Pestalozzi utca 2018. Április 10. / Fáy Miklós Van egy barátom, aki hosszú időn át élt Zürichben, finom környéken, a város fölötti egyik dombon. Lelkét tekintve Zürich igazi kisváros, sötétedéskor mindnet bezárnak, csak a színház vagy az opera felé igyekvőket fújdogálja a szél, így aztán nem sokat tehettünk esténként, mint otthon maradtunk és ostobaságokat beszéltünk, miközben azt képzeltük, igen figyelemreméltó megfigyeléseket teszünk a világ állapotáról. A globalizációról, amelynek következtében ugyanazok a boltok állnak az egyes városok megfelelő helyein, ugyanazok a plakátok színesítik a városképet, legfeljebb a javak melletti összegek mások, ha különbözőek a pénznemek, de hát az euró megjelenésével ez is mind ritkább, Pestre vagy Zürichbe kell utazni, hogy számítógépet nyomogasson az ember a bevásárláshoz. Na de az utcanevek, mondom neki boldogan. Az utcanevek miatt a nemzeteknek és a városoknak még mindig van saját történelmük. Kamermayer Károly csak a magyaroknak mond valamit. Még nekik sem. Csak a pestiek tudják, miért is ácsorog az a hosszú zakós, bajuszos ember az esőben évtizedek óta. Vagy itt van, ahol te laksz, a Pestalozzi utca. Nem tudom, ki ez a Pestalozzi, nyilván Tell Vilmosnak valami harcostársa, csak ő már nem került rá a magyar kártyára, mint Reding Itell vagy Stüszi, a vadász. Elkerekedett szemmel néz rám. Te nem tudod, ki volt Pestalozzi? Nem én. Pedig iskolai tananyag, lega­lábbis a megfelelő iskolákban, tanárképzőkben és bölcsészkaron. És máris meséli azt, amit tudni lehet, Johann Pestalozzi kalandjait, aki a 18-19. század fordulóján a fennálló társadalmi igazságtalanságok ellen a neveléssel próbált meg tiltakozni, vagy annak útján próbált meg változtatni. Igazi romantikus hős, akinek minden elméleti bölcsessége megbukott a valóság próbáján, az önellátásra tervezett nevelőintézetei mind csődbe mentek, vagy a balszerencse, vagy a hozzá nem értés, utóbb pedig a tanárok ellenségeskedése miatt. De Pestalozzi konok volt, nyolcvan fölött is épp egy új nevelőintézet létrehozásán fáradozott, amikor elragadta a halál. És a svájciak ezt ennyire értékelték? Hiába nem álltak meg az általa alapított szervezetek a saját lábukon, a hit meg a szűnni nem akaró álmodozási képesség elegendő volt ahhoz, hogy most utcanév és szobor legyen belőle ebben a gazdag és földhözragadt városban? Úgy látszik, félreismertük ezt a nációt, van érzékük a magasabb dolgok és ideák iránt. Hülyéskedsz? Pestalozzi világhírű volt, még Magyarországról is jártak hozzá, hogy tanulmányozzák az intézményeit, például az angyali jóságú Brunszvik Teréz, az első óvoda alapítója. Hát így. Épp elgondolkodtam volna elméletem gyors cáfolatán, mégsem az utcanevek a globalizáció utolsó ellenségei, amikor barátom, ez a tősgyökeres pesti férfiú megszólalt. De az előbb te is mondtál valamit. Valami németes nevűt, aki kabátban áll az esőben. Kamermayer. Az kicsoda?