2018. február 26. / Bóta Gábor
Ember Márk fontos feladatra készül a Vígszínházban, Feydeau Egy éj a Paradicsomban című vígjátékában. Rendkívül hálás, mert szinte még le sem diplomázott, rögtön egy százrészes sorozat egyik főszerepét és vígszínházi szerződést kapott.
Máté Gábor és Dömötör András osztályába jártál. Nem az lett volna a logikus, ha a Katona József Színházban kötsz ki?
E. M.: Ha az a menete ennek, hogy annak a színházába kerülsz, aki tanít téged, akkor valóban, kissé logikátlannak tűnhet, hogy én mégis a Vígben kötöttem ki. Ha viszont azt veszem, hogy mik voltak vágyaim, milyen lehetőségei vannak most egy pályakezdő színésznek, akkor iszonyatosan hálás lehetek a sorsnak, hogy a Vígszínházba kerültem.
Mik voltak a vágyaid?
E. M.: Én gyerekként A dzsungel könyvén és A padláson nőttem fel. Már akkor színész szerettem volna lenni. Gimnazista korom első éveiben láttam az Othellót, Eszenyi Enikő rendezésében, a Vígszínházban. Ez számomra meghatározó előadás volt. Már akkor vágytam a Vígszínházra. Persze, elsősorban azt szerettem volna, hogy felvegyenek a színművészetire. De az is bennem volt, hogy milyen jó lenne, ha azon a nagyszínpadon, ahol előadásokat láttam gyerekként, kamaszként, játszhatnék.
Ez hogyan jött össze?
E. M.: Második év második félévében megjelent az életünkben Hegedűs D. Géza tanár úr, aki művészi beszédet tanított. Így rögtön lett egy kis vígszínházi légkör az osztályban. Sőt, a költészet napján elvitt minket, hogy Petri György-verseket mondjunk a Vígszínház nagyszínpadán. Másrészt van nekünk egy énekmesterünk az egyetemen, Bagó Gizella. A szakmában nagyon sokan vagyunk, akik hálásak lehetünk neki. Ő a Vígben is énekmesternő, keveset hallunk róla, pedig nagyon sokat kéne, hiszen azok a színészek, akik a Vígben zenés előadásokban részt vesznek, az Ő segítségével készülnek az előadásra. Van olyan, amikor már fél öttől vannak nála, így mindenkivel tud dolgozni. Vele többször beszélgettem arról, mennyire szeretem a Vígszínházat. Abban az évben, amikor Eszenyi Enikő sok fiatalt szerződtetett, Bagó tanárnő ajánlott engem is és Medveczky Balázst is neki. Behívott, beszélgettünk, elmondtam, hogy már gyerekként vágyam volt a Vígszínház, és most is az, hogy itt lehessek. Ekkor Enikő azt mondta, hogy „hát próbáljuk ki”. És kipróbált minket, azóta engem is és Balázst is szerződtetett.
Sokáig amiatt féltek a fiatalok a Vígbe menni, mert attól tartottak, hogy rengeteg ideig kell ülniük a kispadon. De mostanában, például A Pál utcai fiúk miatt is, valahogy úgy alakulnak a produkciók, hogy előfordul, már az idősebbek panaszkodnak, hogy manapság túl sok mindent eljátszanak a fiatalok.
E. M.: Nekem vannak előadásaim, amikben kispadon ülök. Ez így van rendjén. Mindannyiunknak végig kellett mennünk a ranglétrán. Szerintem baj lenne, ha ez egy pályakezdő életéből kimaradna.
Bizonyos színlapokon a további szereplők között sorolják fel a nevedet. Ami lényegében annyit jelent, hogy statisztálsz.
E. M.: Igen, statisztálok, vagy ott segítek, ahol tudok. A Bűn és bűnhődésben klarinétozom és díszleteket pakolgatok. Néha narrálok, énekelek egy kicsit. Ehhez egyetemistaként úgy álltam hozzá, hogy hálás vagyok azért, mert találkozhattam a rendezővel, Michal Docekallal, végignézhettem, hogyan próbál Börcsök Enikő, Stohl András.
Közben pedig főszerepeket játszol, például gyerekkorod megcsodált produkcióiban, A padlásban és A dzsungel könyvében.
E. M.: Úgy alakult az élet, hogy számomra két meghatározó előadásban két meghatározó szerepet vehettem át. Ezekből a szerepekből adódóan volt egy olyan ígéret, hogy nem csak kispad lesz ebből. Úgy a kispadot is nagyobb lelkesedéssel és odaadással lehet csinálni, ha tudom, hogy ma este ez a feladatom, de holnap egy főszerepet játszom.
Az Egy éj a Paradicsomban című produkcióban bemutatóra készülsz.
E. M.: Igen, úgyszintén Docekal rendezi, tehát látható annak a folyamatnak az eredménye, hogy miután nála statisztáltam meg támaszként szolgáltam, most már azt mondja, hogy tessék, itt van egy rendes, eljátszandó szerep. Ő engem ebbe a produkcióba kért, hogy én is legyek ott a csapatban. Ami egyfajta visszajelzés, hogy érdemes melózni, bármi is a feladat.
Milyen ez a szerep?
E. M.: Azt gondolom, hogy nagyon üde színfoltja lesz az én kis repertoáromnak. Ideig általában komoly, akaratos vagy mondhatni, hogy már-már gonosz figurákat játszom. Most pedig valahogy elkezdtek elérni a naivabb lelkek, mint például ez a Maxim. Ő el van foglalva a tudománnyal, a könyveken kívül a fejébe nem fér más semmi, és egyszer csak ott találja magát a Szilágyi Csenge által játszott nő mellett, aki egyből magáénak akarja tudni ezt a fiút. Az a nagy kérdés, sikerül-e elérnie, hogy letegye a könyvet, és ráfigyeljen vagy pedig nem.
Az Oltári csajok című tévésorozatban való részvételed mennyire befolyásolja a színházi munkádat? Szokták azt mondani, hogy ilyen képernyőn való jelenlét miatt azok is bemennek a színházba, akik egyébként nem tennék. Ebben te hiszel?
E. M.: Hiszek, és érzem is. Mi már napi kontaktusban tudunk lenni azokkal az emberekkel a Facebookon, az Instagramon, akik néznek minket. Ezeken nagyon könnyen igen sok visszajelzést kapunk. Megírják, hogy látnak engem az Oltári csajokban, és ajánljak nekik előadást, mert nagyon szeretnének megnézni színházban is.
Az, hogy az Oltári csajok egészen más ízlésvilág, mint amit a Víg képvisel, nem zavar?
E. M.: Azt gondolom, hogy az ízlés az nem olyan dolog, ami nem változik. Nekem is egészen más az ízlésem, mint három évvel ezelőtt. Ezt a sorozatot sok fiatal nézi, azt hiszem, még jó is, hogy ilyen korban kapja el őket, és jönnek be miatta a színházba.
Szóval akkor a sorozat kiegészíti a színházi munkádat?
E. M.: Teljes mértékben. Nekem igen hálásnak kell lennem, hiszen szinte még le sem diplomáztam, rögtön egy százrészes sorozat egyik főszerepét és vígszínházi szerződést kaptam. Nem igazán tudtam a múlt nyáron, hogy kire nézzek, kinek mondjam, hogy köszönöm. Néztem az égre, a körülöttem lévő emberekre, hiszen ez olyan, ami egészen elképesztő.
Máté Gábor és Dömötör András osztályába jártál. Nem az lett volna a logikus, ha a Katona József Színházban kötsz ki?
E. M.: Ha az a menete ennek, hogy annak a színházába kerülsz, aki tanít téged, akkor valóban, kissé logikátlannak tűnhet, hogy én mégis a Vígben kötöttem ki. Ha viszont azt veszem, hogy mik voltak vágyaim, milyen lehetőségei vannak most egy pályakezdő színésznek, akkor iszonyatosan hálás lehetek a sorsnak, hogy a Vígszínházba kerültem.
Mik voltak a vágyaid?
E. M.: Én gyerekként A dzsungel könyvén és A padláson nőttem fel. Már akkor színész szerettem volna lenni. Gimnazista korom első éveiben láttam az Othellót, Eszenyi Enikő rendezésében, a Vígszínházban. Ez számomra meghatározó előadás volt. Már akkor vágytam a Vígszínházra. Persze, elsősorban azt szerettem volna, hogy felvegyenek a színművészetire. De az is bennem volt, hogy milyen jó lenne, ha azon a nagyszínpadon, ahol előadásokat láttam gyerekként, kamaszként, játszhatnék.
Ez hogyan jött össze?
E. M.: Második év második félévében megjelent az életünkben Hegedűs D. Géza tanár úr, aki művészi beszédet tanított. Így rögtön lett egy kis vígszínházi légkör az osztályban. Sőt, a költészet napján elvitt minket, hogy Petri György-verseket mondjunk a Vígszínház nagyszínpadán. Másrészt van nekünk egy énekmesterünk az egyetemen, Bagó Gizella. A szakmában nagyon sokan vagyunk, akik hálásak lehetünk neki. Ő a Vígben is énekmesternő, keveset hallunk róla, pedig nagyon sokat kéne, hiszen azok a színészek, akik a Vígben zenés előadásokban részt vesznek, az Ő segítségével készülnek az előadásra. Van olyan, amikor már fél öttől vannak nála, így mindenkivel tud dolgozni. Vele többször beszélgettem arról, mennyire szeretem a Vígszínházat. Abban az évben, amikor Eszenyi Enikő sok fiatalt szerződtetett, Bagó tanárnő ajánlott engem is és Medveczky Balázst is neki. Behívott, beszélgettünk, elmondtam, hogy már gyerekként vágyam volt a Vígszínház, és most is az, hogy itt lehessek. Ekkor Enikő azt mondta, hogy „hát próbáljuk ki”. És kipróbált minket, azóta engem is és Balázst is szerződtetett.
Sokáig amiatt féltek a fiatalok a Vígbe menni, mert attól tartottak, hogy rengeteg ideig kell ülniük a kispadon. De mostanában, például A Pál utcai fiúk miatt is, valahogy úgy alakulnak a produkciók, hogy előfordul, már az idősebbek panaszkodnak, hogy manapság túl sok mindent eljátszanak a fiatalok.
E. M.: Nekem vannak előadásaim, amikben kispadon ülök. Ez így van rendjén. Mindannyiunknak végig kellett mennünk a ranglétrán. Szerintem baj lenne, ha ez egy pályakezdő életéből kimaradna.
Bizonyos színlapokon a további szereplők között sorolják fel a nevedet. Ami lényegében annyit jelent, hogy statisztálsz.
E. M.: Igen, statisztálok, vagy ott segítek, ahol tudok. A Bűn és bűnhődésben klarinétozom és díszleteket pakolgatok. Néha narrálok, énekelek egy kicsit. Ehhez egyetemistaként úgy álltam hozzá, hogy hálás vagyok azért, mert találkozhattam a rendezővel, Michal Docekallal, végignézhettem, hogyan próbál Börcsök Enikő, Stohl András.
Közben pedig főszerepeket játszol, például gyerekkorod megcsodált produkcióiban, A padlásban és A dzsungel könyvében.
E. M.: Úgy alakult az élet, hogy számomra két meghatározó előadásban két meghatározó szerepet vehettem át. Ezekből a szerepekből adódóan volt egy olyan ígéret, hogy nem csak kispad lesz ebből. Úgy a kispadot is nagyobb lelkesedéssel és odaadással lehet csinálni, ha tudom, hogy ma este ez a feladatom, de holnap egy főszerepet játszom.
Az Egy éj a Paradicsomban című produkcióban bemutatóra készülsz.
E. M.: Igen, úgyszintén Docekal rendezi, tehát látható annak a folyamatnak az eredménye, hogy miután nála statisztáltam meg támaszként szolgáltam, most már azt mondja, hogy tessék, itt van egy rendes, eljátszandó szerep. Ő engem ebbe a produkcióba kért, hogy én is legyek ott a csapatban. Ami egyfajta visszajelzés, hogy érdemes melózni, bármi is a feladat.
Milyen ez a szerep?
E. M.: Azt gondolom, hogy nagyon üde színfoltja lesz az én kis repertoáromnak. Ideig általában komoly, akaratos vagy mondhatni, hogy már-már gonosz figurákat játszom. Most pedig valahogy elkezdtek elérni a naivabb lelkek, mint például ez a Maxim. Ő el van foglalva a tudománnyal, a könyveken kívül a fejébe nem fér más semmi, és egyszer csak ott találja magát a Szilágyi Csenge által játszott nő mellett, aki egyből magáénak akarja tudni ezt a fiút. Az a nagy kérdés, sikerül-e elérnie, hogy letegye a könyvet, és ráfigyeljen vagy pedig nem.
Az Oltári csajok című tévésorozatban való részvételed mennyire befolyásolja a színházi munkádat? Szokták azt mondani, hogy ilyen képernyőn való jelenlét miatt azok is bemennek a színházba, akik egyébként nem tennék. Ebben te hiszel?
E. M.: Hiszek, és érzem is. Mi már napi kontaktusban tudunk lenni azokkal az emberekkel a Facebookon, az Instagramon, akik néznek minket. Ezeken nagyon könnyen igen sok visszajelzést kapunk. Megírják, hogy látnak engem az Oltári csajokban, és ajánljak nekik előadást, mert nagyon szeretnének megnézni színházban is.
Az, hogy az Oltári csajok egészen más ízlésvilág, mint amit a Víg képvisel, nem zavar?
E. M.: Azt gondolom, hogy az ízlés az nem olyan dolog, ami nem változik. Nekem is egészen más az ízlésem, mint három évvel ezelőtt. Ezt a sorozatot sok fiatal nézi, azt hiszem, még jó is, hogy ilyen korban kapja el őket, és jönnek be miatta a színházba.
Szóval akkor a sorozat kiegészíti a színházi munkádat?
E. M.: Teljes mértékben. Nekem igen hálásnak kell lennem, hiszen szinte még le sem diplomáztam, rögtön egy százrészes sorozat egyik főszerepét és vígszínházi szerződést kaptam. Nem igazán tudtam a múlt nyáron, hogy kire nézzek, kinek mondjam, hogy köszönöm. Néztem az égre, a körülöttem lévő emberekre, hiszen ez olyan, ami egészen elképesztő.