2018. február 02. / Kovács Emőke / Vörösmarty Színház
Domsa Zsófia műfordító, az ELTE Skandináv Nyelvek és Irodalmak Tanszékének adjunktusa a székesfehérvári Vörösmarty Színház felkérésére fordította le Jon Fosse Halál Thébában című drámatrilógiáját – a műről, a szerzőről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a szikár norvég szövegnek magyar nyelven formát adni.
Mikor és hogyan talált rá a Halál Thébában című drámára? A szerzőt vagy a művet ismerte meg előbb?
D. Zs.: Jon Fosse műveit 1998-ban kezdtem magyarra fordítani. Számos színdarabja a fordításomban jelent meg magyar nyelven. Fosse egyik első drámájáról, az És nem válunk el soha című műről írtam a szakdolgozatomat, 2009-ben pedig a doktori dolgozatom témája is Jon Fosse tíz korai drámája volt. A Halál Thébában egyike azon izgalmas átiratoknak, melyeket Fosse egy-egy halhatatlan világirodalmi klasszikus alapján készített. A norvégiai ősbemutatót Szász János rendezte az oslói Det Norske Teatretben 2007-ben. A művet ekkor ismertem meg, de a később Magyarországon játszott előadásokat, melyek a trilógia két első részét vitték színre, sajnos nem láttam. A mostani fordítás Horváth Csaba és Perczel Enikő felkérésére készült annak érdekében, hogy a székesfehérvári előadásban a teljes szöveg bemutatásra kerüljön, és Fosse színpadi nyelvének sajátos líraisága kifejezésre juthasson.
Mi volt az első benyomása a darab elolvasása után?
D. Zs.: Óhatatlanul Fosse többi művéhez hasonlítom ezt a színdarabot. A kortárs darabokra jellemző költői nyelv a trilógiát is jellemzi, bár az ismétlések, az elharapott, kétértelmű megszólalások itt kevésbé jelentenek nehézséget a szöveg fordításában, illetve megértésében. Fosse kortárs műveiben gyakran névtelen kisemberek találkoznak az élet nagy kérdéseivel, törvényszerűségeivel. Lelki és gondolati megtorpanásuk a darabok dramaturgiáját és drámai nyelvét egyaránt jellemzi. A központozás nélküli szövegek a drámai helyzetek többféle értelmezését teszik lehetővé, ráadásul az idősíkok és a helyszínek sem a valószerűség logikáját követik. Magyarra nehéz ezeket a repetitív, minimalista szövegeket úgy átültetni, hogy ne szenvedjen csorbát a darabok sokrétűsége, ráadásul a lírai csengésű újnorvég nyelv is olyan hangulatot teremt az eredeti szövegekben, melynek fordításakor törekedni kell arra, hogy a szöveg ne mesterkéltnek, archaizálónak hasson. A Halál Thébában a kortárs művekhez képest sokkal „könnyebb” feladat, mivel a szövegek Szophoklész drámáinak dramaturgiáját követik, az eredeti szöveg szógazdagságát azonban Fosse a maga rövid, de nyomatékos színpadi stílusával sűríti, és koncentrálja a figyelmünket a szereplőket jellemző stratégiákra és a történet sorsdöntő fordulópontjaira. Fosse átirata így az eredeti mű feloldhatatlan ellentmondásait, az egyéni érdek vagy a nemzetség iránti elkötelezettség, a halál vagy az élet előbbrevalóságát, a sors igazságtalanságába való belenyugvást hozzák közelebb a mai befogadóhoz.
Hogyan kezdett neki a fordításnak? Itt arra gondolok, szükségét érezte-e annak, hogy az eredeti görög trilógia gyökeréig visszamenjen, abba kapaszkodjon?
D. Zs.: A fordítás során olykor ellenőriztem a Babits Mihály és Trencsényi-Waldapfel Imre által készített, gazdag és filológiailag pontos fordítások szövege alapján a Fosse-változat sűrítéseit, de egy-két szótól, megfogalmazástól eltekintve nem vettem át az ismert fordítások megoldásait. Erre nem is igazán lett volna mód, hiszen Fosse alapvetően az eredeti darab helyzeteit tartja meg, a szereplők megszólalásai a modern ember gondolatmenetét tükrözik, így a mitológiai utalások szerepe is elhanyagolható, csak a cselekmény szempontjából fontos elemek maradnak meg a szövegben.
Mennyiben könnyítette, illetve nehezítette a fordítást a szöveg szikársága, az írásjelek hiánya és maga a történet sűrűsége?
D. Zs.: Ezek az írói eszközök mind-mind kihívást és nem könnyebbséget jelentenek, mivel nemcsak a magyar nyelv logikájával mennek szembe, hanem a színpadi szövegektől várt érthetőség ellen is dolgoznak. Nagyobb értelmezői munka hárul ezáltal a befogadóra, nemcsak a rendezőre és a színészekre, hanem a darab nézőire is. A fordító feladata, hogy a többértelműséget, költőiséget, szikárságot megtartva hozzon létre magyarul is természetesen hangzó, mondható és érthető, mégsem előre értelmezett szöveget.
Van valamilyen bevált fordítási módszere? Több író, fordító mondta már nekem, hogy a drámafordítás akkor eredményes számukra, ha folyamatosan hangosan felolvassák maguknak a mondatokat – így veszik észre a hibákat. Önnek mi adott kapaszkodót ennél a darabnál?
D. Zs.: Én is fel szoktam olvasni félhangosan, amit fordítok, de nyilván a korábbi fordítások során szerzett tapasztalat is segített a munka során. Nagyon hálás vagyok az előadás dramaturgjától, Perczel Enikőtől kapott visszajelzésekért, kritikáért, biztatásért. Neki nagy szerepe van abban, hogy ez a fordítás ebben a formában jött létre.
Egy fordítás mennyiben szubjektív olvasata a szövegnek? Mi alapján dönthető el, hogy egy adott szituációnak milyen a hangulata?
D. Zs.: Teljesen nem lehet elkerülni, hogy a fordítás csupán egy olvasat legyen a sok lehetséges közül, de mégis ennek ellenkezőjére kell törekedni. Úgy gondolom, hogy nem szabad a közérthetőség és a jól csengő magyar mondatok érdekében lekerekíteni a Fosse-darabok olykor irritáló nyitottságát, betömni azokat a lyukakat, amelyeket a darab többi olvasójának, befogadójának, így az előadás létrehozóinak feladata kitölteni, újragondolni. Általában meg lehet ítélni, hogy egy-egy szituáció milyen értelmezéseket sugall, és ezt a hangulatot kell átadni, nem pedig azt, amit én a magyar ízlés vagy a jól működő szövegek megalkotására törekvő fordítói hagyomány szerint megfelelőnek gondolnék. A rövidségük miatt első ránézésre könnyűnek tűnő Fosse-darabok, így a Halál Thébában is valójában számos alapvető fordítói dilemmát vetnek fel, és folyamatosan öncenzúrára, saját olvasatának újragondolására kényszerítik a fordítót. Ennek ellenére mindig nagy élmény és megtiszteltetés Jon Fosse színműveinek magyar nyelven formát adni.
Mikor és hogyan talált rá a Halál Thébában című drámára? A szerzőt vagy a művet ismerte meg előbb?
D. Zs.: Jon Fosse műveit 1998-ban kezdtem magyarra fordítani. Számos színdarabja a fordításomban jelent meg magyar nyelven. Fosse egyik első drámájáról, az És nem válunk el soha című műről írtam a szakdolgozatomat, 2009-ben pedig a doktori dolgozatom témája is Jon Fosse tíz korai drámája volt. A Halál Thébában egyike azon izgalmas átiratoknak, melyeket Fosse egy-egy halhatatlan világirodalmi klasszikus alapján készített. A norvégiai ősbemutatót Szász János rendezte az oslói Det Norske Teatretben 2007-ben. A művet ekkor ismertem meg, de a később Magyarországon játszott előadásokat, melyek a trilógia két első részét vitték színre, sajnos nem láttam. A mostani fordítás Horváth Csaba és Perczel Enikő felkérésére készült annak érdekében, hogy a székesfehérvári előadásban a teljes szöveg bemutatásra kerüljön, és Fosse színpadi nyelvének sajátos líraisága kifejezésre juthasson.
Mi volt az első benyomása a darab elolvasása után?
D. Zs.: Óhatatlanul Fosse többi művéhez hasonlítom ezt a színdarabot. A kortárs darabokra jellemző költői nyelv a trilógiát is jellemzi, bár az ismétlések, az elharapott, kétértelmű megszólalások itt kevésbé jelentenek nehézséget a szöveg fordításában, illetve megértésében. Fosse kortárs műveiben gyakran névtelen kisemberek találkoznak az élet nagy kérdéseivel, törvényszerűségeivel. Lelki és gondolati megtorpanásuk a darabok dramaturgiáját és drámai nyelvét egyaránt jellemzi. A központozás nélküli szövegek a drámai helyzetek többféle értelmezését teszik lehetővé, ráadásul az idősíkok és a helyszínek sem a valószerűség logikáját követik. Magyarra nehéz ezeket a repetitív, minimalista szövegeket úgy átültetni, hogy ne szenvedjen csorbát a darabok sokrétűsége, ráadásul a lírai csengésű újnorvég nyelv is olyan hangulatot teremt az eredeti szövegekben, melynek fordításakor törekedni kell arra, hogy a szöveg ne mesterkéltnek, archaizálónak hasson. A Halál Thébában a kortárs művekhez képest sokkal „könnyebb” feladat, mivel a szövegek Szophoklész drámáinak dramaturgiáját követik, az eredeti szöveg szógazdagságát azonban Fosse a maga rövid, de nyomatékos színpadi stílusával sűríti, és koncentrálja a figyelmünket a szereplőket jellemző stratégiákra és a történet sorsdöntő fordulópontjaira. Fosse átirata így az eredeti mű feloldhatatlan ellentmondásait, az egyéni érdek vagy a nemzetség iránti elkötelezettség, a halál vagy az élet előbbrevalóságát, a sors igazságtalanságába való belenyugvást hozzák közelebb a mai befogadóhoz.
Hogyan kezdett neki a fordításnak? Itt arra gondolok, szükségét érezte-e annak, hogy az eredeti görög trilógia gyökeréig visszamenjen, abba kapaszkodjon?
D. Zs.: A fordítás során olykor ellenőriztem a Babits Mihály és Trencsényi-Waldapfel Imre által készített, gazdag és filológiailag pontos fordítások szövege alapján a Fosse-változat sűrítéseit, de egy-két szótól, megfogalmazástól eltekintve nem vettem át az ismert fordítások megoldásait. Erre nem is igazán lett volna mód, hiszen Fosse alapvetően az eredeti darab helyzeteit tartja meg, a szereplők megszólalásai a modern ember gondolatmenetét tükrözik, így a mitológiai utalások szerepe is elhanyagolható, csak a cselekmény szempontjából fontos elemek maradnak meg a szövegben.
Mennyiben könnyítette, illetve nehezítette a fordítást a szöveg szikársága, az írásjelek hiánya és maga a történet sűrűsége?
D. Zs.: Ezek az írói eszközök mind-mind kihívást és nem könnyebbséget jelentenek, mivel nemcsak a magyar nyelv logikájával mennek szembe, hanem a színpadi szövegektől várt érthetőség ellen is dolgoznak. Nagyobb értelmezői munka hárul ezáltal a befogadóra, nemcsak a rendezőre és a színészekre, hanem a darab nézőire is. A fordító feladata, hogy a többértelműséget, költőiséget, szikárságot megtartva hozzon létre magyarul is természetesen hangzó, mondható és érthető, mégsem előre értelmezett szöveget.
Van valamilyen bevált fordítási módszere? Több író, fordító mondta már nekem, hogy a drámafordítás akkor eredményes számukra, ha folyamatosan hangosan felolvassák maguknak a mondatokat – így veszik észre a hibákat. Önnek mi adott kapaszkodót ennél a darabnál?
D. Zs.: Én is fel szoktam olvasni félhangosan, amit fordítok, de nyilván a korábbi fordítások során szerzett tapasztalat is segített a munka során. Nagyon hálás vagyok az előadás dramaturgjától, Perczel Enikőtől kapott visszajelzésekért, kritikáért, biztatásért. Neki nagy szerepe van abban, hogy ez a fordítás ebben a formában jött létre.
Egy fordítás mennyiben szubjektív olvasata a szövegnek? Mi alapján dönthető el, hogy egy adott szituációnak milyen a hangulata?
D. Zs.: Teljesen nem lehet elkerülni, hogy a fordítás csupán egy olvasat legyen a sok lehetséges közül, de mégis ennek ellenkezőjére kell törekedni. Úgy gondolom, hogy nem szabad a közérthetőség és a jól csengő magyar mondatok érdekében lekerekíteni a Fosse-darabok olykor irritáló nyitottságát, betömni azokat a lyukakat, amelyeket a darab többi olvasójának, befogadójának, így az előadás létrehozóinak feladata kitölteni, újragondolni. Általában meg lehet ítélni, hogy egy-egy szituáció milyen értelmezéseket sugall, és ezt a hangulatot kell átadni, nem pedig azt, amit én a magyar ízlés vagy a jól működő szövegek megalkotására törekvő fordítói hagyomány szerint megfelelőnek gondolnék. A rövidségük miatt első ránézésre könnyűnek tűnő Fosse-darabok, így a Halál Thébában is valójában számos alapvető fordítói dilemmát vetnek fel, és folyamatosan öncenzúrára, saját olvasatának újragondolására kényszerítik a fordítót. Ennek ellenére mindig nagy élmény és megtiszteltetés Jon Fosse színműveinek magyar nyelven formát adni.