„Először adni kell, csak utána lehet kapni” 2018. július 30. / Pavlovics Ágota Szarvas különleges város. Nemcsak azért, mert egyedülálló környezetben lévő Vízi Színháza van, hanem azért is, mert lakói igazi kultúrarajongók. Idén július 11. és 24. között immár hetedik alkalommal rendezik meg a Vízi Színház színpadán a Cervinus Teátrum által jegyzett Cervinus Művészeti Fesztivált. A város szlovák és magyar nyelven játszó színtársulatának életében bekövetkezett újdonságokról, bemutatóikról és levehetetlen darabjaikról, valamint fesztiváljukról dr. Dósa Zsuzsával, a színház művészeti igazgatójával, a társulat előadásainak népszerű színésznőjével beszélgettünk. Jó sok újdonság van a Cervinus háza táján, kezdjük mindjárt az évad összegzésével. D. Zs.: Remek évadunk volt, bemutatókkal és a közönség által nagyon szeretett, telt házas előadásokkal, jóízű munkákkal. Sodró évad volt, reméljük a következő is ilyen lesz. Technikailag sokat fejlődtünk, robotlámpák, mikroportok vásárlására és más műszaki fejlesztésekre nyílt lehetőségünk. Minden színház számára fontos ez, hiszen a közönség igényli a magas színvonalú vizualitást, a hibátlan technikát. Kamarateremmel bővült játszóhelyeink száma, amiről jó darabig csak álmodoztunk, de tavaly megvalósult. Kamaratermünk emelkedő nézőterű, félkör alakú, amelyet az előadás igényei szerint alakíthatunk. A terem már megvolt, de technika nem volt benne, amit pályázat útján vásároltunk meg. Idén lámpaparkkal egészítettük ki és klímaberendezést kapott. Szükség volt rá, mert a drámairodalom komoly darabjainak ad helyet. Öröm, hogy a közönségünk hamar megszerette. Ezeken az esteken bensőséges a légkör, karnyújtásnyira vannak a nézők. A 80-90 fős teremben próbálnak kétnyelvű előadásaink gyerekszereplői is, ezzel évekre előre biztosítva van előadásaink közönsége. Célunk, hogy minden közönségigényt kielégítsünk. Ahogy a kamarateremben, úgy a Romkocsmában is rétegközönségnek szóló produkciókat mutatunk be, évközben előadásonként 40-50 nézőnk van, ám a fesztivál ideje alatt 5-700 néző kíváncsi a programra, amit nem kis sikernek tartok. Fontos újdonság, hogy egyre nagyobb a saját előadásaink aránya, 2012-ben minden előadásunkat vásároltuk, ezzel szemben a következő évad bemutatói már mind saját előadások lesznek, és csak egy gyerekelőadást vásárolunk. Profi táncosokból álló tánckarunk van, amit kevés hasonló méretű színház mondhat el magáról. Az idei nyár újdonsága az is, hogy nem hívunk vendégeket, programunkat a Cervinus Teátrum eddigi sikeres produkcióiból állítottuk össze. Nyári művészeti fesztiváljuk évről évre színesebb, változatosabb és hosszabb. Mi mindent láthat idén a helyi, illetve a néhány napra Szarvasra látogató közönség? D. Zs.: A Vízi Színház színpadán július 11-24. között rendezzük meg a Cervinus Művészeti Fesztivált, ami 9-10 naposból kéthetes rendezvénnyé gyarapodott. Musicalgálával nyitunk, másnap a Valahol Európában című, a közönség által is nagyon szeretett előadásunk következik, amit a hagyományos Bál a víz fölött című rendezvényünk követ. Az évad egyik legnagyobb vállalkozása Schiller Ármány és szerelem című műve musicalváltozatának bemutatása volt, amit a Szarvasi Vízi Színházban is előadunk. A program a Lili bárónő című operettel folytatódik, amibe Varga Viktor rendező belekomponálta a Vízi Színház szökőkútját, így a pazar természeti környezetbe helyezve másfajta élményt ad majd a nézőknek, mint korábban. Másnap a Romkocsma következik, ami a fesztivál programjából nem maradhat ki. A kortárs Peter Karvas Éjféli mise című művének felolvasószínházi előadása a program, a szerző neve ismerősen csenghet azért is, mert Szigorúan tilos című tragikomédiája az előző évad egyik bemutatója volt. A következő napon a szintén hagyományossá vált Szarvasiak a víz felett, majd kabaré következik. Klasszikus kabaréra gondoljunk, vagy stand up-ra? D. Zs.: Szépen megírt, klasszikus kabaré-összeállítást kínálunk majd. Nem akarunk „aktuálpolitizálni”, színvonalas szórakozásra hívjuk a közönségünket. Milyen szerepe lesz idén a táncnak a fesztiválon? D. Zs.: A fesztivál kiemelt programja lesz a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Tessedik Táncegyüttes jubileumi gálaműsora. A Csodaszarvas a fesztivál következő esti előadása, úgy tűnik, a darabot nem tudják megunni a nézők. D. Zs.: Így van, ráadásul életem egyik legszebb élménye is a Csodaszarvashoz kötődik. Ukrajnában vendégszerepeltünk, ahol az előadást kétezer ember látta, akik a végén felállva tapsoltak, majd elénekelték nekünk hálából a Himnuszt. A Hotel Mentholt, Fenyő Miklós és Novai Gábor musicaljét ismerjük, szeretjük, nincs ez másként Szarvason sem, amit jól bizonyít, hogy két előadást is be kellett tervezzenek. D. Zs.: A musical nagyon látványos, a színpadon folyamatosan 25-30 színész összehangolt és fegyelmezett munkája folyik, aminek eredménye, hogy a nézők tartalmas, ugyanakkor nagyon szórakoztató előadást látnak a nézőtéren. A gyerekek idén szlovák nyelvű előadást kapnak, miről szól a Drótos Jankó? D. Zs.: Április 20-án mutattuk be a Drótos Jankó című zenés mesejátékot. A szlovák nyelvű előadás a mozgás és a tánc segítségével köti le a gyerekek figyelmét, miközben felidézi azokat a hagyományokat, népszokásokat, amelyek szlovák elődeink életét, mindennapjait meghatározták. Minden évben vannak ingyenes előadásaik is. Hogy tudják előteremteni a költségeket? D. Zs.: A fesztivál néhány előadása valóban ingyenes, ugyanakkor VIP jegyet is lehet vásárolni. Nálunk a VIP jegy azt jelenti, hogy a vásárló sokat fizet, mert jegyével egy gyerekbérletet is vásárol, amire nagy szükség van, mert sok szülő nem tud a gyerekének színházbérletet venni. Nem panaszkodunk, nekünk is vannak nehézségeink, de van játszóhelyünk, közönségünk, hazai és külföldi meghívásaink, sok tervünk. Nem siránkozunk, hanem dolgozunk. Meggyőződésem, hogy először adni kell, csak utána lehet kapni. |