes alkotónak tartom, a díszletet, jelmezt szintén egy nagyváradi páros készítette, tervezte.

A bemutató 2019. december 17-én volt Temesváron, amelyen maga a szerző, Dancs Rózsa is részt vett.
Ú. K.: Egy íratlan szövetség alakult ki az évek során Rózsa és köztem, aki egyébként rendkívül agilis, életerős, 77 éves nő, a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Soha nem felejtem azt a pillanatot, amikor előadás után az előtérben percekig némán ültünk egymás mellett, majd Rózsa elővett egy iratcsomót, és egymás mellé szótlanul kirakott hat halotti bizonyítványt. Megrendítő pillanat volt, sírtunk mind a ketten. Előadás után odajöttek hozzám idős, bölcs emberek, akik talán még több szörnyűséget megéltek, mint én gyerekként a Ceaușescu-diktatúrában, és potyogó könnyekkel köszönték meg, hogy beszélünk erről a témáról. Ez tovább buzdított arra, hogy több helyre is eljuttassam az előadást. Játszottam a debreceni Csokonai Színházban, a Magyarság Háza szervezésében az Aranytízben, a Pesti Vigadóban esedékes fellépés után pedig tervezek egy erdélyi turnét is. Kíváncsi vagyok, hogyan fogadja a közönség Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán, Aradon, Brassóban vagy Szatmárnémetiben. A saját szülőfalumba is elviszem, hiszen nincs olyan erdélyi család, ahol ne lenne olyan lánytestvér, keresztanya, nagynéni, aki ne élte volna meg valamilyen módon az abortusztörvényt. Rengeteg embert érintettek a Securitate beszervezési kísérletei, Rózsát is üldözték, folyamatosan nyomást gyakoroltak rá, hogy legyen besúgó, de magyarirodalom-tanárnő létére ügyesen ki tudta kerülni ezeket a helyzeteket. A férje székely legény volt, őt viszont sikerült beszervezniük, Rózsa úgy élt házasságban vele 25 éven keresztül, hogy fogalma sem volt, hogy a saját férje Romeo álnéven jelentéseket ír róla.

Mire tanít minket Dancs Rózsa története?
Ú. K.: Egy diktatúra nem múlik el egyik napról a másikra, a nyomait hordozzuk a szívünkben, a lelkünkben generációkon keresztül. Óriási társadalmi sokk, mint Trianon, amit 100 év elmúltával sem tudtunk feldol­goz­ni. Talán nem is lehet, de tudunk tenni azért, hogy ne ismétlődjön meg. Rózsa története jó példa arra, hogy a legdrámaibb élethelyzetekben az istenhit mennyire megtartó tud lenni.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor