2018. június 22. / Jónás Ágnes
Parti Nóra az Átrium oszlopos tagja – szerepelt már az Igenis, miniszterelnök úr!, Az Őrült Nők Ketrece, a Sirály, a Makbett, az Egy, kettő három és A félelem megeszi a lelket című előadásokban. Június 23-tól az Alföldi Róbert rendezte Chicagóban alakítja Velma Kellyt, a karrierista
táncosnőt. A darab kapcsán versengésről és gyorsan jött sikerről, a celeb lét mélységeiről és magasságairól beszélgettünk a színésznővel.
A Kultúrbrigád majdnem valamennyi átriumos előadásában szerepelsz: az Igenis, miniszterelnök úr! című produkcióval kezdtél, majd következet Az Őrült Nők Ketrece, a Sirály, a Makbett, az Egy, kettő, három, A félelem megeszi a lelket, és most az Alföldi Róbert rendezte Chicagóban játszol, melynek musicalváltozatát először 1975-ben mutatták be, filmet Rob Marshall készített belőle 2002-ben. Mi marasztal az Átriumnál?
P. N.: Annak idején a Kultúrbrigád (Zsedényi Balázs, Ugrai István, Nyulassy Attila) keresett meg az Igenis, miniszterelnök úr! című előadással, s hogy elvállaltam, abban nagy szerepe volt Znamenák István rendezőnek és Alföldi Robinak, hiszen velük már dolgoztam korábban, tudtam, hogy csak jó sülhet ki a közös munkából. Szeretek olyan előadásokban részt venni, amik szólnak valamiről, és amelyek képesek tükröt tartani a közönségnek. A Kultúrbrigád előadásai ilyenek, és én szívesen állok a mondanivalójuk mögé. Úgy vagyok vele, hogy ha már az ember felmegy a színpadra, akkor beszéljen is valamiről. Egy munka elvállalásánál mindig fontos számomra, hogy pozitív beállítottságú emberek közt dolgozhassak, hogy meglegyen a szabadság a munkafolyamat során, és természetesen számít az is, hogy összeegyeztethető-e időben a munka a privát életemmel, a gyerekeim időbeosztásával. Részben ezért is vagyok szabadúszó oly hosszú ideje. Életemben először pont Alföldi Robihoz szerződtem a Bárka Színházhoz, aztán elmentem szülni, és újabb szabadúszó időszak következett.
Nyáron debütáltok a Chicagóval – az előadásban a karrierista táncosnőt, Velma Kellyt alakítod. Túl vagytok az olvasópróbán. Milyenek a tapasztalatok?
P. N.: Az olvasópróbán sokszor szorult össze a gyomrom, ugyanis Robi megint abból a szögből igyekezett megragadni a művet, ahonnan az a legkegyetlenebb tükröt tartja a nézők elé. Ebben a történetben fontos szerepet játszik a versengés, a gyilkosság, a kapzsiság, a korrupció, az erőszak, a kizsákmányolás, a megcsalás, a szex és az árulás, vagyis szembesít mindazzal, ami nap mint nap körülvesz bennünket. A Chicago a celebvilágba és annak kulisszáiba enged bepillantást, de teljesen más lesz, mint amit a filmvászonról ismer a közönség.
Manapság valóban sokan akarnak sztárok lenni, a legtöbb ember gyorsan akar sikeres és jómódú lenni, lehetőleg kevés munkával.
P. N.: És számos olyan dolog vesz körbe minket, amelyek mögött nem található tartalom. Olyan korban élünk, amikor a celebeket futószalagon gyártják. Egy darabig éltetik őket, majd pár év elteltével megválnak tőlük. Ennek a kérészéletű, álságosan csillogó ismertségnek a fájdalmas pontjaira hegyezzük ki az előadást, megmutatjuk a mélységeit és a magasságait. Ezúttal is kitűnő kollégákkal játszom, olyanokkal, mint például Fekete Ernő, Brasch Bence, Sodró Eliza, Hernádi Judit, Hámori Ildikó, Mihályfi Balázs, Bercsényi Péter, Fodor Annamária, Götz Anna, Hollai Anna, Nagy Anikó, Vásári Mónika.
Velma hozzád hasonlóan roppant kemény, szívós nő, aki nem ijed meg az élet adta kihívásoktól.
P. N.: Igen, bár belőlem hiányzik a karrierizmus. Sosem vágytam szédületes magasságokba, megelégszem azzal, amit az élet ad, hálás vagyok a lehetőségekért, és nem taposom át másokon a céljaim érdekében. Inkább hajlandó vagyok lemondani munkákat csak azért, hogy elegendő időt tölthessek a gyerekeimmel, mert úgy vagyok vele, hogy ha már engem „választottak” édesanyjuknak, akkor kötelességem részt venni a mindennapjaikban. Többek közt azért is kihívás nekem a Chicago, mert nehéz Velmával kapcsolódási pontokat találnom, de igyekszem a tőlem telhető legjobban teljesíteni a feladatot.
Arra már rájöttél, hogy vajon mi lehet a karaktered gyenge pontja?
P. N.: Megfigyeltem, hogy Velma minden egyes dal végén egyedül, magányosan áll a színpadon, vagyis hiába a csillogás, valahol ott munkál benne a fájdalom is. Megpróbálom megtalálni a szerepem lelkét, de Robitól függ, hogy mennyire domboríthatom ki.
Alföldiről rendszerint két dolgot mondanak a színészek, egyrészt azt, hogy nagyon szigorú, másrészt pedig, hogy nagyon jó vele dolgozni. Te is így látod?
P. N.: Nagyon szeretem benne, hogy mindig konkrét elképzelésekkel érkezik már az olvasópróbákra is, mindig az igazságát és mélységeit feszegeti egy adott témának. Nincs nála megúszás, ragaszkodik ahhoz, amit a színpadon látni akar, muszáj követni az elképzeléseit. Ez sokszor nagyon gyötrelmes, de szerintem pont ezzel hozza ki a maximumot a színészeiből, és amikor végre összeáll a produkció, akkor joggal lehet lubickolni a sikerben.
táncosnőt. A darab kapcsán versengésről és gyorsan jött sikerről, a celeb lét mélységeiről és magasságairól beszélgettünk a színésznővel.
A Kultúrbrigád majdnem valamennyi átriumos előadásában szerepelsz: az Igenis, miniszterelnök úr! című produkcióval kezdtél, majd következet Az Őrült Nők Ketrece, a Sirály, a Makbett, az Egy, kettő, három, A félelem megeszi a lelket, és most az Alföldi Róbert rendezte Chicagóban játszol, melynek musicalváltozatát először 1975-ben mutatták be, filmet Rob Marshall készített belőle 2002-ben. Mi marasztal az Átriumnál?
P. N.: Annak idején a Kultúrbrigád (Zsedényi Balázs, Ugrai István, Nyulassy Attila) keresett meg az Igenis, miniszterelnök úr! című előadással, s hogy elvállaltam, abban nagy szerepe volt Znamenák István rendezőnek és Alföldi Robinak, hiszen velük már dolgoztam korábban, tudtam, hogy csak jó sülhet ki a közös munkából. Szeretek olyan előadásokban részt venni, amik szólnak valamiről, és amelyek képesek tükröt tartani a közönségnek. A Kultúrbrigád előadásai ilyenek, és én szívesen állok a mondanivalójuk mögé. Úgy vagyok vele, hogy ha már az ember felmegy a színpadra, akkor beszéljen is valamiről. Egy munka elvállalásánál mindig fontos számomra, hogy pozitív beállítottságú emberek közt dolgozhassak, hogy meglegyen a szabadság a munkafolyamat során, és természetesen számít az is, hogy összeegyeztethető-e időben a munka a privát életemmel, a gyerekeim időbeosztásával. Részben ezért is vagyok szabadúszó oly hosszú ideje. Életemben először pont Alföldi Robihoz szerződtem a Bárka Színházhoz, aztán elmentem szülni, és újabb szabadúszó időszak következett.
Nyáron debütáltok a Chicagóval – az előadásban a karrierista táncosnőt, Velma Kellyt alakítod. Túl vagytok az olvasópróbán. Milyenek a tapasztalatok?
P. N.: Az olvasópróbán sokszor szorult össze a gyomrom, ugyanis Robi megint abból a szögből igyekezett megragadni a művet, ahonnan az a legkegyetlenebb tükröt tartja a nézők elé. Ebben a történetben fontos szerepet játszik a versengés, a gyilkosság, a kapzsiság, a korrupció, az erőszak, a kizsákmányolás, a megcsalás, a szex és az árulás, vagyis szembesít mindazzal, ami nap mint nap körülvesz bennünket. A Chicago a celebvilágba és annak kulisszáiba enged bepillantást, de teljesen más lesz, mint amit a filmvászonról ismer a közönség.
Manapság valóban sokan akarnak sztárok lenni, a legtöbb ember gyorsan akar sikeres és jómódú lenni, lehetőleg kevés munkával.
P. N.: És számos olyan dolog vesz körbe minket, amelyek mögött nem található tartalom. Olyan korban élünk, amikor a celebeket futószalagon gyártják. Egy darabig éltetik őket, majd pár év elteltével megválnak tőlük. Ennek a kérészéletű, álságosan csillogó ismertségnek a fájdalmas pontjaira hegyezzük ki az előadást, megmutatjuk a mélységeit és a magasságait. Ezúttal is kitűnő kollégákkal játszom, olyanokkal, mint például Fekete Ernő, Brasch Bence, Sodró Eliza, Hernádi Judit, Hámori Ildikó, Mihályfi Balázs, Bercsényi Péter, Fodor Annamária, Götz Anna, Hollai Anna, Nagy Anikó, Vásári Mónika.
Velma hozzád hasonlóan roppant kemény, szívós nő, aki nem ijed meg az élet adta kihívásoktól.
P. N.: Igen, bár belőlem hiányzik a karrierizmus. Sosem vágytam szédületes magasságokba, megelégszem azzal, amit az élet ad, hálás vagyok a lehetőségekért, és nem taposom át másokon a céljaim érdekében. Inkább hajlandó vagyok lemondani munkákat csak azért, hogy elegendő időt tölthessek a gyerekeimmel, mert úgy vagyok vele, hogy ha már engem „választottak” édesanyjuknak, akkor kötelességem részt venni a mindennapjaikban. Többek közt azért is kihívás nekem a Chicago, mert nehéz Velmával kapcsolódási pontokat találnom, de igyekszem a tőlem telhető legjobban teljesíteni a feladatot.
Arra már rájöttél, hogy vajon mi lehet a karaktered gyenge pontja?
P. N.: Megfigyeltem, hogy Velma minden egyes dal végén egyedül, magányosan áll a színpadon, vagyis hiába a csillogás, valahol ott munkál benne a fájdalom is. Megpróbálom megtalálni a szerepem lelkét, de Robitól függ, hogy mennyire domboríthatom ki.
Alföldiről rendszerint két dolgot mondanak a színészek, egyrészt azt, hogy nagyon szigorú, másrészt pedig, hogy nagyon jó vele dolgozni. Te is így látod?
P. N.: Nagyon szeretem benne, hogy mindig konkrét elképzelésekkel érkezik már az olvasópróbákra is, mindig az igazságát és mélységeit feszegeti egy adott témának. Nincs nála megúszás, ragaszkodik ahhoz, amit a színpadon látni akar, muszáj követni az elképzeléseit. Ez sokszor nagyon gyötrelmes, de szerintem pont ezzel hozza ki a maximumot a színészeiből, és amikor végre összeáll a produkció, akkor joggal lehet lubickolni a sikerben.