RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2021. május 12., szerda
Pongrác

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Ajánló
Cziffra György születésének 100. évfordulóját ünnepli a világ
Emlékév hazánkban és világszerte

2020-12. szám

2021-ben a hazai és nemzetközi zenei élet Cziffra György zongoraművész előtt tiszteleg, akinek születése 100. évfordulóját Magyarországon emlékév keretei között ünnepelhetjük, valamint az
eseményt az UNESCO is felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. Az Emlékévet a Cziffra Fesztivál nyitja februárban budapesti koncertjeivel, ezt követően az év során folytatódnak a programok további 13 vi­dé­ki városban, 15 országban.

Cziffra szellemisége a szabadság, a szárnyalás, a határok – szó sze­rin­ti és átvitt értelmű – átlépéséből táplálkozott. A virtuozitás, a spon­ta­neitás, a műfaji határok elmosása, a nyitottság jellemezte előadói egyéniségét. A zenéhez való újszerű viszonya, amelyet részben roma származásának köszönhetett, részben személyisége okán, a zenélést szórakoztatásnak fogta fel, amelynek nemcsak mélynek és tartal­mas­nak, hanem izgalmasnak, vibrálónak, sziporkázónak, örömtelinek kell lennie. Cziffra missziója a zenei élmény közvetítése volt. Legfontosabb öröksége talán pont ez a professzionális könnyedség, a műfajok közti átjárás legitimációja, szépségeinek megmutatása, a zene öröm­szerzésének mindenek felettisége lett. Ezt idézi fel évről évre a nevével fémjelzett fesztivál, és erre emlékezünk születésének közelgő 100. év­for­dulóján is.
A programban olyan világhírű művészek szerepelnek, mint Boris Berezovsky, Martha Argerich, Denis Matsuev, Mischa Maisky, Miklósa Erika, Bogányi Gergely, az Orchestre de la Suisse Romande, vagy a Orchestre Philharmonique de Radio France, akik Eötvös Péter zongoraversenyét mutatják be a Müpában és Párizsban. A zeneszerző Cziffra György tiszteletére komponálja első zongoraversenyét, melyet Balázs Jánosnak dedikál.
A programsorozat a Cziffra Fesztivál eseményeivel kezdődik, ezt előzik meg a Mesterakadémia kurzusai. Miklósa Erika (ének), Dráfi Kálmán (zongora), Szakcsi Lakatos Béla (jazz-zongora) és Lukács Miklós (cimbalom) mesterkurzusaira már nyitott a jelentkezés, részletek a cziffra100.com weboldalon.
Hallható lesz Boris Berezovszky és Balázs János Cziffra- és Liszt-átiratokból álló zongoraestje a Zeneakadémián. Február 11-én a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség-díjasai mutatkoznak be. 15-én a kitűnő kárpátaljai prímás, Pál István Szalonna és Bandája ad közös Bartók–Kodály-estet a Cziffra Fesztivál Tehetség-díjas művészeivel. A hit és a művészet kapcsolatának kérdéseit feszegeti február 17-én a MOM­kult­ban Rudolf Péter, Kozma Imre atya, Balázs János, Lukács Miklós és Balogh Kálmán cim­ba­lom­művészek közreműködésével. Folytatódik a ZongOpera című sorozat, amelyben Miklósa Erika és Balázs János remek párosának játékát élvezhetjük. Az immáron hagyományos és a közönség által is nagyon várt Báresten a Hot Jazz Band, valamint Sárközy Lajos és zenekara kalauzolásával a vendégek egy régmúlt kor hangulatába csöppennek. A legkisebb generációnak Eckhardt Gábor tart majd hangszerbemutató kon­cer­tet. Snétberger Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla és Tony Lakatos, az improvizáció három mestere ad egymásnak találkozót a színpadon. Több helyszínen lesz látható képzőművészeti kiállítás, többek között a Hegyvidék Galériában aatoth franyo, a magyar származású, Franciaországban élő festőművész tárlata, akinek pályakezdését egykor Cziffra György alapítványa segítette.

hirdetés


Balázs János zongoraművész pályája kezdetétől figyelmet szentel Cziffra György emlékének ápolására. 2016-ban a MOMkult együttműködésével megalapította a Cziffra György Fesztivált, amely a klasszikus zenei koncertek mellett számos más műfajt és művészeti ágat mutatott be neves művészek rész­vé­telével, felvállalva fiatal tehetségek támogatását. Az eseménysorozat az elmúlt években beírta magát a legkedveltebb hazai fesztiválok közé. Az Emlékév is ezen erős szakmai pillérekre alapozva építkezik tovább.
A Cziffra Fesztiválra és a Cziffra 100 első eseményeire már kaphatók jegyek a cziffra100.com weboldalon. A jegyvásárlással a résztvevők elfogadják a helyszínek koronavírussal kapcsolatos megelőző in­téz­ke­déseit.






vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor