A misztikus erdő zenéje
2018. június 28. /

Most először ad közös koncertet a Kossuth-díjas zenész, Sebő Ferenc és a Kistehén Tánc­ze­ne­ka­rból ismert Kollár-Klemencz László, ahol a két zenekar az erdő, a természet és az ember viszonyát járja körbe,

az erdőben rejlő titkokat próbálja feltárni és láthatóvá tenni. A fellépő művészek több vonalról is kapcsolódnak az est koncepciójához: bepillantanak a népzenébe, a régizenébe, néhány balladába, énekelt versbe, valamint átiratokból, feldolgozásokból és saját dalokból állítanak össze válogatást.
Kollár-Klemencz László előadóművészetében különösen meghatározó a természet jelenléte. Koncertjeit az erdő misztikájára építi, az ember és az erdő kapcsolatát festi le, illetve ennek a viszontagságait, csodáit.
A Városmajori Szabadtéri Színpadon több, közösen, kifejezetten erre az alkalomra írt szerzemény is megszólal Sebő Ferenc és együttese, Kollár-Klemencz kamarazenekara és a meghívott vendégművészek előadásában.

Városmajori Szabadtéri Színpad
06. 17., 19.30h