Vlad Troickij rendez a Bartók Plusz Operafesztiválon
2018. május 22. / Frecskó Lenke – Láng D. István
A miskolci Bartók Plusz Operafesztivál Ezrek operája sorozata egy-egy operaklasszikust formabontó helyszínen, a város közterei adta díszletek közt mutat be. Idén júniusban Mozart Don Giovannijának átiratát, a RockGiovannit Vlad Troickij rendezésében.
Visszatérő vendég Magyarországon: rendez, workshopot tart, közönségtalálkozón vesz részt. Milyennek lát minket, magyarokat?
V. T.: Nagyon különleges ország. Vegyük mondjuk a nyelvet, ami egészen sajátos és bonyolult. Ez a nép megőrizte az identitását, a kultúráját, mind a filmben, mind a színházban, a zenében és a táncművészetben. Márpedig nagyon fontos a kultúra, hiszen ez formálja a nemzetet és az országot. A magyarok büszkesége, egyfajta arisztokratikussága igazán nagy tiszteletet vált ki belőlem.
A Bartók Plusz Mozart Don Giovannijának rendezésére kérte föl, de némi csavarral.
V. T.: Bizony, hisz opera készül, méghozzá szabadtéri helyszínen! Amikor megláttam az Avasi kilátót, azonnal megszületett bennem a kép Don Giovanni vacsorájáról. Maximálisan igyekszem az adott helyszín potenciálját, lehetőségeit kibontani. Vagyis kihangsúlyozni a konkrét fizikai tér architektúráját és energetikáját. Több lehetséges helyszín is volt, de amikor megláttam ezt, azonnal tudtam, hogy más szóba sem jöhet. Tudom, a kilátó fontos az itt élőknek, a város jelképe is. Úgy gondolom, hogy amit mi most alkotunk, az újabb mítosszal gazdagítja Miskolc városát, és új jelentést is kap ez a helyszín.
Az pedig egy másik csavar ebben az előadásban, hogy valójában nem is a Don Giovanni lesz. Szűcs Apor fiatal zeneszerző átiratában RockGiovanni készül. Szabad-e Mozart zenéjéhez hozzányúlni, átalakítani, adaptálni napjainkhoz?
V. T.: Átalakítani, ez nem szerencsés kifejezés, ez annál kényesebb dolog. Úgy vélem, hogy a zeneszerzőnek lehetősége van arra, hogy finoman játsszon Mozarttal. Vagyis meghagyva a fő motívumokat, a darab fő melódiáit kiegészíteni modern hangzással és olyan esztétikai dolgokkal, amelyek a 21. századra jellemzőek. A rockzene a 20. század felfedezése. Azt gondolom, hogy a rockot nem kell szembeállítani Mozart eredeti zenéjével, a rock hangzás egyáltalán nem degradálja a melódiákat.
Az Operafesztivál célja, hogy az opera ne váljék múzeumi tárggyá, keresi az utat az új népopera felé. Lehetséges ez? Egyáltalán van szükségünk ma operára?
V. T.: A közönség általában történelmi jelmezek, dekorációk összességeként, a múlt megidézéseként gondol az operára. Ez így nem más, mint egyfajta kulturális örökség. Ugyanakkor ennek az egésznek az újragondolása, kiegészítése a modern zenei kultúra elemeivel, vizuális formáival lehetőséget biztosít az operának arra, hogy találkozzon a fiatal nemzedékkel. Ukrajnában nemrég egy új bibliai témájú operatrilógiát készítettem Jób, Babilon és Bárka címmel. Felléptünk vele New Yorkban, és az amerikai kritikusok odavoltak érte. A közönség pedig nagyrészt fiatalokból állt. Márpedig a Metropolitanre nem a fiatal közönség jellemző, hanem inkább a konzervatív publikum… Ám ha a magas zenei és színpadi tartalom találkozik, akárcsak mondjuk a Don Giovanni esetében, az a fiatalokat is érdekli.
A Don Giovanni szól a szerelemről és szól a halálról. Vagy esetleg még másról is?
V. T.: Igen, a hős tragédiájáról is szól. Arról, hogy a hős mindig magányos és az ő angyali története tele van aggodalommal. Valamennyiünkben ott él a hős, a magányos lovag… Értelmezhetjük úgy Mozart darabját, mint egy nőcsábász, egy bonviván kalandjait, azonban úgy is lehet rá tekinteni, mint egy olyan figura történetére, aki meg akarja osztani a szerelmét a nőkkel. Egyszerűen oda szeretné ajándékozni a szerelmét. Don Giovanni mondja valahol a darabban, hogy mindegy, hogy gazdag vagy szegény, kövér vagy sovány, nem lényeges, csupán oda szeretné ajándékozni nekik a szeretetét. Ez annyira sorsszerű, van benne valami angyali. Nem hiába írta Mozart a Don Giovannival egy időben a Rekviemet. Az a hipotézisem, hogy Don Juan magának Mozartnak a megtestesítése. Mozart megajándékozta a világot a zenéjével. Ki akarták sajátítani a muzsikáját, ahogy a darabban Don Juan érzelmeit is ki akarják sajátítani a nők, hogy csak az övék legyen, ám ő szabad…
Szabad, de elbukik. Megtartja a finálét, ami ezt erősíti meg?
V. T.: Igen, megtartom. A végén, a fináléban, amikor úgymond a hős elesik, azt szeretném, hogy megidézzük a bolygó hollandit: megduzzadnak a vitorlák, Don Juan ott áll a kormányzó szobra és a bástya között, és elhajózik a fellegekbe…
Van valami közös Önben és Don Juanban?
V. T.: Az, hogy mindent szeretettel csinálok. A színházi művészetem, a drámai, zenei és színházi tevékenységem erre épül. Élni és alkotni… Olyannyira zsúfolt az életem, hogy minden napom munkával teli erre az évre, különböző projektekben, különböző országokban dolgozom majd, és az élet minden pillanatát élvezem. A darabban is minden szereplőt szeretek. Amikor dolgozni kezdek, valamennyi figura a kedvencem lesz. Mint a gyerekeknek. Mindegyiket meg kell ismernem, szeretnem kell őket, és ők is meg kell, hogy szeressenek engem. Ez valahogy így működik.
Visszatérő vendég Magyarországon: rendez, workshopot tart, közönségtalálkozón vesz részt. Milyennek lát minket, magyarokat?
V. T.: Nagyon különleges ország. Vegyük mondjuk a nyelvet, ami egészen sajátos és bonyolult. Ez a nép megőrizte az identitását, a kultúráját, mind a filmben, mind a színházban, a zenében és a táncművészetben. Márpedig nagyon fontos a kultúra, hiszen ez formálja a nemzetet és az országot. A magyarok büszkesége, egyfajta arisztokratikussága igazán nagy tiszteletet vált ki belőlem.
A Bartók Plusz Mozart Don Giovannijának rendezésére kérte föl, de némi csavarral.
V. T.: Bizony, hisz opera készül, méghozzá szabadtéri helyszínen! Amikor megláttam az Avasi kilátót, azonnal megszületett bennem a kép Don Giovanni vacsorájáról. Maximálisan igyekszem az adott helyszín potenciálját, lehetőségeit kibontani. Vagyis kihangsúlyozni a konkrét fizikai tér architektúráját és energetikáját. Több lehetséges helyszín is volt, de amikor megláttam ezt, azonnal tudtam, hogy más szóba sem jöhet. Tudom, a kilátó fontos az itt élőknek, a város jelképe is. Úgy gondolom, hogy amit mi most alkotunk, az újabb mítosszal gazdagítja Miskolc városát, és új jelentést is kap ez a helyszín.
Az pedig egy másik csavar ebben az előadásban, hogy valójában nem is a Don Giovanni lesz. Szűcs Apor fiatal zeneszerző átiratában RockGiovanni készül. Szabad-e Mozart zenéjéhez hozzányúlni, átalakítani, adaptálni napjainkhoz?
V. T.: Átalakítani, ez nem szerencsés kifejezés, ez annál kényesebb dolog. Úgy vélem, hogy a zeneszerzőnek lehetősége van arra, hogy finoman játsszon Mozarttal. Vagyis meghagyva a fő motívumokat, a darab fő melódiáit kiegészíteni modern hangzással és olyan esztétikai dolgokkal, amelyek a 21. századra jellemzőek. A rockzene a 20. század felfedezése. Azt gondolom, hogy a rockot nem kell szembeállítani Mozart eredeti zenéjével, a rock hangzás egyáltalán nem degradálja a melódiákat.
Az Operafesztivál célja, hogy az opera ne váljék múzeumi tárggyá, keresi az utat az új népopera felé. Lehetséges ez? Egyáltalán van szükségünk ma operára?
V. T.: A közönség általában történelmi jelmezek, dekorációk összességeként, a múlt megidézéseként gondol az operára. Ez így nem más, mint egyfajta kulturális örökség. Ugyanakkor ennek az egésznek az újragondolása, kiegészítése a modern zenei kultúra elemeivel, vizuális formáival lehetőséget biztosít az operának arra, hogy találkozzon a fiatal nemzedékkel. Ukrajnában nemrég egy új bibliai témájú operatrilógiát készítettem Jób, Babilon és Bárka címmel. Felléptünk vele New Yorkban, és az amerikai kritikusok odavoltak érte. A közönség pedig nagyrészt fiatalokból állt. Márpedig a Metropolitanre nem a fiatal közönség jellemző, hanem inkább a konzervatív publikum… Ám ha a magas zenei és színpadi tartalom találkozik, akárcsak mondjuk a Don Giovanni esetében, az a fiatalokat is érdekli.
A Don Giovanni szól a szerelemről és szól a halálról. Vagy esetleg még másról is?
V. T.: Igen, a hős tragédiájáról is szól. Arról, hogy a hős mindig magányos és az ő angyali története tele van aggodalommal. Valamennyiünkben ott él a hős, a magányos lovag… Értelmezhetjük úgy Mozart darabját, mint egy nőcsábász, egy bonviván kalandjait, azonban úgy is lehet rá tekinteni, mint egy olyan figura történetére, aki meg akarja osztani a szerelmét a nőkkel. Egyszerűen oda szeretné ajándékozni a szerelmét. Don Giovanni mondja valahol a darabban, hogy mindegy, hogy gazdag vagy szegény, kövér vagy sovány, nem lényeges, csupán oda szeretné ajándékozni nekik a szeretetét. Ez annyira sorsszerű, van benne valami angyali. Nem hiába írta Mozart a Don Giovannival egy időben a Rekviemet. Az a hipotézisem, hogy Don Juan magának Mozartnak a megtestesítése. Mozart megajándékozta a világot a zenéjével. Ki akarták sajátítani a muzsikáját, ahogy a darabban Don Juan érzelmeit is ki akarják sajátítani a nők, hogy csak az övék legyen, ám ő szabad…
Szabad, de elbukik. Megtartja a finálét, ami ezt erősíti meg?
V. T.: Igen, megtartom. A végén, a fináléban, amikor úgymond a hős elesik, azt szeretném, hogy megidézzük a bolygó hollandit: megduzzadnak a vitorlák, Don Juan ott áll a kormányzó szobra és a bástya között, és elhajózik a fellegekbe…
Van valami közös Önben és Don Juanban?
V. T.: Az, hogy mindent szeretettel csinálok. A színházi művészetem, a drámai, zenei és színházi tevékenységem erre épül. Élni és alkotni… Olyannyira zsúfolt az életem, hogy minden napom munkával teli erre az évre, különböző projektekben, különböző országokban dolgozom majd, és az élet minden pillanatát élvezem. A darabban is minden szereplőt szeretek. Amikor dolgozni kezdek, valamennyi figura a kedvencem lesz. Mint a gyerekeknek. Mindegyiket meg kell ismernem, szeretnem kell őket, és ők is meg kell, hogy szeressenek engem. Ez valahogy így működik.