Impresszum | Előfizetés  
  2024. július 21., vasárnap
Dániel, Daniella

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
A Tom-Tom Records újdonságai – december
2022-11. szám

Wunderlich József / Szívre megy
A jelen pillanatainak megéléséről szól Wunderlich József második nagylemeze
Két év után újabb nagylemezzel jelentkezett a Vígszínház színésze, Wunderlich József. Első, SKIZÓ című albumához hasonlóan ezúttal is játszott a számokkal. „22 voltam, amikor az első

nagyszínpadi főszerepemet játszottam, ez 11 éve volt. Most, 33 évesen 11 dalt írtam a korongra.” A második lemez da­lai­ban arra is keresi a választ, hogyan élhetnénk a mának anélkül, hogy ne zsigereljük ki magunkat és a környezetünket, miként érez­he­tünk minden pillanatot telítettnek, úgy, hogy közben nem habzsoljuk a perceket.
Véleménye szerint tudatosan kell a pillanatokra és saját jóllétünkre koncentráljunk, hiszen néha már nem is napról napra, inkább percről percre létezünk a gyorsan adódó és elrepülő lehetőségek között, így szinte kiszorulunk abból a helyzetből, hogy valódi döntéseket hoz­has­sunk, sodródunk egyik helyzetből a másikba, anélkül, hogy egy pilla­natra is kezünkbe vennénk az irányítást.
Az album digitális formában jelent meg, elérhető valamennyi zenei plat­formon.


Csík zenekar / A dal a miénk
Izgalmas vállalkozásba fogott a Csík zenekar: még soha nem adott ki olyan lemezt, amely csak fel­dol­go­zá­sokat tartalmazott, ráadásul egy zenekar dalaiból válogatva! 2020-ban azonban ez történt. A dal a miénk című, CD és bakelit formátumban is megjelent albumukon az LGT kompozícióit muzsikálják abban az erős népzenei motívumokkal átitatott hangzásvilágban, amely annyira jellemző rájuk.
Bár a zenekartól nem áll távol a feldolgozások világa, hiszen 2005-ös lemezük óta fel-felbukkannak átiratok az albumaikon, ez mégis újszerű feladat volt számukra is, hiszen a lemezen végig együtt játszanak az LGT két legendás zenészével, Presser Gáborral és Karácsony Jánossal.
A kétéves közös turnét 2022. december 28-án Budapest Kongresszusi Központban egy dupla koncerttel zárják.
Az album CD és bakelit formátumban, valamint a digitális felületeken is elérhető.

Barkóczi Noémi / Dolgom volt
Az alternatív zenét kedvelők számára nem lehet ismeretlen Barkóczi Noémi neve. Szóló énekesként és zenekari frontemberként egyaránt találkozhatunk vele a színpadokon.
„Jó érzés hátrahagyni a melankóliát és nyitni a világ felé” – így mesél Barkóczi Noémi dalszerző-énekes legújabb lemezéről. A páréves kihagyás után megjelent album annak a sztoriját foglalja össze, milyen is felnőtté válni 30 évesen annak minden szépségével és szomorúságával. Párkapcsolati zűrök, tinder, párkeresés, gyógyulás, mindennapok egy nagyvárosban, költözések, kiégés, anyaság gondolata, kutyával az élet – minden, ami egy mai harmincas mindennapjait elkísérheti, előkerülnek a Dolgom volt című nagylemezen.
Az album CD formátumban és a digitális felületeken is elérhető.


Folkfonics / Vándordal
Két karodban című, 2018-ban megjelent első nagylemeze után idén tavasszal látott napvilágot a Folkfonics együttes második albuma, amely a Vándordal címet kapta.
Ha egy szóval kellene jellemezni a Folkfonics zeneiségét, azt mon­da­nánk, eklektikus. A komolyzenei gyökerekkel rendelkező muzsikusok formaszeretete találkozik a vonós és fúvós hangszerelésekben meg­je­lenő folk elemekkel. Mindez a blues, a rock és a funk stíluselemeivel egé­szül ki.
„Szeretünk együtt zenélni és dalokat írni. Célunk, hogy megőrizzünk olyan hangszeres hagyományokat, amik manapság veszítenek az ere­jükből a zajban. Fontosnak tartjuk, hogy egy olyan színfolt lehessünk a magyar könnyűzenei palettán, amibe belefér az, hogy akár tizenketten állunk színpadra. Az általunk választott versek, népdalok pedig mindig valahogy tükrözik az élethelyzetünket, élményeinket, tágabb személyes kontextusunkat – arról szeretünk zenélni, amit megélünk.” – Rendes Péter (gitár)
A Vándordal CD formátumban és a digitális felületeken is elérhető.
hirdetés

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor