Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Egy legendás album a Fonó színpadán: Tengri / Mindenség
2022-01. szám

Szabados György és Kanalas Éva 1997-ben a Fonóban egyetlen koncertet adott, amit másfél éves zenei-alkotói próbafolyamat előzött meg. A hangfelvétel később, 2017-ben lemezen is megjelent Tengri / Mindenség címmel a Fonó kiadásában. A tengri türk szó, jelentése mindenség.

A CD bemutatója a Nemzeti Színház MITEM programjában kapott helyet, ahol Benkő Róbert (bőgő), valamint Pozsár Máté (zongora) voltak az énekesnő partnerei ugyanabban a szellemben, amelyben korábban a CD felvétele is készült. Improvizációk népdalokra, a zenei költészet szőttes világában, amely rituális színházi közegbe vezeti majd el a hallgatókat. A 2011-ben elhunyt Szabados György így nyi­lat­ko­zott a közös munkáról: „Kanalas Éva hangjának csengése, énekmódjának hajlékonysága és kedélye, az a lelki tartalom, amit oly magától értetődően közvetít előadásain, egy, a Csendes-óceánig ter­je­dő nagy kultúrához, az ún. sztyeppei kultúra hangi világához kötődik, amely korábban az archaikus magyar hangszeres és énekkultúrában is meghatározó volt.”
Ez a rendkívüli zenei anyag Kanalas Éva, Pozsár Máté és Benkő Róbert előadásában mutatkozik most be a Fonó színpadán február 5-én, megidézve a Kossuth-díjas zon­go­ra­művészt, zeneszerzőt, a free jazz hazai legnagyobb alakját.
hirdetés

Fonó Budai Zeneház
(XI., Sztregova utca 3.)
www.fono.hu

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor