2018. június 13. / Dercsényi Dávid
Nagyon jól kell tudni lőni annak, aki pontosan a cél mellé akar találni, ez a Hamvas Béla-mottó jut az ember eszébe a legújabb romantikus thriller után. Hiszen ki tudna ihletettebben beszélni a szerelemről, mint Wim Wenders, a Párizs, Texas vagy A millió dolláros hotel sztárrendezője. És
valahogy mégis, az a hatalmas igény, ami megfogalmazódik legújabb filmjében, mintha összeroppantaná magát az alkotást. Egy óceánt kutató matematikus és egy álcázott ügynök összeismerkedik egy dél-francia hipszterhotelben, majd az ügynök Szomáliába indul, ahol semmi nem úgy alakul, ahogy tervezi. A matematikus pedig az északi tengerek felé veszi az irányt.
Elvileg minden csodálatos: a képeken a szomáliai nyomor, szárazság, a ragyogó napfény csap össze a hullámzó, hideg, sötét óceánnal, jóléttel. A különböző forgatási helyszínek, a különböző élet-, sorshelyzetek és a két képességes színész, Alicia Vikander és James McAvoy láttán elvileg mindennek passzolnia kéne. De ahogy mondjuk a Párizs, Texas esetében a máskülönben hibáknak tűnő sutaságok, naiv megoldások, dramaturgiai zökkenők nemhogy nem tűnnek hibának, hanem nagyon is jól működnek, sőt költői sűrűségűek lesznek – Harry Dean Staton emlékezetes és erős színészi jelenlétével együtt –, úgy most a minden klappol érzésből épphogy fordítva sülnek el a dolgok. A költőiség giccsbe fordul (ami Wendersnél, valljuk be, folyton ott lebeg a lehetőségek közt), az érzelmek és kötelékek nem tűnnek valódinak, a színészi játék mesterkéltté, a nagy, világbemutató képek és elgondolkodtatónak szánt gondolatok sekélyessé és erőtlenné válnak. A fény-sötétség játékok is inkább szépelgőek, mint szépek.
Nemhogy új A nagy kékség nem lesz tehát a Merülés a szerelembe (és hát ez a magyar cím is megérne pár misét, inkább valami ponyva szerelmesregény-folyamhoz illene, mint egy Wenders-filmhez – de talán épp a felsejlő kudarc láttán döntöttek úgy a forgalmazónál, legyen ez a címe), hanem talán a wendersi filmográfia legrosszabb és legfeleslegesebb darabja. Úgy, hogy a feleslegességet nem valamiféle esztétikai kutakodás jól érezhető igénye hozza össze, ami még mentené a menthetőt, hanem az ihletettség hiánya. És pont ez az, amit Wenderstől nem szoktunk meg, valamiféle hangulatot, ihletettséget mindig kaptunk a legszétesőbb filmjeitől is – na, most mintha ebben is hiányt szenvedne. Pedig erős jelenetekben nincs hiány – csak a csillagok állása most nem olyan volt.
Merülés a szerelembe (16)
(Submergence)
Német-francia-spanyol feliratos film
Rendező: Wim Wenders
Főszereplők: James McAvoy, Alicia Vikander, Alexander Siddig, Celyn Jones, Reda Kateb
112 perc
Forgalmazó: ADS Service
Bemutató: 06. 21.
valahogy mégis, az a hatalmas igény, ami megfogalmazódik legújabb filmjében, mintha összeroppantaná magát az alkotást. Egy óceánt kutató matematikus és egy álcázott ügynök összeismerkedik egy dél-francia hipszterhotelben, majd az ügynök Szomáliába indul, ahol semmi nem úgy alakul, ahogy tervezi. A matematikus pedig az északi tengerek felé veszi az irányt. Elvileg minden csodálatos: a képeken a szomáliai nyomor, szárazság, a ragyogó napfény csap össze a hullámzó, hideg, sötét óceánnal, jóléttel. A különböző forgatási helyszínek, a különböző élet-, sorshelyzetek és a két képességes színész, Alicia Vikander és James McAvoy láttán elvileg mindennek passzolnia kéne. De ahogy mondjuk a Párizs, Texas esetében a máskülönben hibáknak tűnő sutaságok, naiv megoldások, dramaturgiai zökkenők nemhogy nem tűnnek hibának, hanem nagyon is jól működnek, sőt költői sűrűségűek lesznek – Harry Dean Staton emlékezetes és erős színészi jelenlétével együtt –, úgy most a minden klappol érzésből épphogy fordítva sülnek el a dolgok. A költőiség giccsbe fordul (ami Wendersnél, valljuk be, folyton ott lebeg a lehetőségek közt), az érzelmek és kötelékek nem tűnnek valódinak, a színészi játék mesterkéltté, a nagy, világbemutató képek és elgondolkodtatónak szánt gondolatok sekélyessé és erőtlenné válnak. A fény-sötétség játékok is inkább szépelgőek, mint szépek.
Nemhogy új A nagy kékség nem lesz tehát a Merülés a szerelembe (és hát ez a magyar cím is megérne pár misét, inkább valami ponyva szerelmesregény-folyamhoz illene, mint egy Wenders-filmhez – de talán épp a felsejlő kudarc láttán döntöttek úgy a forgalmazónál, legyen ez a címe), hanem talán a wendersi filmográfia legrosszabb és legfeleslegesebb darabja. Úgy, hogy a feleslegességet nem valamiféle esztétikai kutakodás jól érezhető igénye hozza össze, ami még mentené a menthetőt, hanem az ihletettség hiánya. És pont ez az, amit Wenderstől nem szoktunk meg, valamiféle hangulatot, ihletettséget mindig kaptunk a legszétesőbb filmjeitől is – na, most mintha ebben is hiányt szenvedne. Pedig erős jelenetekben nincs hiány – csak a csillagok állása most nem olyan volt.
Merülés a szerelembe (16)
(Submergence)
Német-francia-spanyol feliratos film
Rendező: Wim Wenders
Főszereplők: James McAvoy, Alicia Vikander, Alexander Siddig, Celyn Jones, Reda Kateb
112 perc
Forgalmazó: ADS Service
Bemutató: 06. 21.