2018. június 22. / Jónás Ágnes
A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon július 20-án és 21-én, a Budapesti Nyári Fesztivál keretében debütál Kálmán Imre egyik legjelentősebb, világszerte páratlan sikerrel játszott műve, a Cirkuszhercegnő. A grandiózus, háromfelvonásos előadás igencsak rendhagyó lesz: a színpad cirkuszi
forgataggal – artistákkal, idomárokkal és bohócokkal – népesül be, és felsejlik az orosz arisztokrácia csillogó, ám rejtett hazugságokkal átitatott élete is. A primadonnát alakító Dobó Enikő a szerelem diadalát fókuszba állító produkció kihívásairól és a színészi hivatással szembeni alázat fontosságáról is beszélt lapunknak.
A Cirkuszhercegnő egy végtelenül kedves, szórakoztató szerelemi történet, de mi ennek a majdnem száz éves műnek a komolyabb üzenete, s mitől arathat évtizedek óta elsöprő sikert az előadás?
D. E.: A darab egyik legfontosabb mondanivalója szerintem, hogy a szerelem mindenekfölött áll, illetve hogy nem válogat, ugyanis kortól, nemtől és társadalmi státusztól függetlenül csap le az emberre. A Cirkuszhercegnőben a főszereplőknek számos kalanddal, intrikával és félreértéssel kell megküzdeniük, de végül mégis egymásra találnak, győz a mindent elsöprő szenvedély. A történet színhelye Szentpétervár, ahol az általam (és váltópartnerem, Eperjesi Erika által) alakított Fedora Palinska hercegnő megismerkedik Mister X-szel (Miller Zoltán). A férfi rendszeresen fellép a pétervári cirkuszban, azonban kilétét rejtély övezi, mert mindig álarcban mutatja be látványos produkcióit. Valójában ő Fegya, a cári Oroszország tisztje, aki régóta szerelmes Fedorába…
Fedorát nem motiválja a pénz, döntéshelyzetekben is igyekszik inkább a szívére hallgatni. Te hogy vagy ezzel?
D. E.: Én is inkább az érzelmeimre hagyatkozom szerelmi ügyekben, habár jól tudom, hogy ezzel a nehezebb utat választom. Egyébként azt vettem észre, hogy azok az operettek, amelyekben játszom, rendszerint rímelnek az éppen aktuális életszakaszomra és érzelmi életemre, így viszonylag könnyen tudok azonosulni a szerepeimmel.
Mennyiben lesz ez a történet áthelyezve mai miliőbe?
D. E.: Egy művészi igénnyel létrehozott, nagyszabású zenés, színházi produkcióval készülünk. Az előadás látványvilága a korabeli miliőt idézi, Cziegler Balázs díszletterve szédületes, a nyelvezet azonban mai lesz, az álarc és a cirkuszi világ jelképrendszerét modern eszközökkel, izgalmas attrakciókkal fűszerezve láthatják a nézők Szabó Máté rendezésében, a Miskolci Nemzeti Színház és a Fővárosi Nagycirkusz közreműködésével. Az előadás szeptembertől a Miskolci Nemzeti Színházban lesz látható.
Tavaly szeptembertől a kecskeméti Katona József Színházban a Béres Attila rendezte Csárdáskirálynő című operettben szintén főszerepet játszol – te alakítod Szilviát. Úgy tűnik, bevonzod a Kálmán Imre-darabokat.
D. E.: Igen, és nagy boldogság számomra, hogy a Csárdáskirálynő után alig pár hónappal Kálmán Imre másik csodálatos nagyoperettjének primadonnaszerepét is eljátszhatom. Még most sem fogtam fel igazán, hogy ez az ajándék megadatott nekem. A Csárdáskirálynő is emberpróbáló feladat volt, de a Cirkuszhercegnő zeneileg talán életem eddigi legnagyobb kihívása. Jó ideje járok Kaposy Margit énektanáromhoz, hiszen a szerep minden eddiginél komolyabb felkészülést igényel – olyan áriákat kell énekelni benne, amelyek engem mint prózai szakon végzett színésznőt igencsak próbára tesznek. Az előadásban felcsendülő duettek tűpontosan vannak felépítve, hosszúak és rendkívül fülbemászóak. Gyakran kapom azon magam, hogy dúdolgatom őket napközben is. Egyébként a kecskeméti Katona József Színház vezetősége, pontosabban az igazgató, Cseke Péter terelt az operettek felé, miután fény derült arra, hogy van némi közöm az énekléshez is. Először a Marica grófnőben játszottam szubrettet Sáfár Mónika oldalán, majd jött a primadonnaszerep a Csókos asszonyban.
Mit szóltál, amikor megtudtad, hogy Miller Zoltán lesz a partnered a Cirkuszhercegnőben?
D. E.: Először arra gondoltam, hogy majd előveszem a kis noteszem, és kérek tőle egy autogramot. Még kislány voltam, amikor a dalait hallgattam, és az, hogy most egy színpadon állhatok vele, szinte hihetetlen. A mai napig nehezemre esik természetesnek venni, hogy olyan művészek közt dolgozom, akikre gyermekként példaként tekintettem. Zoli – akárcsak váltópartnere, Szőcs Artur – karizmatikus férfi, akire még egy Fedora Palinska típusú, domináns nő is örömmel bízza rá magát.
Több helyütt nyilatkoztad, hogy Szép Ernő Vőlegényének Kornél figurája állt hozzád eddigi pályafutásod során a legközelebb.
D. E.: Igen, egészen pontosan azt mondtam, hogy ha többé sosem állhatnék színpadra, akkor is boldog lennék, hogy eljátszhattam ezt a szerepet.
De mitől ennyire szerethető számodra?
D. E.: Egy kicsit drasztikusan fog hangzani, de valahol legbelül minden alkalommal belehaltam a szerepem történetébe. Rövid idő alatt rengeteget tanultam a rendezőtől, Szikszai Rémusztól, s olyan mélységeket és magasságokat járhattam be a próbafolyamat során, amiket mondjuk egy nagyon intenzív és kalandos szerelem során élhet meg az ember. Balesetből is kijutott: egy időre elment a hangom, és a tenyeremen is ideget vágott el egy üvegszilánk, de összeszedtem magam, és másnap már a János vitézben játszottam.
Még csak huszonhat éves vagy, de már eljátszottad az operettirodalom legnagyobb szerepeit, drámában és gyerekdarabokban is bizonyítottál, több díjat is nyertél, játékodról a kritikusok elismerően írnak, mégis árad belőled a szerénység és a könnyedség. Talán ez lenne a titok? Hogy semmire nem görcsölsz rá?
D. E.: Azt hiszem, ez is közrejátszhat, igen. Nem veszem magától értetődőnek, ha főszerepekkel kínálnak, vagy ha díjakat kapok. Alázattal állok a legkisebb szerepek elé is, a maximalizmusra törekszem, megbecsülöm, ha bizalmat szavaznak nekem az alkotók, és boldog vagyok attól, hogy azt csinálhatom, amit szeretek.
forgataggal – artistákkal, idomárokkal és bohócokkal – népesül be, és felsejlik az orosz arisztokrácia csillogó, ám rejtett hazugságokkal átitatott élete is. A primadonnát alakító Dobó Enikő a szerelem diadalát fókuszba állító produkció kihívásairól és a színészi hivatással szembeni alázat fontosságáról is beszélt lapunknak.
A Cirkuszhercegnő egy végtelenül kedves, szórakoztató szerelemi történet, de mi ennek a majdnem száz éves műnek a komolyabb üzenete, s mitől arathat évtizedek óta elsöprő sikert az előadás?
D. E.: A darab egyik legfontosabb mondanivalója szerintem, hogy a szerelem mindenekfölött áll, illetve hogy nem válogat, ugyanis kortól, nemtől és társadalmi státusztól függetlenül csap le az emberre. A Cirkuszhercegnőben a főszereplőknek számos kalanddal, intrikával és félreértéssel kell megküzdeniük, de végül mégis egymásra találnak, győz a mindent elsöprő szenvedély. A történet színhelye Szentpétervár, ahol az általam (és váltópartnerem, Eperjesi Erika által) alakított Fedora Palinska hercegnő megismerkedik Mister X-szel (Miller Zoltán). A férfi rendszeresen fellép a pétervári cirkuszban, azonban kilétét rejtély övezi, mert mindig álarcban mutatja be látványos produkcióit. Valójában ő Fegya, a cári Oroszország tisztje, aki régóta szerelmes Fedorába…
Fedorát nem motiválja a pénz, döntéshelyzetekben is igyekszik inkább a szívére hallgatni. Te hogy vagy ezzel?
D. E.: Én is inkább az érzelmeimre hagyatkozom szerelmi ügyekben, habár jól tudom, hogy ezzel a nehezebb utat választom. Egyébként azt vettem észre, hogy azok az operettek, amelyekben játszom, rendszerint rímelnek az éppen aktuális életszakaszomra és érzelmi életemre, így viszonylag könnyen tudok azonosulni a szerepeimmel.
Mennyiben lesz ez a történet áthelyezve mai miliőbe?
D. E.: Egy művészi igénnyel létrehozott, nagyszabású zenés, színházi produkcióval készülünk. Az előadás látványvilága a korabeli miliőt idézi, Cziegler Balázs díszletterve szédületes, a nyelvezet azonban mai lesz, az álarc és a cirkuszi világ jelképrendszerét modern eszközökkel, izgalmas attrakciókkal fűszerezve láthatják a nézők Szabó Máté rendezésében, a Miskolci Nemzeti Színház és a Fővárosi Nagycirkusz közreműködésével. Az előadás szeptembertől a Miskolci Nemzeti Színházban lesz látható.
Tavaly szeptembertől a kecskeméti Katona József Színházban a Béres Attila rendezte Csárdáskirálynő című operettben szintén főszerepet játszol – te alakítod Szilviát. Úgy tűnik, bevonzod a Kálmán Imre-darabokat.
D. E.: Igen, és nagy boldogság számomra, hogy a Csárdáskirálynő után alig pár hónappal Kálmán Imre másik csodálatos nagyoperettjének primadonnaszerepét is eljátszhatom. Még most sem fogtam fel igazán, hogy ez az ajándék megadatott nekem. A Csárdáskirálynő is emberpróbáló feladat volt, de a Cirkuszhercegnő zeneileg talán életem eddigi legnagyobb kihívása. Jó ideje járok Kaposy Margit énektanáromhoz, hiszen a szerep minden eddiginél komolyabb felkészülést igényel – olyan áriákat kell énekelni benne, amelyek engem mint prózai szakon végzett színésznőt igencsak próbára tesznek. Az előadásban felcsendülő duettek tűpontosan vannak felépítve, hosszúak és rendkívül fülbemászóak. Gyakran kapom azon magam, hogy dúdolgatom őket napközben is. Egyébként a kecskeméti Katona József Színház vezetősége, pontosabban az igazgató, Cseke Péter terelt az operettek felé, miután fény derült arra, hogy van némi közöm az énekléshez is. Először a Marica grófnőben játszottam szubrettet Sáfár Mónika oldalán, majd jött a primadonnaszerep a Csókos asszonyban.
Mit szóltál, amikor megtudtad, hogy Miller Zoltán lesz a partnered a Cirkuszhercegnőben?
D. E.: Először arra gondoltam, hogy majd előveszem a kis noteszem, és kérek tőle egy autogramot. Még kislány voltam, amikor a dalait hallgattam, és az, hogy most egy színpadon állhatok vele, szinte hihetetlen. A mai napig nehezemre esik természetesnek venni, hogy olyan művészek közt dolgozom, akikre gyermekként példaként tekintettem. Zoli – akárcsak váltópartnere, Szőcs Artur – karizmatikus férfi, akire még egy Fedora Palinska típusú, domináns nő is örömmel bízza rá magát.
Több helyütt nyilatkoztad, hogy Szép Ernő Vőlegényének Kornél figurája állt hozzád eddigi pályafutásod során a legközelebb.
D. E.: Igen, egészen pontosan azt mondtam, hogy ha többé sosem állhatnék színpadra, akkor is boldog lennék, hogy eljátszhattam ezt a szerepet.
De mitől ennyire szerethető számodra?
D. E.: Egy kicsit drasztikusan fog hangzani, de valahol legbelül minden alkalommal belehaltam a szerepem történetébe. Rövid idő alatt rengeteget tanultam a rendezőtől, Szikszai Rémusztól, s olyan mélységeket és magasságokat járhattam be a próbafolyamat során, amiket mondjuk egy nagyon intenzív és kalandos szerelem során élhet meg az ember. Balesetből is kijutott: egy időre elment a hangom, és a tenyeremen is ideget vágott el egy üvegszilánk, de összeszedtem magam, és másnap már a János vitézben játszottam.
Még csak huszonhat éves vagy, de már eljátszottad az operettirodalom legnagyobb szerepeit, drámában és gyerekdarabokban is bizonyítottál, több díjat is nyertél, játékodról a kritikusok elismerően írnak, mégis árad belőled a szerénység és a könnyedség. Talán ez lenne a titok? Hogy semmire nem görcsölsz rá?
D. E.: Azt hiszem, ez is közrejátszhat, igen. Nem veszem magától értetődőnek, ha főszerepekkel kínálnak, vagy ha díjakat kapok. Alázattal állok a legkisebb szerepek elé is, a maximalizmusra törekszem, megbecsülöm, ha bizalmat szavaznak nekem az alkotók, és boldog vagyok attól, hogy azt csinálhatom, amit szeretek.