2018. február 23. / Kovács Emőke / Vörösmarty Színház
Február elején mutatja be a székesfehérvári Vörösmarty Színház Szabó Magda Régimódi történet című darabját. A premier előtt az előadás rendezőjével, Tasnádi Csabával és a Rickl Máriát alakító Varga Máriával beszélgettünk.
Milyen élményei, emlékei kötődnek a Régimódi történethez?
T. Cs.: Több vidéki színházban láttam különböző koncepcióban a darabot, vannak homályos emlékeim a Madách színházas ősbemutatóról is. Ködösen emlékszem az
előadásokra, viszont nagyon meghatározó élményem az összessel kapcsolatban, hogy erőteljesen hatottak rám. Szabó Magda története egy briliánsan megírt sztori, egy nemes szappanopera, ami nem felületes, nem piszlicsáré és pimf, hanem igen fontos kérdésekkel foglalkozik, ettől élő. Olyan problémákat boncolgat, amelyek nem korhoz kötöttek, például az emancipáció kérdése, nő-férfi viszony, a családi és társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszer, előítéletek, szokások megalapozottsága, tarthatósága, életrevalósága, az idő kerekének megállíthatósága, szexualitás, szexuális szabadosság, elfojtások, és hogy meddig terjed az individuum szabadsága, mi az a pont, amikor fejet kell hajtani a mikro- és makroközösség akaratának. Hosszasan lehetne sorolni azokat a praktikum határát bőven túllépő, filozófiai síkokba tévedő kérdéseket, amelyeket a darab nagyon élvezhető, populáris módon tár elénk. A pergő, változatos és szép, de hétköznapi nyelven megírt jelenetek sorának valószínűleg az a sikere, hogy nem kényszerít direkt módon se érzelmi, se racionális állásfoglalásra, de gondolkodásra sarkall, és könnyed eleganciával hat értelmünkre és érzelmeinkre.
Szükség volt-e a szövegkönyv változtatására?
T. Cs.: A regényíró a terjedelmes művet maga adaptálta igen jó érzékkel színpadra, amihez alig kellett hozzányúlni, annyira friss, beszélhető, érthető a szöveg, és lényegre törő, pergő a cselekmény. Néhány ponton éreztük csak, hogy egy-egy szónak mára már torzult a jelentése, ezért kicseréltük, de rendkívül élő a mű, és ezzel a nemes alapanyaggal élvezet a munka.
Hogy látja, egyértelműen Rickl Máriára van kihegyezve a történet?
T. Cs.: Egyértelműnek tűnik, hogy ő, a nagyasszony, a családfenntartó és összetartó matriarcha áll a középpontban, és az ő felszínen maradásért folytatott erőfeszítései generálják a történéseket, de az őt körülvevő erős karakterek ugyanúgy a nagy életküzdelem résztvevői, alakítói, elszenvedői. A két felvonás közt 12 év telik el, és újabb fontos központi figura kerül a fókuszba, ő a nagyasszony unokája, akinek iskolai viszontagságait, szerelmi csalódását, férjhezmenetelét, válását követve látjuk a szerteágazó családregényt, egészen odáig, hogy csak ők ketten maradnak egymásnak. A darab vége egy szép talány, mindenképpen egy nagy egymásra találás, de az azt követő lépés kérdéses. Nem tudni, hogy együtt maradnak-e, vagy az új generáció túllép-e a régi gondolatkörén, és ha igen, akkor a saját lábára állva hogyan oldja meg a reá váró nagy kérdéseket. Egyébként van valamilyen kedvesen kísérteties összecsengés az ősbemutató és a készülő fehérvári előadás között.
Annak idején Sulyok Mária játszotta Rickl Mária szerepét, nálunk Varga Mária alakítja. Milyen emléked, élményed kapcsolódik a Régimódi történethez?
V. M.: Nagyon fiatal voltam, amikor láttam a Madách Színház ősbemutatóját egy
televíziós közvetítésen keresztül, még most is emlékszem az előadásra, remek színészek játszottak benne, csak néhány nevet említek: Sulyok Mária, Almási Éva, Márton András, Schütz Ila és hosszasan lehetne sorolni a nagyszerű színészek sorát. A történet viszont abból a szempontból áll közel hozzám, hogy hajdúsági lány vagyok, és pontosan ismerem azt a mentalitást, ami a szereplőket jellemzi, a világgal való viszonyukat, a családcentrikusságukat, azt a fajta keménységet és tartást, ami meghatározza a mindennapjaikat.
Milyen nőnek látjuk majd az általad alakított Rickl Máriát?
V. M.: A hibáival együtt egy csodálatos, erős, kitartó asszonynak látom, és nagyon remélem, hogy ezt sikerül majd megmutatni. Az egész családot próbálja a maga szigorú értékrendjével összetartani, igaz, hogy bizonyos kérdésekben ráerőlteti az akaratát a körülötte lévőkre, de nem rosszindulatból, hanem szeretetből és gondoskodásból teszi. Az élet nem mindig azt szokta hozni, amit szeretnénk, hanem bonyolódik, és olyan helyzetek elé állít, amelyeket valahogyan kénytelenek vagyunk megoldani – én úgy gondolom, hogy ő igyekszik a nagy akadályokat a maga módján a legjobban abszolválni és jól meglépni. Kifelé nem sokat mutat az érzelmeiből, befelé dolgozik, szikár, letisztult érzelmi világ jellemzi. Azért is vannak rendkívül nagy belső harcai, mert nehezen tudta túltenni magát azon, hogy elúszott a vagyonuk, és újra fel kellett építeni az életüket a semmiből.
Milyen ívet jár be az élete a két felvonás ideje alatt?
V. M.: Egy tömbből van faragva, ez az egy tömb szépen kiteljesedik a második felvonás végére. Az unokájával, Lenkével való találkozása az első pillanattól kezdve meghatározó lesz számára, mert a fiatal lány által önmagával is szembesül. Amit ő nem mert megtenni élete folyamán, azt az unokája meglépi, és ezt nagyon tudja értékelni.
Milyen élményei, emlékei kötődnek a Régimódi történethez?
T. Cs.: Több vidéki színházban láttam különböző koncepcióban a darabot, vannak homályos emlékeim a Madách színházas ősbemutatóról is. Ködösen emlékszem az
előadásokra, viszont nagyon meghatározó élményem az összessel kapcsolatban, hogy erőteljesen hatottak rám. Szabó Magda története egy briliánsan megírt sztori, egy nemes szappanopera, ami nem felületes, nem piszlicsáré és pimf, hanem igen fontos kérdésekkel foglalkozik, ettől élő. Olyan problémákat boncolgat, amelyek nem korhoz kötöttek, például az emancipáció kérdése, nő-férfi viszony, a családi és társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszer, előítéletek, szokások megalapozottsága, tarthatósága, életrevalósága, az idő kerekének megállíthatósága, szexualitás, szexuális szabadosság, elfojtások, és hogy meddig terjed az individuum szabadsága, mi az a pont, amikor fejet kell hajtani a mikro- és makroközösség akaratának. Hosszasan lehetne sorolni azokat a praktikum határát bőven túllépő, filozófiai síkokba tévedő kérdéseket, amelyeket a darab nagyon élvezhető, populáris módon tár elénk. A pergő, változatos és szép, de hétköznapi nyelven megírt jelenetek sorának valószínűleg az a sikere, hogy nem kényszerít direkt módon se érzelmi, se racionális állásfoglalásra, de gondolkodásra sarkall, és könnyed eleganciával hat értelmünkre és érzelmeinkre. Szükség volt-e a szövegkönyv változtatására?
T. Cs.: A regényíró a terjedelmes művet maga adaptálta igen jó érzékkel színpadra, amihez alig kellett hozzányúlni, annyira friss, beszélhető, érthető a szöveg, és lényegre törő, pergő a cselekmény. Néhány ponton éreztük csak, hogy egy-egy szónak mára már torzult a jelentése, ezért kicseréltük, de rendkívül élő a mű, és ezzel a nemes alapanyaggal élvezet a munka.
Hogy látja, egyértelműen Rickl Máriára van kihegyezve a történet?
T. Cs.: Egyértelműnek tűnik, hogy ő, a nagyasszony, a családfenntartó és összetartó matriarcha áll a középpontban, és az ő felszínen maradásért folytatott erőfeszítései generálják a történéseket, de az őt körülvevő erős karakterek ugyanúgy a nagy életküzdelem résztvevői, alakítói, elszenvedői. A két felvonás közt 12 év telik el, és újabb fontos központi figura kerül a fókuszba, ő a nagyasszony unokája, akinek iskolai viszontagságait, szerelmi csalódását, férjhezmenetelét, válását követve látjuk a szerteágazó családregényt, egészen odáig, hogy csak ők ketten maradnak egymásnak. A darab vége egy szép talány, mindenképpen egy nagy egymásra találás, de az azt követő lépés kérdéses. Nem tudni, hogy együtt maradnak-e, vagy az új generáció túllép-e a régi gondolatkörén, és ha igen, akkor a saját lábára állva hogyan oldja meg a reá váró nagy kérdéseket. Egyébként van valamilyen kedvesen kísérteties összecsengés az ősbemutató és a készülő fehérvári előadás között.
Annak idején Sulyok Mária játszotta Rickl Mária szerepét, nálunk Varga Mária alakítja. Milyen emléked, élményed kapcsolódik a Régimódi történethez?
V. M.: Nagyon fiatal voltam, amikor láttam a Madách Színház ősbemutatóját egy
televíziós közvetítésen keresztül, még most is emlékszem az előadásra, remek színészek játszottak benne, csak néhány nevet említek: Sulyok Mária, Almási Éva, Márton András, Schütz Ila és hosszasan lehetne sorolni a nagyszerű színészek sorát. A történet viszont abból a szempontból áll közel hozzám, hogy hajdúsági lány vagyok, és pontosan ismerem azt a mentalitást, ami a szereplőket jellemzi, a világgal való viszonyukat, a családcentrikusságukat, azt a fajta keménységet és tartást, ami meghatározza a mindennapjaikat.Milyen nőnek látjuk majd az általad alakított Rickl Máriát?
V. M.: A hibáival együtt egy csodálatos, erős, kitartó asszonynak látom, és nagyon remélem, hogy ezt sikerül majd megmutatni. Az egész családot próbálja a maga szigorú értékrendjével összetartani, igaz, hogy bizonyos kérdésekben ráerőlteti az akaratát a körülötte lévőkre, de nem rosszindulatból, hanem szeretetből és gondoskodásból teszi. Az élet nem mindig azt szokta hozni, amit szeretnénk, hanem bonyolódik, és olyan helyzetek elé állít, amelyeket valahogyan kénytelenek vagyunk megoldani – én úgy gondolom, hogy ő igyekszik a nagy akadályokat a maga módján a legjobban abszolválni és jól meglépni. Kifelé nem sokat mutat az érzelmeiből, befelé dolgozik, szikár, letisztult érzelmi világ jellemzi. Azért is vannak rendkívül nagy belső harcai, mert nehezen tudta túltenni magát azon, hogy elúszott a vagyonuk, és újra fel kellett építeni az életüket a semmiből.
Milyen ívet jár be az élete a két felvonás ideje alatt?
V. M.: Egy tömbből van faragva, ez az egy tömb szépen kiteljesedik a második felvonás végére. Az unokájával, Lenkével való találkozása az első pillanattól kezdve meghatározó lesz számára, mert a fiatal lány által önmagával is szembesül. Amit ő nem mert megtenni élete folyamán, azt az unokája meglépi, és ezt nagyon tudja értékelni.