Interjú
A bohózat titka a ritmusban rejlik
2025-10. szám / Boros Norina
Kovács Lehel neve ismerősen cseng a színházszerető közönségnek – még Kecskeméten találkoztam vele, ahol már akkor lenyűgözött energiájával, humorával és sokoldalúságával. Azóta több mint tíz előadást rendezett, miközben színészként is aktív maradt. Most a József Attila Színházban
dolgozik legújabb munkáján, Az államtitkár asszony félrelép című bohózaton, amelynek bemutatója 2025. november 22-én lesz a nagyszínpadon. A próbafolyamat közepén – ő éppen az esti premierjére rohant – beszélgettünk többek között arról, miért kulcskérdés a ritmus egy vígjátékban, és hogyan teremti meg a színészekkel együtt azt a világot, ahol minden félreértés tökéletesen a helyén van.
Hogyan találkoztál Az államtitkár asszony félrelép című darabbal?
K. L.: A József Attila Színház keresett meg azzal az elképzeléssel, hogy ez az a történet, amit most érdemes volna színpadra állítani. Őszintén szólva korábban nem ismertem ezt a változatot – A miniszter félrelép című klasszikus viszont szinte mindannyiunk számára ismerős, akár a színpadról, akár a filmvászonról. Úgy gondolom, jó adag üzleti érzékkel és a jelen kor szellemiségét megidézve született meg ebből az új, friss adaptáció, amely humorában és helyzetkomikumában is rendkívül izgalmas.
Ez a mű egy klasszikus angol vígjáték, mégis minden rendezés más és más. Hogyan közelítesz hozzá? „Magyarossá” vagy inkább aktuálissá teszed? Mire számíthat a néző?
K. L.: Úgy érzem, decemberre az emberek hócipője tele lesz a politikával, különösen most, a választások közeledtével, amikor minden erről szól. Éppen ezért igyekszem a darabot kicsit „kigubancolni” ebből a közegből, és elsősorban a szórakoztatásra helyezem a hangsúlyt. Ugyanakkor nem szeretném Margaret Thatcher korabeli környezetbe helyezni a történetet, sokkal inkább egy olyan világot teremtek, amely közelebb áll a mi életünkhöz, és a mai néző számára is ismerős, érthető közegben játszódik. Hál’ istennek, ez a darab alapvetően nem a politikáról szól. A történet lényege a hűtlenség okozta kalamajka, a félreértések és helyzetkomikumok sora, ami remekül játszható karaktereket kínál a színészeknek. Megtartom a bohózat minden elemét, de nem fogjuk „balettcipőben” eljátszani. Bár szeretem, ha a rendezők néha elrugaszkodnak a realizmustól, ez a darab szerintem nem az a terep.
Mi volt a legnagyobb kihívás ennek a bohózatnak a színpadra állításában?
K. L.: Egyértelműen a ritmus. Ez a darab olyan, mint egy precízen működő óramű, mindennek pontosan a megfelelő pillanatban kell történnie, mikor nyílik egy ajtó, mikor zuhan le valami, mikor néz oda valaki. A színészektől ez rendkívüli koncentrációt igényel, mert itt nincs helye annak az alkotói szabadságnak, hogy „most kicsit másképp mondom a mondatot” vagy „máshová lépek”. Ezt tudatosan el kell fogadni. Ebben látom a legnagyobb kihívást.
Ha már említetted a szabadságot: hogyan dolgozol a színészekkel? Inkább szabadságot adsz nekik, vagy precíz elképzelésed van minden pillanatról?
K. L.: Csapatjátékos vagyok. Rendezőként mindig felkészülten, világos koncepcióval érkezem a próbára, de ha valami spontánul születik meg egy színészből – egy gesztus, egy hangsúly, egy helyzet –, és az jobban áll neki, akkor arrafelé mozdítom az anyagot. Hiszem, hogy a legjobb eredmény akkor születik, ha a rendezői vízió és a színészi ösztönösség találkozik. | hirdetés
 |
|
Hogyan látod a jövőt?
K. L.: Jelenleg Kecskeméten látom magam mint művészeti vezető. Cseke Péterrel és Szente Vajkkal együtt egy rendkívül izgalmas, sokszínű színházat működtetünk, ami számomra új és inspiráló kihívás. A rendezés most izgalmas kaland az életemben, és érzem, hogy van merre tovább haladni ezen az úton.
Milyen műfajban dolgoznál legközelebb? Maradnál a vígjátéknál, vagy jöhet valami drámaibb történet?
K. L.: Most az írás foglalkoztat igazán – egy új darabot létrehozni közösen egy szerzővel. Ez egy olyan játék, amit még nem próbáltam, de nagyon vonz. Rendezőként, különösen vidéki színházban, fontosnak tartom, hogy minden műfajba belekóstoljon az ember. Rengeteget lehet tanulni abból, hogyan kell hozzányúlni egy bohózathoz, egy operetthez vagy egy drámához. Nem baj, ha a paletta színes, sőt, vidéki színházcsinálóként kötelességemnek érzem, hogy a város közönsége mindenféle színházi formával találkozzon: a kísérletező, intimebb előadásoktól egészen a szórakoztatás magasiskolájáig, a musical világáig. Hiszek abban, hogy a sokféleség tartja élőn a színházat, és ad lehetőséget a fejlődésre mind a közönség, mind az alkotók számára.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
