2018. március 16. / Bóta Gábor
A Terror című darabot, ami dermesztően aktuális, rendezi Vidovszky György a tatabányai Jászai Mari Színházban.
Kevés aktuálisabb színmű van most, mint Ferdinand von Schirach darabja, a Terror, ami a Kamrában már bebizonyította, hogy jókora siker. Nyilván másképp akarod csinálni Tatabányán.
V. Gy.: Nem láttam a Kamrában az előadást, de mikor megtudtam, hogy a rendezésére kértek fel, már meg sem néztem. Egy másik előadás benyomása csak megzavarja az embert. Valóban a téma nagyon aktuális, de nemcsak a terrorveszély miatt időszerű, hanem azért, mert ez a darab egy nagyon lényeges kérdést vet fel. Ráadásul olyan formában, amely ma, Magyarországon rendkívül fontos. Arra próbáljuk „rákényszeríteni” a nézőt, hogy végiggondolja, vajon bizonyos törvényeket, adott esetben az alkotmányt, gondolkodás nélkül be kell tartania, vagy tényleg lehetnek olyan helyzetek, amikor bizony az előre megírt törvények ellen kell cselekedni.
A történet szerint eltérített repülőgép tart egy zsúfolt stadion felé. A gép becserkészésére kiküldött vadászpilóta úgy dönt, hogy az utasszállító repülőt lelövi, vagyis inkább haljon meg 164 utas, mint 70 ezer ember a stadionban. De a cselekedete törvénybe ütközik. A darab végig egy tárgyalóteremben zajlik.
V. Gy.: Igen, a dilemma ez, két rossz döntés közül kell kiválasztani az egyiket. A drámai forma jól ismeri ezt a helyzetet. Viszont itt a nézőnek kell döntenie a végén, hogy a vadászpilóta tettével egyetért vagy sem. Mint egy krimiben, feltárjuk az események különböző háttérmozzanatait, és közben azt reméljük, hogy a nézők véleménye is változhat, mielőtt felelősen meghozzák a döntésüket. Aminek persze az előadáson túl és a döntéshozatalon túl nincs következménye, de úgy gondolom, hogy egy ilyen interaktív színházi játéknak a választások évében különös jelentősége lehet. Mi mind ugyanis alapvetően hajlamosak vagyunk érzelmi alapon megítélni dolgokat, nagyon sok részlet hiányában. Ez a darab pont az ellenkezőjére tanít minket, azt sugallja, hogy alapos ismeretek, a másik oldal érveinek megismerése után, és ne feltétlenül csak az érzelmeinkre hallgatva döntsünk valamiről.
A világ különböző pontjain játszott előadások utáni szavazásokat összegyűjtő oldal (http://terror.theater) eredményei alapján megállapíthatjuk, hogy a nézők nagy része általában úgy dönt, hogy felmenti a pilótát, de tényleg felmerülhet egy rakat kétely.
V. Gy.: Ennek a kitalált eseménynek a német írója maga is gyakorló jogász, aki ügyvédként dolgozott az élete nagy részében, mielőtt megírta ezt a darabot, és vált bestseller-íróvá. Nagyon sikeres ez a darab, világszerte játsszák. Igazából a kérdésfeltevés a német alkotmány egy néhány évvel ezelőtti kérdésére utal. Ugyanis Németországban az történt, hogy a terrortámadások hatására született egy olyan törvény, mely megengedte, hogy a hadsereg beavatkozzon egy ilyen esetben, és akár civil áldozatokat is szedjen, ha több áldozat menthető meg az adott döntéssel. Ezt a törvényt az Alkotmánybíróság visszavonta. Itt állt be egy olyan jogi helyzet, amelyben a német társadalom is meghasonlott, mert a német hadsereg képviselői egyértelműen úgy gondolták, hogy az Alkotmánybíróság helytelenül döntött, ezzel ugyanis kivették a kezükből azt a fegyvert, amellyel védekezhetnének egy ilyen alattomos terrortámadás ellen.
A másik oldalon meg ott van az a veszély, hogy elszabadul egy tábornok, aki nem egészen jól gondolkodik…
V. Gy.: Ezért igen nagy a dilemma, és ezért érdekes a kérdésfeltevés, mert mindkét oldal tökéletesen igazolható. Minél inkább a szöveg mélyére kerülünk, annál inkább elbizonytalanodnak maguk a színészek is. Úgy kezdtük a próbákat, hogy az olvasópróba után megkértem a társulatot, hogy szavazzanak. Majd a bemutató előtt néhány órával újra fogom őket szavaztatni. Kíváncsi vagyok, változik-e az álláspontjuk.
A tárgyalás hálás színpadi helyzet, ezt bizonyítja a Tizenkét dühös ember is, de azért nekem az volt az érzésem a Terrorral kapcsolatban, hogy kissé tézisdráma, főleg szócsaták zajlanak. Néha ugyan lehet árnyalni, hogy milyen az a figura, de igazán elmélyült szituációk nincsenek.
V. Gy.: Legalábbis a szó hagyományos értelmében nincsenek. Ez a dráma egy helyszínen játszódik, és ennek az a nehézsége, hogy egy tárgyalás rendkívül statikus, nehéz benne embert formálni, mert jórészt csak a tények kapcsán nyilvánulnak meg a szereplők. Az író szándéka is az volt, hogy amennyire lehet, érzelemmentesen írja meg a történetet, hogy ne az érzéseink, hanem a tények alapján dönthessünk. Tehát kevés olyan jelenet van a darabban, amely érzelmileg befolyásolja a nézőt.
Azért van! Hisz jön, akinek lelőtték a hozzátartozóját, és ezt egy színész csak el akarja játszani. Óhatatlanul megrendülten fogja előadni, és ettől a pillanattól kezdve érzelmeket kelt. Az ügyész is szükségszerűen el fogja játszani a nagyjelenetét.
V. Gy.: Igen, természetesen. Biztos vagyok benne, hogy ezek a jelenetek ki is emelkednek majd az előadásból, hasonlóan azokhoz, amikor igazán izgalmas szócsatáknak leszünk tanúi, amikor intellektuális csapdákat állítanak egymásnak. Igazán akkor állunk majd nyerésre színházi értelemben, ha ezeket az apró mozzanatokat sikerül úgy felnagyítanunk, hogy a néző számára is valós és drámai színpadi eseménnyé váljanak. Azzal együtt, hogy távolról nézve ez „csak” egy statikus tárgyalás. Látványban is igyekszünk olyan eszközöket használni, hogy vizuálisan is érdekessé tegyük az előadást, sőt még zeneszerzőt is felkértünk Monori András személyében, annak ellenére, hogy nagyon nehéz megtalálni azokat a pontokat, ahol el lehet helyezni a muzsikát, egy ilyen száraz tárgyalási szituációban.
Másrészről hálás a darab, mert a legtöbb színész egyfolytában színen van. Tatabányán évek óta összeállt már egy csapat.
V. Gy.: Igen, nagyon erős a csapat, rendkívül alaposan dolgozik mindenki. Az előadásban egyébként nem feltétlenül mindig ott történik majd az esemény, ahol beszélnek, hanem azoknál, akik hallgatják. Igazából ezt a polifóniát kell megrendezni, ezt kell elrendezni úgy, hogy a lényeg mindig kijöjjön. Ez azért nem olyan egyszerű a színészek számára, mert gyakorlatilag végig kell ülniük egy kétórás tárgyalást, és adott esetben csak nagyon ritkán tudnak megszólalni vagy reagálni, és ez – legyünk őszinték – nem színészbarát helyzet. De nem ez az egyetlen nehézsége a darabnak, ugyanis látszólag minden egyszerű és egyértelmű, de a lényeg a sok apró részletben van.
Kevés aktuálisabb színmű van most, mint Ferdinand von Schirach darabja, a Terror, ami a Kamrában már bebizonyította, hogy jókora siker. Nyilván másképp akarod csinálni Tatabányán.
V. Gy.: Nem láttam a Kamrában az előadást, de mikor megtudtam, hogy a rendezésére kértek fel, már meg sem néztem. Egy másik előadás benyomása csak megzavarja az embert. Valóban a téma nagyon aktuális, de nemcsak a terrorveszély miatt időszerű, hanem azért, mert ez a darab egy nagyon lényeges kérdést vet fel. Ráadásul olyan formában, amely ma, Magyarországon rendkívül fontos. Arra próbáljuk „rákényszeríteni” a nézőt, hogy végiggondolja, vajon bizonyos törvényeket, adott esetben az alkotmányt, gondolkodás nélkül be kell tartania, vagy tényleg lehetnek olyan helyzetek, amikor bizony az előre megírt törvények ellen kell cselekedni.A történet szerint eltérített repülőgép tart egy zsúfolt stadion felé. A gép becserkészésére kiküldött vadászpilóta úgy dönt, hogy az utasszállító repülőt lelövi, vagyis inkább haljon meg 164 utas, mint 70 ezer ember a stadionban. De a cselekedete törvénybe ütközik. A darab végig egy tárgyalóteremben zajlik.
V. Gy.: Igen, a dilemma ez, két rossz döntés közül kell kiválasztani az egyiket. A drámai forma jól ismeri ezt a helyzetet. Viszont itt a nézőnek kell döntenie a végén, hogy a vadászpilóta tettével egyetért vagy sem. Mint egy krimiben, feltárjuk az események különböző háttérmozzanatait, és közben azt reméljük, hogy a nézők véleménye is változhat, mielőtt felelősen meghozzák a döntésüket. Aminek persze az előadáson túl és a döntéshozatalon túl nincs következménye, de úgy gondolom, hogy egy ilyen interaktív színházi játéknak a választások évében különös jelentősége lehet. Mi mind ugyanis alapvetően hajlamosak vagyunk érzelmi alapon megítélni dolgokat, nagyon sok részlet hiányában. Ez a darab pont az ellenkezőjére tanít minket, azt sugallja, hogy alapos ismeretek, a másik oldal érveinek megismerése után, és ne feltétlenül csak az érzelmeinkre hallgatva döntsünk valamiről.
A világ különböző pontjain játszott előadások utáni szavazásokat összegyűjtő oldal (http://terror.theater) eredményei alapján megállapíthatjuk, hogy a nézők nagy része általában úgy dönt, hogy felmenti a pilótát, de tényleg felmerülhet egy rakat kétely.
V. Gy.: Ennek a kitalált eseménynek a német írója maga is gyakorló jogász, aki ügyvédként dolgozott az élete nagy részében, mielőtt megírta ezt a darabot, és vált bestseller-íróvá. Nagyon sikeres ez a darab, világszerte játsszák. Igazából a kérdésfeltevés a német alkotmány egy néhány évvel ezelőtti kérdésére utal. Ugyanis Németországban az történt, hogy a terrortámadások hatására született egy olyan törvény, mely megengedte, hogy a hadsereg beavatkozzon egy ilyen esetben, és akár civil áldozatokat is szedjen, ha több áldozat menthető meg az adott döntéssel. Ezt a törvényt az Alkotmánybíróság visszavonta. Itt állt be egy olyan jogi helyzet, amelyben a német társadalom is meghasonlott, mert a német hadsereg képviselői egyértelműen úgy gondolták, hogy az Alkotmánybíróság helytelenül döntött, ezzel ugyanis kivették a kezükből azt a fegyvert, amellyel védekezhetnének egy ilyen alattomos terrortámadás ellen.
A másik oldalon meg ott van az a veszély, hogy elszabadul egy tábornok, aki nem egészen jól gondolkodik…
V. Gy.: Ezért igen nagy a dilemma, és ezért érdekes a kérdésfeltevés, mert mindkét oldal tökéletesen igazolható. Minél inkább a szöveg mélyére kerülünk, annál inkább elbizonytalanodnak maguk a színészek is. Úgy kezdtük a próbákat, hogy az olvasópróba után megkértem a társulatot, hogy szavazzanak. Majd a bemutató előtt néhány órával újra fogom őket szavaztatni. Kíváncsi vagyok, változik-e az álláspontjuk.
A tárgyalás hálás színpadi helyzet, ezt bizonyítja a Tizenkét dühös ember is, de azért nekem az volt az érzésem a Terrorral kapcsolatban, hogy kissé tézisdráma, főleg szócsaták zajlanak. Néha ugyan lehet árnyalni, hogy milyen az a figura, de igazán elmélyült szituációk nincsenek.
V. Gy.: Legalábbis a szó hagyományos értelmében nincsenek. Ez a dráma egy helyszínen játszódik, és ennek az a nehézsége, hogy egy tárgyalás rendkívül statikus, nehéz benne embert formálni, mert jórészt csak a tények kapcsán nyilvánulnak meg a szereplők. Az író szándéka is az volt, hogy amennyire lehet, érzelemmentesen írja meg a történetet, hogy ne az érzéseink, hanem a tények alapján dönthessünk. Tehát kevés olyan jelenet van a darabban, amely érzelmileg befolyásolja a nézőt.
Azért van! Hisz jön, akinek lelőtték a hozzátartozóját, és ezt egy színész csak el akarja játszani. Óhatatlanul megrendülten fogja előadni, és ettől a pillanattól kezdve érzelmeket kelt. Az ügyész is szükségszerűen el fogja játszani a nagyjelenetét.
V. Gy.: Igen, természetesen. Biztos vagyok benne, hogy ezek a jelenetek ki is emelkednek majd az előadásból, hasonlóan azokhoz, amikor igazán izgalmas szócsatáknak leszünk tanúi, amikor intellektuális csapdákat állítanak egymásnak. Igazán akkor állunk majd nyerésre színházi értelemben, ha ezeket az apró mozzanatokat sikerül úgy felnagyítanunk, hogy a néző számára is valós és drámai színpadi eseménnyé váljanak. Azzal együtt, hogy távolról nézve ez „csak” egy statikus tárgyalás. Látványban is igyekszünk olyan eszközöket használni, hogy vizuálisan is érdekessé tegyük az előadást, sőt még zeneszerzőt is felkértünk Monori András személyében, annak ellenére, hogy nagyon nehéz megtalálni azokat a pontokat, ahol el lehet helyezni a muzsikát, egy ilyen száraz tárgyalási szituációban.
Másrészről hálás a darab, mert a legtöbb színész egyfolytában színen van. Tatabányán évek óta összeállt már egy csapat.
V. Gy.: Igen, nagyon erős a csapat, rendkívül alaposan dolgozik mindenki. Az előadásban egyébként nem feltétlenül mindig ott történik majd az esemény, ahol beszélnek, hanem azoknál, akik hallgatják. Igazából ezt a polifóniát kell megrendezni, ezt kell elrendezni úgy, hogy a lényeg mindig kijöjjön. Ez azért nem olyan egyszerű a színészek számára, mert gyakorlatilag végig kell ülniük egy kétórás tárgyalást, és adott esetben csak nagyon ritkán tudnak megszólalni vagy reagálni, és ez – legyünk őszinték – nem színészbarát helyzet. De nem ez az egyetlen nehézsége a darabnak, ugyanis látszólag minden egyszerű és egyértelmű, de a lényeg a sok apró részletben van.