Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„A zene, a közös tánc és éneklés felszabadítja bennünk a boldogsághormonokat”
2022-06. szám / Nagy Klaudia

2022. július 27-30. között kerül megrendezésre Zirc városának nagyrendezvénye, a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Bakonyi Betyárnapok, megújult formában. Középpontjában a hagyo­mányőrzés áll, elkalandozhatunk az egykori betyárvilágba, lovagolhatunk, sétakocsi­kázha­-
tunk, élvezhetjük a népzene és néptánc felemelő hangulatát. A programkínálatot mindig színesítik sztárfellépők is, akik koncertjei a rendezvény fénypontját jelentik. A hagyományőrző program idén új arcu­latot kap, és Kulturális Stelázsi elnevezéssel hirdetik, amely még több érdekességet tartogat a látogatók számára. Bieberné Réz Ágnest, a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB igaz­ga­tóját a megújulás okairól és idei programjaikról kérdeztük.

Honnan jött az ötlet, hogy új színt kapjon a népszerű rendezvény?
B.-né R. Á.: Évek óta érlelődött bennünk a megújítás gondolata. Több javaslat merült fel, végül a közelmúltban megfogalmazott értékőrző stratégiánk alapján Kulturális Stelázsi elnevezéssel öltöztettük új kön­tös­be. Intézményünk egyben a Települési Értéktár gondozója is, ennek kapcsán és elhivatott értékőrző munkatársunk javaslatára fogalmaztuk meg a koncepciót, melynek célja a hagyományőrzés közösségi szint­re emelése, a tudás átadása tágabb körben. Képzéseket, előadásokat szervezünk népművészeti témákban, kiállításokkal és interaktív fog­lal­ko­zásokkal idézzük fel a népi életmódot. A rendezvénnyel is érté­kein­ket népszerűsítjük, a Kulturális Stelázsi „polcain” mindenki kedvére válogathat. Szeretnénk elérni, hogy a program országosan és határon túl is ismert, vonzó kulturális élményt nyújtson, egyúttal városunk és a vadregényes Bakony turisztikai célponttá váljon. Céljaink alappillére a 2021. évben megvalósuló prog­ram­e­lem volt a Bakonyi Betyárnapok részeként, a folytatását pedig többek közt a Veszprém-Balaton 2023 EKF és a TOP 5.3.2-17-VE1-2021-00002 „A Bakony a mi otthonunk” projektek biztosítják.

Miért volt szükség a megújulásra?
B.-né R. Á.: Kezdetben a térség szinte első és egyetlen hagyományőrző jellegű rendezvénye volt, és elsődlegesen a bakonyi lovasok bemutatóira, valamint a tömegeket megmozgató vadételfőző fesztivál hangulatára épült. Később hagyománnyá vált a betyárok jelenléte is, majd az igényekhez igazodva egyre több színpadi műsorszám gazdagította. Ugyanakkor országszerte jellemzővé vált a fesztiválok, falunapok, gasztronómiai rendezvények megjelenése, ezért elkerülhetetlen volt a program tartalmi változtatása. Kísérő programelemekkel bővült a kínálat, például: kézműves foglalkoztatók, mesterségbemutatók, népi fajátékok, sportprogramok. A program túlnőtt a térség határain, de nagy a fesztiválkínálat, és az országban több helyen is tartanak betyártalálkozókat, nehéz ideális időpontot és vonzó tematikát találni. Hérakleitoszt idézve „nem léphetünk bele kétszer ugyanabba a folyóba”, az elmúlt években a kisebb változások ellenére is úgy éreztük, mintha mindig ugyanazt a rendezvényt élnénk meg. Felnőtt egy generáció, újfajta igé­nyek­kel, kíváncsisággal, és nekünk alkalmazkodnunk kell a változó világhoz.

Miben változik a programkínálat?
B.-né R. Á.: A rendezvény négynaposra bővül, az első három napon elsődlegesen a hagyományőrzésre fókuszálunk, lesznek népművészeti képzések, népi életmód kiállítás, mesterségbemutatók, táncház, gasztronómiával fűszerezve, elismert szakemberek közreműködésével. A határon túlra is kitekintünk, ízelítőt adunk Székelyföld és Kárpátalja hagyományaiból. A „Sváb hétvége” során a sváb hagyományok felidézésével alapozzuk meg a jókedvet, a folkkocsmában pedig tetőzhet a vigasság.
hirdetés

Ki mindenki lesz látható az idei Betyárnapokon?
B.-né R. Á.: A hagyományőrző jelleg mellett továbbra is biztosítanunk kell más műfajok megjelenését is. A rangos zenei előadók közül kiemelném a BOBAN MARKOVIC ORKESTAR, a FERENCZI GYÖRGY ÉS AZ 1-SŐ PESTI RACKÁK, a TALAMBA ÜTŐEGYÜTTES, a KEREKES BAND zenekarokat, és fergeteges, „betyárjó bulit” csap az idén 50 éves fennállását ünneplő RULETT együttes. A gyerekek KALAP JAKAB koncertjére tombolhatnak. Vendégünk lesz egy székely mesemondó és a dunántúli kecskedudát meg­szó­lal­tató Császár Dominik is. Egyszóval Kárpátalja, Székelyföld és a Bakony kultúrája képviselteti magát színvonalas előadókkal. És még sok más látványos attrakcióval, vásári forgataggal várjuk a közönséget.

Miért ajánlaná, miért érdemes ide látogatni július utolsó hétvégéjén?
B.-né R. Á.: Nem lehet elválasztani a rendezvényt a tájtól és az emberektől. Zirc a Bakony fővárosa, árnyat adó, vadregényes erdőkkel körülvett kisvárosunk csodaszép ékszerdobozként csillog Magyarország térképén. Az itt élő emberek pedig nemcsak szorgalmasak, hanem vendégszeretőek is. Ígérjük, hogy a négy nap során mindenki megtalálja a kedvére való programot, az ínyencek kóstolót kapnak a sváb-magyar konyha ínycsiklandozó rafinériájából, a misztikum kedvelőit az éj sötétjében tűzszínházi előadás varázsolja el, a családosokat gólyalábasok, népi kézművesek sokasága várja a közös alkotás örömével. Ha elfáradtak a kalandokban, betérhetnek megpihenni míves „parasztudvarunkba”, ahol kicsi és nagy egyaránt ki­bon­takoztathatja játékos kedvét. A táncos lábú legényeket és a zengő ajkú menyecskéket se hagyják otthon, a talpalávalóról és a jó hangulatról mi garantáltan gondoskodunk. A zene, a közös tánc és éneklés felszabadítja bennünk a boldogsághormonokat, amelynek érzését intenzíven és több műfajban szeretnénk megosztani. Végül, de nem utolsósorban, vidám és kedves önkéntes csapat segít a megvalósításban és a tájékoztatásban, tarsolyukban csupa jó szóval, nehogy bárki elveszettnek érezze magát a Bakony sűrű rengetegében. Szeretettel ajánlom a rendezvényt mindenkinek, fedezzék fel a Bakony vadregényes tájait, és töltsék el társaságunkban a vigassággal teli programot!





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor