Interjú
„Olyan feladatok találnak meg a Radnótiban, amelyek a komfortzónámon kívül esnek” – Beszélgetés Bata Évával
2024-12. szám / Flaisz János
Az elmúlt években többször is játszott vendégművészként a Radnóti Színházban, az idei évadot azonban már a társulat tagjaként kezdte meg Bata Éva. Első bemutatója a szezonban az Én, Daniel Blake című kortárs angol dráma, amelynek premierjét nem sokkal karácsony előtt,
december 18-án tartották. Bata Évával a próbafolyamat ideje alatt beszélgettünk.
Hét év szabadúszás után szerződtél a Radnóti Színházba. Miért döntöttél a társulati lét mellett?
B. É.: Öt évvel ezelőtt, A vágy című előadásban dolgoztam először a társulattal, aztán jött A vége és a 3tél, valamint volt egy szerepátvételem a 451 Fahrenheitben. Nagyon jó volt mindegyik próbafolyamat, mert olyan csapatra leltem, amelyben otthonosan éreztem magam. A biztonságos közeg mellett az is sokat nyomott a latba, hogy olyan feladatok találnak meg itt, amelyek a komfortzónámon kívül esnek, ez pedig színészként mindig izgalmas.
A 3télben Alisát alakítod, a Kos család külföldre költözött tagját. Mennyire áll hozzád ez a karakter?
B. É.: Bizonyos szempontból közel áll, és azt hiszem, pont ezért jutottam eszébe Alföldi Róbert rendezőnek és Kováts Adél igazgatónak. Ugyanakkor Alisa és köztem megvan a kellő távolság ahhoz, hogy izgalmas és élvezetes feladat legyen számomra megformálni őt. Nagyon szimpatikus, hogy van egy pici keménysége, bele mer állni dolgokba. A szerelemhez való hozzáállása is érdekes, hiszen egy olyan viszonyba kezd, amely soha nem tud beteljesülni, mégis végig fogja kísérni az életét. Ennek a kapcsolatnak a fájdalma, a nehézsége remek színészi feladat. E mellett szeretem azt, ahogyan a szerző bemutatja a testvérével való kapcsolatát. Olyan jeleneteket írt kettejüknek, amelyekben igazán lehet lubickolni, főleg egy olyan partnerrel, mint Sodró Eliza. A darab egyik legnagyobb erénye, hogy a karakterek nem egysíkúak, nagyon jó színészi feladat, hogy az egyes helyzetekben lehet sokdimenziósan fogalmazni.
Most az Én, Daniel Blake című darabot próbáljátok, amelyben viszont több szerepet formálsz meg. Hogyan állsz színészként az ilyen feladatokhoz?
B. É.: Szeretem őket. Ebben nincsenek hosszú jeleneteim, amikben lenne lehetőségem kibontani az adott karaktert, éppen ezért kénytelen vagyok sűríteni. Abban az egy jelenetben kell megkeresnem azokat a gesztusokat és reakciókat, amelyekkel a legpontosabban tudom felfesteni az adott figurát. Az ilyen szerepek mindig megkövetelik, hogy a legjobb megoldást válasszuk ki a milliónyi lehetőség közül, ez az éles keresés pedig olykor hatványozottabban koncentrált munkát követel, mint amikor egy szerepívet kell végigvinni. | hirdetés
 |
|
Az Én, Daniel Blake először filmként hódította meg a világot, ezt követte nem sokkal később a színpadi adaptáció. Mit gondolsz, mi lehet a sikerének a titka?
B. É.: A filmet nem láttam, és ilyenkor már nem is szeretem megnézni, mert ismerve magamat, tudom, hogy az erős dolgokat, amiket előttem csináltak, nem tudom majd figyelmen kívül hagyni. Az egyik, ami minden bizonnyal közrejátszik a sikerben, hogy a történet mindenki számára ismerős helyzeteket mutat meg. Vegyük rögtön az elejét: egy hivatalban vagyunk, ahol Daniel bármennyire is akarja, egyszerűen nem képes megérteni, sem használni ezt a bonyolult és összetett szociális ellátórendszert. A másik, hogy a szereplők nagyon emberiek, akik nem tudják megtagadni a múltjukat, a saját értékrendjüket, a bürokrácia mégis arra akarja kényszeríteni őket, hogy egy másik rendszerben kezdjenek el élni. Ennek a küzdelme rettentően fájdalmas tud lenni. Dané mellett pedig látunk egy másik helyzetet is: Katie-ét, egy egyedülálló anyáét, akinek hatványozottabban nehéz rendszert váltani egy gyerekkel a nyakában, lakhatási válság közepette. Azt gondolom, hogy mindennek a feszültsége akkor tud igazán a néző bőre alá menni, ha mi minél szárazabban játszunk. Ez egy érdekes színészi feladat: nekem vissza kell fogni az érzelmeimet, hogy átadhassam a nézőnek az érzelmek terepét.
Milyen feladat vár még rád az évadban?
B. É.: Januárban kezdjük el próbálni az Angyalok Amerikában első részét, a Küszöbön az ezredfordulót, amelynek március 9-én lesz a bemutatója. Erről még nem tudok sokat nyilatkozni, csak annyit, hogy ezt a próbafolyamatot is várom. Nagy Péter Istvánnal, a rendezővel nagyon élveztem A vége próbáit, valamint a tavalyi évadban volt egy szerepátvételem a szintén általa rendezett 451 Fahrenheitben is. Szeretem, ahogyan ő gondolkodik a helyzetekről és a szereplőkről, és azt is, hogy hagyja az én agyamat is „kipörögni”, hogy aztán kiválogassa azt, ami abból neki hasznos vagy szükséges. Izgalmas próbafolyamat lesz ez is!
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
