Interjú
Szerepben maradni – Nemcsák Károly a színházról, vezetésről és a játék öröméről 14 év a József Attila Színház élén
2025-08. szám / Boros Norina
Nemcsák Károlyt sokan a színpadról ismerik, mások a tévéképernyőről – de akik igazán figyelnek, tudják: immár másfél évtizede a József Attila Színház meghatározó arca nemcsak művészként, hanem vezetőként is. Tizennégy éve irányítja a teátrumot, amely ez idő alatt folyamatosan építkezett: stabil társulat, műfaji sokszínűség, közönségsiker és gazdasági egyensúly – ezek a kulcssza-
vak, de mögöttük fáradhatatlan napi jelenlét, stratégiai tervezés és a színházban való mély hit áll. Miért kell egy színháznak évekre előre gondolkodnia, amikor a világ körülötte napról napra változik? Mik a következő évad szakmai és gazdasági kihívásai? És mit jelent egy vezetőnek az, ha újra pályázni készül arra a helyre, amit már évek óta szívvel-lélekkel visz? Nemcsák  Károllyal nemcsak előadásokról, szerepekről és repertoárról beszélgettünk, hanem felelősségről – és arról, hogyan lehet egyszerre színpadon állni és színházat vezetni. Egy olyan emberrel, aki nemcsak szerepet játszik, hanem szerepet vállal – minden értelemben.
Mit tartasz a legfontosabb értéknek, amit a József Attila Színház képvisel?
N. K.: Sokszínűek vagyunk, és mély tisztelettel fordulunk a hagyományaink felé. Fontos számunkra, hogy a minket körülvevő, folyamatosan változó világban olyan színházat hozzunk létre, amely megőrzi a konzervatív értékeket, miközben széles közönség számára is befogadható és élvezhető marad. Igyekszünk széles műfaji palettán mozogni – a vígjátéktól a drámán át a zenés előadásokig. A társulat és a vezetés gondolkodásmódját az innováció és a nyitottság jellemzi. A fiatalokkal való kapcsolat is kiemelten fontos számunkra – nemcsak a közönség nevelése miatt, hanem mert hisszük, hogy az alapvető emberi értékek, amelyeket mi is képviselünk, nélkülözhetetlenek a jövő építéséhez.
Mit gondolsz, más típusú darabokra van most igény, mint korábban?
N. K.: Szerintem, nem feltétlenül más témájú vagy típusú darabokra van szüksége a közönségnek, hanem sokkal inkább arra, hogy megtaláljuk a megfelelő formát és nyelvezetet, amelyen keresztül megszólítjuk őket. A világ gyorsult, a figyelem koncentrációja is változott – ma már ritkán tarthatjuk meg a nézők fókuszát három és fél órán keresztül. Ezeket a szempontokat figyelembe kell vennünk, amikor előadásokat tervezünk. Fontos például, hogy egy előadás ne nyúljon túl este tíz órán, és az is kulcsfontosságú, hogy minél több hiteles és vonzó információ jusson el a közönséghez rólunk, a színházunkról és a kollégáink munkájáról.
Mi volt a legnehezebb döntés, amit igazgatóként meg kellett hoznod?
N. K.: Nem hiszek a „legekben” – az életem inkább döntések sorozatából áll, amelyek idővel egésszé állnak össze. Az elmúlt 14 év alatt, mióta igazgató vagyok, számos nehéz pillanattal kellett szembenéznem. A legmegterhelőbbek mindig a személyi döntések – azok a helyzetek, amikor szakmai konfliktusokat kell kezelni, és emberek sorsáról kell felelősségteljesen dönteni. Ezek soha nem könnyűek, még akkor sem, ha szükségesek.
Melyek azok a fő témák, amelyek köré a 2025-2026-os évad épül?
N. K.: Bár most a következő évadról beszélünk, fontos hangsúlyozni, hogy egy színház nem élhet csak évadokban gondolkodva. Mindig hosszabb távra tervezünk – legalább két-három év előretekintésére törekszünk. Ez azért is lényeges, mert sok előadásunk több évig műsoron marad, nem egyszerűen „lejátsszuk” őket, hanem folyamatosan újraélesztjük. Más a működésünk, mint a vidéki színházaké, ahol egy-egy bemutató jellemzően egy adott évadra koncentrálódik, majd eltűnik a repertoárból. Nálunk az is feladat, hogy akár öt évvel ezelőtti bemutatókkal is aktívan foglalkozzunk.
Valóban igaz, hogy 21 darab van repertoáron, és egyet sem vettetek le?
N. K.: Ebben az évadban igen, valóban. Az, hogy egy előadás meddig marad műsoron, több tényezőtől függ. Elsősorban attól, milyen értéket képvisel, hogyan fogadta a közönség, mennyire szerethető, mennyire időtálló. De logisztikai okai is vannak a műsorváltozásoknak: ha évente több új bemutatót tartunk, akkor előbb-utóbb fizikailag nem fér bele az időbe, hogy minden korábbi előadást megtartsunk. Egyszerűen van, hogy nincs rá elég este – ilyenkor szelektálnunk kell.
Mi határozza meg az új bemutatók kiválasztását? | hirdetés
 |
|
N. K.: Az évadtervezés rendkívül összetett folyamat, sok olyan szempont van a háttérben, amit a közönség nem lát – és nem is kell, hogy lásson. Nálunk alapelv, hogy elsődlegesen a saját társulatra építünk. Jelenleg 18 színész és 4 táncművész dolgozik alkalmazotti státuszban a színháznál – őket tekintjük az alkotófolyamat magjának. Ugyanakkor fontos, hogy olyan vendégművészeket is meghívjunk, akik új színt hoznak, és segítenek abban, hogy szélesebb közönséget érjünk el. Természetesen, csak akkor hívunk vendéget, ha úgy látjuk, hogy az adott szerep számára testhezállóbb lenne, vagy a társulaton belül épp nincs megfelelő színész az adott feladatra. A 2025-2026-os évadban több kisebb létszámú előadást tervezünk: nem 30 szereplős, hanem inkább 12-13 fős darabokat. Gazdasági megfontolás is szerepet játszik, mert amikor az évadot elkezdtük tervezni, még bizonytalan volt a támogatási rendszer, így nagyon tudatosan kellett gazdálkodnunk – mostanra ez a helyzet stabilabbá vált, de a kereteinket szigorúan be kell tartanunk.
Ha már szerep: egy korábbi évben úgy fogalmaztál, hogy „nem kaptál szerepet”. A következő évadban láthatunk majd a színpadon?
N. K.: Figyelnem kell arra is, hogy igazgatóként ne osszam magamra automatikusan a szerepeket. Nem azért vállaltam el ezt a feladatot, hogy én legyek a középpontban – számomra a kollégáim pályája, kibontakozása a legfontosabb. Ugyanakkor ha van egy szerep, ami valóban illik rám, és megtalál, nagy örömmel állok színpadra. A következő évadban például játszom az Anconai szerelmesek a Balatonon című előadásban, amely a nyolcvanas évek balatoni világát idézi meg sok humorral, zenével és nosztalgiával – egy igazi nyári hangulatú zenés komédia.
Színészként mire vagy a legbüszkébb?
N. K.: Szerencsésnek érzem magam, mert több olyan szerepet is játszhattam, amelyek valódi kihívást jelentettek, és amelyekre büszke lehetek. Kiemelkedő élmény volt számomra García Lorca Flamenco-Vérnász című darabja – egy különleges, mozgás- és zeneközpontú előadás, amelynek próbafolyamata kurzus volt számomra. Nagyon szeretek játszani Egressy Zoltán Portugáljában – az egy könnyed, felszabadult játék, teljes színészi öröm. Ezzel szemben Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című darabja egészen másfajta színészi jelenlétet igényel: stúdiótérben, a nézőkkel szinte karnyújtásnyira, rendkívül intim légkörben kell létezni a színpadon. Nagyon közel áll hozzám Szabó Magda Régimódi története is – minden szerepben igyekszem megtalálni azt a mélységet és szépséget, amiért érdemes színpadon lenni. Nekem a játék maga is egyfajta terápia, kiszakadás a napi vezetői feladatokból. Az igazgatás teljes embert kíván, gyakorlatilag reggeltől estig szolgálatban vagyok – akkor is, ha fizikailag éppen nem vagyok bent a színházban. Épp ezért nagyon nehéz lenne máshol egy szerepet az elejétől végigpróbálni, viszont hatalmas örömömre az Újszínházban lehetőségem nyílt átvenni egy szerepet A funtineli boszorkányban. Minden alkalommal felszabadító érzés játszani benne.
Hogyan lehet összeegyeztetni az igazgatói feladatokat a színészi pályával?
N. K.: Szerencsés helyzetben vagyok, mert amikor próbálok – egy évadban mindig csak egy darabot vállalok –, olyan kiváló kollégák vesznek körül, akik a próbafolyamatban jelentős terheket levesznek a vállamról. Az igazgatói szerepben pedig azt kell megtanulnom, hogy a nap egy bizonyos szakaszában, amikor próbálunk – mondjuk 10-től 14 óráig –, teljesen függetleníteni tudjam magam, és koncentráltan dolgozzak. Estére általában nyolc körül érek haza, a hétvégéken pedig játszom, így ez a napi ritmus, ez a tempó szervesen hozzátartozik az életemhez. 2026. január 31-én jár le az ötéves igazgatói mandátumom. A minisztérium várhatóan 2025 nyarán írja ki a pályázatot (beszélgetésünk idején még nem jelent meg a kiírás) – az a tervem, hogy újra pályázom a következő öt évre. Bízom benne, hogy a döntéshozók értékelik azt a munkát, amit az elmúlt 14 évben a társulattal együtt elvégeztünk.
Mi az, amit mindenképpen szeretnél megvalósítani?
N. K.: Az egyik legnagyobb eredménynek tartom, hogy az igazgatásom alatt a színház gazdasági helyzete stabilizálódott annyira, hogy újra társulati tagok lehetnek a színészeink. Hosszú távú, kiemelten fontos célunk, hogy országos szinten is olyan gazdasági környezet jöjjön létre, amely lehetővé teszi a József Attila Színház épületének teljes körű megújulását. Az épület jelenlegi állapota ugyanis messze elmarad attól, amit ez a társulat megérdemel. Az elmúlt tizennégy évben sokat tettünk a nézőtéri terek és a próbaterem fejlesztéséért, de a színház mint egész – különösen a színpadtechnika – még komoly, átfogó rekonstrukcióra vár. Csak így válhatunk valóban korszerű, 21. századi színházzá.
Nemcsák Károly szavaiból világosan kirajzolódik: a következő évad nem csupán új bemutatók sorát hozza, hanem egy tudatosan épített jövőkép újabb állomását jelenti. A közönség bizalma, a társulat művészi ereje és az intézmény iránti felelősség hosszú távú elköteleződést kíván. Egyensúlyban tartani a színpadi jelenlétet és az intézményvezetői feladatokat ritka adottság – de Nemcsák Károly példája is azt mutatja: a színházban a legfontosabb szerep nem feltétlenül az, amit eljátszunk, hanem az, amit vállalunk – nap mint nap, felelősséggel, hittel, következetességgel.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
