Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
MAO plays Contemporary Music – lemezbemutató koncert
2018-12. szám

A magyar kortárs művek bemutatása prioritás a Modern Art Orchestra (MAO) big band számára. Számos kitűnő zeneszerző a MAO számára komponált műveit gyűjti egybe a koncert, mely egyben a legfrissebb lemez kiadásának ünnepe is. A koncert nyitó tétele Eötvös Péter a Modern

Art Orchestra számára, kimondottan az együttes rendhagyó össze­tételére komponált Paris-Dakar című kompozíciója. Ezt a művet a hazai színpadokon túl a sanghaji nézőközönség előtt is nagy sikerrel mutatta be a MAO big band 2010-ben. A koncerten felcsendülő Divergent című alkotást maga a szerző, Horváth Balázs vezénylésével ismerheti meg a közönség. Bacsó Kristóf mutatja be Budapest Anzix című művét és Subicz Gábor pedig az Allegro Barbaro című ze­ne­műáti­ratát. Hallható lesz továbbá Gryllus Samu Blues for Charles című műve, Igor Stravinsky Ebony Concertója és a művészeti vezető, Fekete-Kovács Kornél Traffic Choral című alkotása is. Az est során a MAO zenekarhoz csatlakozik Kolarics Kinga (hárfa), Gőz László (basszus trombita), valamint Borbély Mihály (szaxofon) is.

Budapest Music Center
01. 20., 19.30h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor