„A félkegyelmű egy kőkemény idegrendszeri játék”
2018. március 20. / Jónás Ágnes

Orosz Ákos otthonosan mozog Dosztojevszkij világában – a Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovja és a Karamazov testvérek Ivánja után most A félkegyelmű egyik főszerepét, Rogozsint alakítja a Pes­ti Színház március 2-i bemutatójában. Rogozsin igazságát az apró emberi érzelmekben
keresi, s mint mondja, a legnagyobb magasságokba és mélységekbe kell zuhannia ahhoz, hogy a karakter esszenciáját kifejezésre juttathassa.

Milyen korba és világba csöppennek a nézők az általatok játszott Dosz­to­jevsz­kij-adaptációban?
O. Á.: Hogy pontosan mikor játszódik a történet, tulajdonképpen mel­lé­kes, itt az érzelmek és a figurák milyensége a fontos, ráadásul A félkegyelmű egyetemes problémákról szól, melyek ma és kétezer év múlva is aktuálisak lesznek. Minden egyes szereplőt – még az idős ka­rak­tert is – fiatalok játszanak, egyetlen kivétel a Rogozsin édesany­ját alakító Venczel Vera. A Magyar Állami Operaház Gyermekkara is emeli az előadás fényét, tehát gyakorlatilag egy három generációból álló korosztály-panorámát láthatnak a nézők, ami az előadást iz­gal­mas többlettartalommal gazdagítja, az élet körforgását is szim­bo­li­zál­ja. A történet helyszíne Szentpétervár, ahol a gazdagok és a sze­gé­nyek közötti szakadék egyre szélesedik, az utcák zajosak és mocs­ko­sak, a pénz, az önzés, a felületesség prioritássá válnak a mindennapi életben. Minden ház aljában kocsma, az emeleten bordély működik, a távolban pedig egy távoli templom tornya látszik.

Vagyis a sötétség és a „fény”, a legnagyobb szentség és a züllés, az értékvesztettség áll egymással szem­ben.
O. Á.: Igen. Vajon a krisztusi szeretet meg tudná menteni a mai világot? Hogyan felejt el az ember gyermek lenni, hogyan lesz valakiből jó vagy gazember? – ezeket a kérdéseket veti fel Dosztojevszkij, és ezeket a kérdéseket feszegetjük mi is az előadásunkkal. Nem válaszokat szeretnénk kínálni, inkább csak nyilvánosan gondolkodni róluk.

Te alakítod Rogozsint. Mire jutottál, amikor az ő igazságát kerested?
O. Á.: Rogozsin egy nagyon emberi – ha úgy vesszük –, negatív karakter, aki végül gyilkossá válik. A szerelem olyannyira fontos az életében, hogy képes megölni az általa szeretett nőt, csak hogy az ne lehessen másé. Ezzel együtt önmagát, a saját lelkét is kiirtja, mert pontosan tudja, hogy az ő szerelme sem teljesülhet be, és tettéért bűnhődnie kell majd. Rogozsin igazságát az apró emberi érzelmekben keresem, így tudok személyes kötődést is találni hozzá. Azt hiszem, rá illik az a kifejezés, hogy „ha­lá­lo­san szerelmes”.

Egyébként egy karakter megformálásán hosszasan töprengő, agyalós vagy inkább ösztönösen beleélős színésznek tartod magad?
O. Á.: Inkább az utóbbi jellemez. Mindent megteszek, hogy felkészült legyek, és soha nem töltök gondolat vagy szándék nélkül egy másodpercet sem a színpadon, de nem szoktam előre kitalálni, hogy mit fogok csinálni. Nálam a próbán a pillanat szüli az ötletet. Ehhez persze szükséges az előzetes felkészülés, hogy tisztában legyek azzal, mit kell képviselnem, és hová kell eljutnom. Akkor érzem meg, hogy jó-e egy irány vagy sem, ha azt kipróbálom teljes odaadással. Ezért mondom magam inkább ösztönösnek... Akárcsak a Bűn és bűnhődés, A félkegyelmű is egy kőkemény idegrendszeri játék. Rogozsinként ugyan kevésbé vagyok aktív fizikailag, mégis iszonyú nagy utat kell bejárnom. A legnagyobb magasságokba kell emel­ked­nem és a legnagyobb mélységekbe kell zuhannom, hogy a karakterem esszenciáját kifejezésre juttathassam.

Milyen a közös munka a darab rendezőjével, ifj. Vidnyánszky Attilával? Az a fajta rendező, aki határozott elképzelésekkel érkezik a próbákra, vagy olyan, aki vevő a színészek ötleteire is?
O. Á.: Határozott elképzelése van, de az ötleteinket nyitottan fogadja. Sokat segít, hogy korban közel állunk egymáshoz, és színészként is dolgoztunk már együtt, így a kommunikáció szerencsére nem a nulláról indul.
Könnyen el tudtad fogadni, hogy az, akivel korábban együtt álltál színpadra, most rendezőként instruál?
O. Á.: Persze! Az én olvasatomban ez nem egy alá-fölérendeltségi viszony, hanem csapatmunka. A közös cél érdekében indulunk el az úton, és jogunk van megmondani egymásnak őszintén a véleményünket. Nekem ugyanolyan fontos, hogy legyen egy külső szemem, akiben megbízom, mint a rendezőnek, hogy legyen egy jó színésze, aki magas színvonalon képviseli a rábízott karaktert. Egy előadás egy közös ügy.

Fiatal korod ellenére igencsak fajsúlyos szerepeket kapsz, az említetteken kívül játszol többek között a Hamletben, A Mester és Margaritában, A vágy villamosában. Talán a sok komoly szerep az oka annak, hogy egy szigorú és némileg pesszimista Orosz Ákosra számítottam, ehhez képest itt ül velem szemben egy kedélyes, jó humorú srác.
O. Á.: Nagyon komolyan veszem, amit a színpadon csinálok, hiszen erről szól az életem egyik fele. A magánéletben azonban szeretek nyugodt, jó kedélyű figura lenni. Nagyon élvezem, hogy a saját rejtett érzéseimet és gondolataimat egy-egy szerepen keresztül megmutathatom, s hogy egy élet alatt számos életből gyűjthetek tapasztalatokat a szerepeim által.

Kinek a bőrébe bújsz legközelebb?
O. Á.: Kivételesen egy rendező bőrébe, ugyanis a Mozsár Műhelyben állítunk színpadra E. T. A. Hoffmann A homokember című kisregénye alapján egy négyszereplős darabot, melyet Biljarszki Maxim médiaművésszel dolgoztunk ki, és én írtam. Misztikus audiovizuális utazásra invitáljuk a nézőket, mely a színház és a videoprojekció szimbiózisa által születik meg. Még nem csináltam ilyet, úgyhogy nagyon izgatott vagyok. Nyáron a Spirit Színházban játszom a Tóték című tragikomédiában az őrnagyot, ezt követően a Hegedűs D. Géza által rendezett Rómeó és Júliában Tybaltot alakítom a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Végül, de nem utolsósorban augusztusban megnősülök!