2018. március 20. / Jónás Ágnes
Bő egy éve debütált a Rózsavölgyi Szalonban Fesztbaum Béla Szülőfalum, Pest című Molnár Ferenc-estje – a Jászai Mari-díjas színművész ezúttal ismét egy, a 19. század második felében, a 20. század elején alkotó szerzőhöz nyúl, és állítja színpadra Henrik Ibsen Rosmersholm című
drámáját, mely a norvég drámaírómester életművének egyik legkiválóbban szerkesztett darabja, s amely egyedi szimbólumain és pszichológiai mélységein keresztül szembesít a múlt bűneivel és a jelen választási lehetőségeinek reménytelenségével. A hatszereplős, április 5-től látható előadásról Fesztbaum Bélával beszélgettünk.
A Rosmersholm Ibsen keveset játszott, ismeretlenebb drámája. Milyen megfontolásból nyúlt épp ehhez a műhöz?
F. B.: A Rosmersholm hazánkban valóban ritkán játszott darab, német és angolszász nyelvterületen azonban előszeretettel viszik színre ezt a fajsúlyos művet, melyben Ibsen különleges költőiséggel szövi egymásba a magán- és a közélet problémáit. Pesten utoljára bő huszonöt évvel ezelőtt játszották a Radnóti Színházban Valló Péter rendezésében, amit én még főiskolás fejjel láttam, és már akkor nagy hatással volt rám. Azóta hurcolom magammal az előadás emlékét, és azóta vágyom arra, hogy alkotóként találkozzam a darabbal – most a Rózsavölgyi Szalon intim kis terében végre lehetőségem nyílik erre színészként és rendezőként is. Az eredetileg négy felvonásos művet Deres Péter dramaturg barátommal egy nézőbarát, a mai ember által fogyásztható két felvonásos (kétszer egyórás) darabbá alakítottuk úgy, hogy közben a szerző összes motívumát és mondanivalóját megtartottuk, s Kúnos László fordításában kínáljuk a közönségnek.
Rosmersholm egy ősi családi birtok, a történet középpontjában pedig a birtok ura, Rosmer áll, akit ön alakít. Milyen ez a szerep?
F. B.: Johannes Rosmer egy nemrég megözvegyült lelkész, aki kilépve az egyház szolgálatából a saját útját járva szeretné lélekben gazdagabbá tenni az embereket. Lát maga körül egy értékrendek és viszonyítási pontok nélkül maradt országot, ahol a régi értékeket már elvetették, az újakat pedig még nem találják. Időközben azonban előbukkannak olyan momentumok a múltból, amelyek gyökeresen megváltoztatják a főhős közéleti és magánéleti helyzetét…
Hogyan tud kapcsolódni ez a politikai, vallási és morális problémákat felszínre hozó, 19. században íródott darab a jelenhez?
F. B.: Megmutatja, hogy hogyan nyúl utánunk a fel nem dolgozott múlt és a tudatosan elhallgatott problémák. Mi fontosabb, az egyének vagy a koncepciók? Vajon tudjuk-e úgy megvalósítani önmagunkat, hogy közben ne sértsünk meg másokat? Hová vezet, ha valaki közéleti-világjobbító szerepet vállal magára? – ezekkel a kérdésekkel is szembesíti a mai nézőt az előadás
.
Rebekka West legalább olyan kardinális szereplője a darabnak, mint Rosmer.
F. B.: Ő Rosmer segítője, támogatója és lelki társa, egyfajta modern házvezetőnő, akinek valóban kulcsszerepe van. Ez a nőalak egyébként a 19. század legendás nagy színésznőinek egyik vágyott szerepe volt, gazdag és árnyalt alakításra nyújt lehetőséget ezúttal egykori vígszínházas kolléganőmnek, Láng Annamáriának is, aki most először játszik a Rózsavölgyi Szalonban.
A Rózsavölgyi Szalonban több mint egy évvel ezelőtt debütált a Szülőfalum, Pest című egyszemélyes színházi esttel, a rendhagyó prózai-zenés előadás a mai napig műsoron van. Milyen visszajelzések érkeztek róla?
F. B.: Hála Istennek a nézők elfogadták ezt a vakmerő „ajánlatot”, vagyis hogy a „színházi” író Molnár Ferencet és annak „kávéházi”, ismeretlen arcát nem színpadra szánt szövegein keresztül mutatom meg. Úgy érzem, hogy az est megtalálta a helyét, a Szalonba való, és nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan intim légkörű helyen rendezhetek és léphetek fel, amely egyedi színdaraboknak ad otthont, s ahol olyan nagyszerű alkotók és színművészek fordulnak meg, mint például Molnár Piroska, Valló Péter vagy Jordán Tamás, Rátóti Zoltán, Trill Zsolt, Balsai Móni, Alföldi Róbert, és hosszasan folytathatnám a sort.
A léggömb elrepül című Kosztolányi-estje tíz éve fut a Vígszínház Házi Színpadán, és nevéhez fűződik még a Seress Rezső műveiből összeállított, Dalok a Kispipából című est is az Óbudai Társaskörben. Mondhatjuk, hogy rendezőként kifejezetten vonzza önt a 19. század végi, a 20. század eleji magyar irodalom és zenei miliő?
F. B.: Valóban nagy szeretettel válogatok az említett korszak magyar szerzőiből, és talán van is képességem ahhoz, hogy a magam szűrőjén keresztül vigyem közel a műveiket a befogadókhoz. Az Ibsen-mű egy keményebb falat, de szintén izgalmas kihívás, és nagyon alkalmas arra, hogy tükröt tartson a ma emberének, a mai polgári létezésnek. Ha van megfelelő anyag és lehetőség, akkor úgy érzem, hogy megvan bennem a kellő ambíció, hogy rendezőként is szolgáljam a közönséget. Mindenkinek szeretettel ajánlom, hogy felfedezze magának a Rosmersholmot, és remélem, hogy a kiváló szereposztással – Láng Annamáriával, Gyabronka Józseffel, Lukáts Andorral, Zrinyi Gál Vincével, Kútvölgyi Erzsébettel – sikerül minél árnyaltabban megszólaltatnunk a remekművet, közel hozni a ma emberéhez e távoli skandináv szerző klasszikusát, valamint színesíteni a Szalon repertoárját.
drámáját, mely a norvég drámaírómester életművének egyik legkiválóbban szerkesztett darabja, s amely egyedi szimbólumain és pszichológiai mélységein keresztül szembesít a múlt bűneivel és a jelen választási lehetőségeinek reménytelenségével. A hatszereplős, április 5-től látható előadásról Fesztbaum Bélával beszélgettünk.
A Rosmersholm Ibsen keveset játszott, ismeretlenebb drámája. Milyen megfontolásból nyúlt épp ehhez a műhöz?
F. B.: A Rosmersholm hazánkban valóban ritkán játszott darab, német és angolszász nyelvterületen azonban előszeretettel viszik színre ezt a fajsúlyos művet, melyben Ibsen különleges költőiséggel szövi egymásba a magán- és a közélet problémáit. Pesten utoljára bő huszonöt évvel ezelőtt játszották a Radnóti Színházban Valló Péter rendezésében, amit én még főiskolás fejjel láttam, és már akkor nagy hatással volt rám. Azóta hurcolom magammal az előadás emlékét, és azóta vágyom arra, hogy alkotóként találkozzam a darabbal – most a Rózsavölgyi Szalon intim kis terében végre lehetőségem nyílik erre színészként és rendezőként is. Az eredetileg négy felvonásos művet Deres Péter dramaturg barátommal egy nézőbarát, a mai ember által fogyásztható két felvonásos (kétszer egyórás) darabbá alakítottuk úgy, hogy közben a szerző összes motívumát és mondanivalóját megtartottuk, s Kúnos László fordításában kínáljuk a közönségnek.
Rosmersholm egy ősi családi birtok, a történet középpontjában pedig a birtok ura, Rosmer áll, akit ön alakít. Milyen ez a szerep?
F. B.: Johannes Rosmer egy nemrég megözvegyült lelkész, aki kilépve az egyház szolgálatából a saját útját járva szeretné lélekben gazdagabbá tenni az embereket. Lát maga körül egy értékrendek és viszonyítási pontok nélkül maradt országot, ahol a régi értékeket már elvetették, az újakat pedig még nem találják. Időközben azonban előbukkannak olyan momentumok a múltból, amelyek gyökeresen megváltoztatják a főhős közéleti és magánéleti helyzetét…
Hogyan tud kapcsolódni ez a politikai, vallási és morális problémákat felszínre hozó, 19. században íródott darab a jelenhez?
F. B.: Megmutatja, hogy hogyan nyúl utánunk a fel nem dolgozott múlt és a tudatosan elhallgatott problémák. Mi fontosabb, az egyének vagy a koncepciók? Vajon tudjuk-e úgy megvalósítani önmagunkat, hogy közben ne sértsünk meg másokat? Hová vezet, ha valaki közéleti-világjobbító szerepet vállal magára? – ezekkel a kérdésekkel is szembesíti a mai nézőt az előadás
.
Rebekka West legalább olyan kardinális szereplője a darabnak, mint Rosmer.
F. B.: Ő Rosmer segítője, támogatója és lelki társa, egyfajta modern házvezetőnő, akinek valóban kulcsszerepe van. Ez a nőalak egyébként a 19. század legendás nagy színésznőinek egyik vágyott szerepe volt, gazdag és árnyalt alakításra nyújt lehetőséget ezúttal egykori vígszínházas kolléganőmnek, Láng Annamáriának is, aki most először játszik a Rózsavölgyi Szalonban.
A Rózsavölgyi Szalonban több mint egy évvel ezelőtt debütált a Szülőfalum, Pest című egyszemélyes színházi esttel, a rendhagyó prózai-zenés előadás a mai napig műsoron van. Milyen visszajelzések érkeztek róla?
F. B.: Hála Istennek a nézők elfogadták ezt a vakmerő „ajánlatot”, vagyis hogy a „színházi” író Molnár Ferencet és annak „kávéházi”, ismeretlen arcát nem színpadra szánt szövegein keresztül mutatom meg. Úgy érzem, hogy az est megtalálta a helyét, a Szalonba való, és nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan intim légkörű helyen rendezhetek és léphetek fel, amely egyedi színdaraboknak ad otthont, s ahol olyan nagyszerű alkotók és színművészek fordulnak meg, mint például Molnár Piroska, Valló Péter vagy Jordán Tamás, Rátóti Zoltán, Trill Zsolt, Balsai Móni, Alföldi Róbert, és hosszasan folytathatnám a sort.
A léggömb elrepül című Kosztolányi-estje tíz éve fut a Vígszínház Házi Színpadán, és nevéhez fűződik még a Seress Rezső műveiből összeállított, Dalok a Kispipából című est is az Óbudai Társaskörben. Mondhatjuk, hogy rendezőként kifejezetten vonzza önt a 19. század végi, a 20. század eleji magyar irodalom és zenei miliő?
F. B.: Valóban nagy szeretettel válogatok az említett korszak magyar szerzőiből, és talán van is képességem ahhoz, hogy a magam szűrőjén keresztül vigyem közel a műveiket a befogadókhoz. Az Ibsen-mű egy keményebb falat, de szintén izgalmas kihívás, és nagyon alkalmas arra, hogy tükröt tartson a ma emberének, a mai polgári létezésnek. Ha van megfelelő anyag és lehetőség, akkor úgy érzem, hogy megvan bennem a kellő ambíció, hogy rendezőként is szolgáljam a közönséget. Mindenkinek szeretettel ajánlom, hogy felfedezze magának a Rosmersholmot, és remélem, hogy a kiváló szereposztással – Láng Annamáriával, Gyabronka Józseffel, Lukáts Andorral, Zrinyi Gál Vincével, Kútvölgyi Erzsébettel – sikerül minél árnyaltabban megszólaltatnunk a remekművet, közel hozni a ma emberéhez e távoli skandináv szerző klasszikusát, valamint színesíteni a Szalon repertoárját.