Nyelvtani kérdések 2018. február 28. / Fáy Miklós Tudom, tudjuk, hogy a nyelv folyamatosan változó dolog, hiába találták föl az írást, a szabályok nem lettek ettől örök érvényűek. Egy időben nem tudtam ellenállni, és néha szóltam az uno­ka­hú­gaim­nak, ha azt mondták, hogy lebetegedtek, hogy a szót egyáltalán nem használják helyesen. A lebetegedés nem ugyanazt jelenti, mint a megbetegedés, hanem (legalábbis eredeti értelmében) ki­fe­je­zetten a szülés előtti ágynak esést, ami, tizenéves lányokról lévén szó, legalábbis korai volna. Nyelvtannáci, feleseltek vissza, és igazuk van. Azóta annyian betegednek le, férfiak, nők, öregek és cse­cse­mők, hogy az egész kérdés értelmetlen okoskodássá vált. Nyilván összekeveredett itt két kifejezés, a megbetegedés és hogy valaki leesik a lábáról, voltaképpen mindenki érti, hogy miről van szó, a lebetegedő nemcsak az orrát fújja, de lehetőség szerint ki sem kel a pihe-puha ágyból, amíg az első tavaszi napsugár ki nem csalogatja őt a fényre. Nem kell annyit okoskodni. Nem kell? Nemrég olvastam Margaret Atwood regényét, az Alias Grace címűt. Kiváló a kiadó, meg sem fordul a fejemben, hogy ne lett volna szerkesztő, aki átnézi a szöveget, hogy a fordítót magát ne gondos mérlegelés után választották volna ki, ő a megfelelő ember, angolban és magyarban egyaránt szakértő, gondos és alapos. Biztos így van, a regényben szereplő tiszteletest mégis folyton egyházfinak nevezik a fordításban. Persze, jól hangzik, meg egy kicsit régies is a kifejezés, ami így még inkább helyénvalónak tetszik, hiszen a cselekmény a 19. század közepén játszódik. Az egyetlen probléma, hogy az egyházfi éppen nem a tiszteletest jelenti, hanem azokat az egyház körüli embereket, akik nem fölszentelt papok, szerzetesek, püspökök. Az egyházfi leginkább a sekrestyés, ha nagyon nagyvonalúak akarnánk lenni, akkor talán még a harangozó. Lehetne éppenséggel erre is legyinteni, csak itt már a jelentés esetleges változása a magyar irodalmat is érintené. Hogy mást ne mondjak, A helység kalapácsának is fontos szereplője Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi. Aki, mint neve is utal rá, se nem pap, se nem lelkész, csupán szolga. Meg fondor lélek. A nyelv változik, de Petőfi nem változik vele, nem kell nála okosabbnak lenni. Bár, ami azt illeti, nem kell nála feltétlenül műveletlenebbnek sem lenni.