Ajánló Nemzeti Ifjúsági Zenekar 2025-10. szám
A Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekarát Záborszky József 1968-ban alapította azzal a céllal, hogy az akkori I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekarának biztosítva legyen a zenei utánpótlása. E zenekar tagjai viszonylag széles korosztályból kerültek ki, e közösség 14 éves kortól
akár 28 éves korig foglalkoztatta, foglalkoztatja a zenélni tanuló fiatalokat. A különböző fellépések közül kiemelkedett a 2010. szeptemberi, négynapos lipcsei vendégszereplés. Ezt követően az együttes időnként meghívást kapott rangos ifjúsági zenekarok koncertjeire társzenekarként, így volt közös koncert a Müpában a Milwaukee Ifjúsági Szimfonikus Zenekarral, a Vigadóban a Hongkongi Ifjúsági Zenekarral és a Gewandhaus-ban a lipcsei J. S. Bach Ifjúsági Zenekarral.
A 90-es évek közepétől Záborszky József munkáját fokozatosan átvette Horváth Gábor karmester, az iskola tanára. Irányításával két évtizeden keresztül minden nyáron 7-10 napos zenei tábor volt Tihanyban, ahol mindennap térzenét adott az együttes a külföldi turistáknak és a helyi lakosoknak. E táborok alkalmával zeneileg és emberileg egyaránt egységessé, homogénné vált az együttes, a nyári együttlétek zenei és pedagógiai hatása máig érezhető.
A repertoár rendkívül széles körű, a leghíresebb nyitányokat, szimfóniákat, szviteket és versenyműveket felöleli. A zenekar küldetésként tekint a zenei hagyományok, tradíciók ápolására. Az együttes állandó fellépési lehetőséget biztosít tehetséges ifjú szólistáknak és fiatal karmestereknek egyaránt, fontosnak tartja a tehetséggondozást és a közönségnevelést.
A zenekar részt vesz az EOFed által szervezett nagy fesztiválokon, így jutott el 2022-ben a bulgáriai Plovdivba, majd 2024 augusztusában első magyar zenekarként vett részt a Eurochestries által szervezett, Charente-Maritime-ben megrendezett nagy franciaországi zenei fesztiválon. | hirdetés
 |
|
Az együttes 2024-2026-ig három évre megkapta a Nemzeti Ifjúsági Zenekar kitüntető címet. A november 4-i koncert célja, hogy a zenekar megmérettessen a budapesti zenei élet egyik legikonikusabb koncerthelyszínén, a Liszt Ferenc Zeneakadémián, ahol egy világsztár, Kaneko Miyuji zongoraművész közreműködésével ad gyönyörű orosz romantikus programból álló hangversenyt.
|
vissza |
|
|
| |