2018. június 22. /
Milyen volt ennyi idő után visszatérni a nyíregyházi társulathoz?
M. J.: Természetesen a régi ismerősökkel jóleső érzés volt újra találkozni. Az itteni rendezéseim óta rengeteg idő telt el, majdnem húsz év, lehet több is.
Most először találkozott az Illatszertár című darabbal, mit talált benne érdekesnek, vonzónak, esetleg kihívásnak?
M. J.: Az Illatszertár egy tisztességesen megírt vígjáték, teli jobbnál jobb ötletekkel. Az alapötlet nem véletlenül lett egy hollywoodi film témája is. Ugyanakkor azt hiszem, nyelvileg elröppent felette az idő, és az a fajta technika is megjelenik benne, amit én nem nagyon szeretek: az összes jelentős konfliktus a színpadon kívül történik, csak beszélgetnek róla, elmesélik. Ezen igyekeztünk változtatni testvéremmel, Mohácsi Iso Istvánnal.
Rendszerint újjáformálnak, akár írnak is egy-egy rendelkezésre álló szöveget, darabot. Az Illatszertárhoz mennyire kellett hozzányúlni, alakítani?
M. J.: Jelentősen átalakult a történet, de az alap sztori megmaradt: a szerelmespár, akik nem tudják egymásról, hogy ki kicsoda, csak leveleznek egymással, s közben gyűlölik egymást az Illatszertáron belül, a civil életben. Megmaradt az egész konfliktusnak a karácsonyig való kitartása, megmaradt természetesen a féltékenységi történet, ami tovább bővítettünk. Ugyanakkor ott változtattunk, hogy László Miklós éppolyan könnyen dobálja el a szereplőket, mint Szép Ernő, és egy ilyen vígjátékban ezt nem nagyon szeretjük. Mi azt szeretjük, ha mindenkinek a sorsát végigvisszük, így annak a Rátz kisasszonyét is, aki eltűnik eredetileg a darabban az első felvonásban, vagy a nagy intrikus Kádár is megtalálja a foltját a mi változatunkban. Igyekeztünk tehát minden olyan szálat elvarrni, amivel a szerző nem akart, vagy nem tudott mit kezdeni.
Mennyiben lesz más ez az Illatszertár a többi Illatszertár előadáshoz képest, milyen hangulatú produkcióval találkozhatnak majd a POSZT nézői?
M. J.: Az a helyzet, hogy nem láttam más Illatszertár előadást. Soha nem szoktam megnézni más rendezésben azt az előadást, melyre készülök, mert az megköti az embert. A darab hangulata édes-bús vagy keserédes, csípős-savanyúhoz hasonlítható.
M. J.: Természetesen a régi ismerősökkel jóleső érzés volt újra találkozni. Az itteni rendezéseim óta rengeteg idő telt el, majdnem húsz év, lehet több is.
Most először találkozott az Illatszertár című darabbal, mit talált benne érdekesnek, vonzónak, esetleg kihívásnak?
M. J.: Az Illatszertár egy tisztességesen megírt vígjáték, teli jobbnál jobb ötletekkel. Az alapötlet nem véletlenül lett egy hollywoodi film témája is. Ugyanakkor azt hiszem, nyelvileg elröppent felette az idő, és az a fajta technika is megjelenik benne, amit én nem nagyon szeretek: az összes jelentős konfliktus a színpadon kívül történik, csak beszélgetnek róla, elmesélik. Ezen igyekeztünk változtatni testvéremmel, Mohácsi Iso Istvánnal.
Rendszerint újjáformálnak, akár írnak is egy-egy rendelkezésre álló szöveget, darabot. Az Illatszertárhoz mennyire kellett hozzányúlni, alakítani?
M. J.: Jelentősen átalakult a történet, de az alap sztori megmaradt: a szerelmespár, akik nem tudják egymásról, hogy ki kicsoda, csak leveleznek egymással, s közben gyűlölik egymást az Illatszertáron belül, a civil életben. Megmaradt az egész konfliktusnak a karácsonyig való kitartása, megmaradt természetesen a féltékenységi történet, ami tovább bővítettünk. Ugyanakkor ott változtattunk, hogy László Miklós éppolyan könnyen dobálja el a szereplőket, mint Szép Ernő, és egy ilyen vígjátékban ezt nem nagyon szeretjük. Mi azt szeretjük, ha mindenkinek a sorsát végigvisszük, így annak a Rátz kisasszonyét is, aki eltűnik eredetileg a darabban az első felvonásban, vagy a nagy intrikus Kádár is megtalálja a foltját a mi változatunkban. Igyekeztünk tehát minden olyan szálat elvarrni, amivel a szerző nem akart, vagy nem tudott mit kezdeni.
Mennyiben lesz más ez az Illatszertár a többi Illatszertár előadáshoz képest, milyen hangulatú produkcióval találkozhatnak majd a POSZT nézői?
M. J.: Az a helyzet, hogy nem láttam más Illatszertár előadást. Soha nem szoktam megnézni más rendezésben azt az előadást, melyre készülök, mert az megköti az embert. A darab hangulata édes-bús vagy keserédes, csípős-savanyúhoz hasonlítható.