2018. szeptember 19. / Bóta Gábor
Amikor Kisvárdán, a színházi fesztiválon járok, persze mindig elmegyek vendéglőbe is. Idén többen ajánlották a Cafe Vya éttermet és bowling klubot, hát megnéztem. És nem csalódtam. Ízesen főznek, fantázia is van hozzá, meg érdekes közeg, ami vendéglő is, de a 4 bowlingpálya miatt szórakozóhely ugyancsak. Persze nem kötelező, de lehet kiadós játékkal kezdeni, vagy vacsora utánra hagyni.
A nehéz golyóbisok gurítása közben is megéhezhet, megszomjazhat a vendég, ha nem is főételeket, de finom harapnivalókat, desszerteket lehoznak ide, a pincébe is. Meg naná, hogy italokat, söröket, borokat, koktélokat szintén. Lehet akár egy kis szünetet tartani, erőt meríteni például a megunhatatlan kedvencemből, a velős pirítósból vagy éppen a tatárbifsztekből, kortyolgatva hozzá ezt-azt, majd újult lendülettel nekirugaszkodni a golyóbisok célzott gurításának, ami eléggé feldobja az embert, akkor is, ha kétbalkezes, mert ezen persze lehet nevetni, ahogy azon ugyanúgy, ha sikerül letarolni a bábukat.
Fönt két részre, vagy ha a kellemes teraszt is számítom, háromra oszlik az étterem. Elöl található az oldottabb, lazább rész, beljebb az elegánsabb, ahol már akár fine dining is lehetne a kínálat. Na jó, persze ilyen Kisvárdán nincs, nyilván igény sem mutatkozik rá, a tulajdonossal, Lakatos Mihállyal szót is váltunk arról, hogy amikor 2008-ban megvették ezt a helyet, elég nehéz volt elindulniuk.
Nem is volt akkora forgalom, mint amit reméltek, ebben közrejátszott a gazdasági világválság. És hát ki kellett kísérletezni, hogy mi az, amire vevők itt az emberek, mert nem akartak még egy olyan helyet, ami mind a mai napig jellemző ezen a vidéken, meg másutt is, hogy rántott hús, sertésflekken, bableves alkotja a kínálat gerincét. Molnár úr bejárta a fél világot, öt évig volt gyakorló szakács, így bőven szert tett tapasztalatokra. A séffel, Piszár Zoltánnal közösen alakítják ki az elég bő étlapot. Persze eszük ágában sincs kihagyni a tájjellegű fogásokat, de mellettük különlegességekkel meg a törzsvendégek kedvenceivel is szolgálni akarnak. És manapság már ritkaságszámba menően az is olvasható, hogy igény szerint az étlapon nem szereplő ételek elkészítését is vállalják. Ezt persze a nagy egóval rendelkező, saját kreálmányukra roppant büszke séfek soha nem tennék meg, de itt fontos a családias jelleg, és ez a „felajánlás” ezt erősíti, hiszen otthon is lehet kívánni mindenfélét. Amúgy naponta menü is van, azon persze nem lehet változtatni.
Belecsapunk a lecsóba, kapásból kiadós, sűrű harcsahalászlével kezdünk. Messzire piroslik a jóféle paprikától. Isteni a tiszaháti csülkös kolbászleves, még buggyantott tojás is kerül bele. Abszolút beillik egytálételnek is, annyira tartalmasan laktatós. A tejszínes gombaleves Ligetaljáról többféle gombát is tartalmaz, üdítően pikáns. Tóth Norbert, a pincér gördülékenyen, kedvesen hoz mindent, akad néhány jó szava a különböző fogásokról. Vendéglátós tanulók is szép számmal tüsténkednek a teremben, sokan jönnek ide gyakorlatra, az emeleten van tancélokat szolgáló konyhának hely. Maga Molnár úr is tanít, azt mondja, itt is az a gond, mint általában az országban a vendéglátásban, hogy sokan elmennek. Ők igyekeznek a saját régiójukban kitermelni az utánpótlást.
A lefegyverzően puha borjúhátszínt paprikás mártásban és hagymás vörös babbal meg steakburgonyával adják. A nem csupán nevében hamvas báránylapocka erdei gombás rizottóval és rozmaringmártással érkezik. A tiszai süllősteak burgonyakorongon tanyázik, petrezselymes furmintmártás dukál hozzá. Nincs semmi agyoncsicsázva, de jól néznek ki az ételek, és nem spórolnak a mennyiséggel. Itt egy levessel és főétellel dugig lehet lakni, azt is mondhatnám, hogy már-már beillik lakomának.
A Cafe Vya nem követi a legmodernebb trendeket, de lépést tart a korral, és nagyon is megfelel a helyi igényeknek.
A nehéz golyóbisok gurítása közben is megéhezhet, megszomjazhat a vendég, ha nem is főételeket, de finom harapnivalókat, desszerteket lehoznak ide, a pincébe is. Meg naná, hogy italokat, söröket, borokat, koktélokat szintén. Lehet akár egy kis szünetet tartani, erőt meríteni például a megunhatatlan kedvencemből, a velős pirítósból vagy éppen a tatárbifsztekből, kortyolgatva hozzá ezt-azt, majd újult lendülettel nekirugaszkodni a golyóbisok célzott gurításának, ami eléggé feldobja az embert, akkor is, ha kétbalkezes, mert ezen persze lehet nevetni, ahogy azon ugyanúgy, ha sikerül letarolni a bábukat.
Fönt két részre, vagy ha a kellemes teraszt is számítom, háromra oszlik az étterem. Elöl található az oldottabb, lazább rész, beljebb az elegánsabb, ahol már akár fine dining is lehetne a kínálat. Na jó, persze ilyen Kisvárdán nincs, nyilván igény sem mutatkozik rá, a tulajdonossal, Lakatos Mihállyal szót is váltunk arról, hogy amikor 2008-ban megvették ezt a helyet, elég nehéz volt elindulniuk.
Nem is volt akkora forgalom, mint amit reméltek, ebben közrejátszott a gazdasági világválság. És hát ki kellett kísérletezni, hogy mi az, amire vevők itt az emberek, mert nem akartak még egy olyan helyet, ami mind a mai napig jellemző ezen a vidéken, meg másutt is, hogy rántott hús, sertésflekken, bableves alkotja a kínálat gerincét. Molnár úr bejárta a fél világot, öt évig volt gyakorló szakács, így bőven szert tett tapasztalatokra. A séffel, Piszár Zoltánnal közösen alakítják ki az elég bő étlapot. Persze eszük ágában sincs kihagyni a tájjellegű fogásokat, de mellettük különlegességekkel meg a törzsvendégek kedvenceivel is szolgálni akarnak. És manapság már ritkaságszámba menően az is olvasható, hogy igény szerint az étlapon nem szereplő ételek elkészítését is vállalják. Ezt persze a nagy egóval rendelkező, saját kreálmányukra roppant büszke séfek soha nem tennék meg, de itt fontos a családias jelleg, és ez a „felajánlás” ezt erősíti, hiszen otthon is lehet kívánni mindenfélét. Amúgy naponta menü is van, azon persze nem lehet változtatni.
Belecsapunk a lecsóba, kapásból kiadós, sűrű harcsahalászlével kezdünk. Messzire piroslik a jóféle paprikától. Isteni a tiszaháti csülkös kolbászleves, még buggyantott tojás is kerül bele. Abszolút beillik egytálételnek is, annyira tartalmasan laktatós. A tejszínes gombaleves Ligetaljáról többféle gombát is tartalmaz, üdítően pikáns. Tóth Norbert, a pincér gördülékenyen, kedvesen hoz mindent, akad néhány jó szava a különböző fogásokról. Vendéglátós tanulók is szép számmal tüsténkednek a teremben, sokan jönnek ide gyakorlatra, az emeleten van tancélokat szolgáló konyhának hely. Maga Molnár úr is tanít, azt mondja, itt is az a gond, mint általában az országban a vendéglátásban, hogy sokan elmennek. Ők igyekeznek a saját régiójukban kitermelni az utánpótlást.
A lefegyverzően puha borjúhátszínt paprikás mártásban és hagymás vörös babbal meg steakburgonyával adják. A nem csupán nevében hamvas báránylapocka erdei gombás rizottóval és rozmaringmártással érkezik. A tiszai süllősteak burgonyakorongon tanyázik, petrezselymes furmintmártás dukál hozzá. Nincs semmi agyoncsicsázva, de jól néznek ki az ételek, és nem spórolnak a mennyiséggel. Itt egy levessel és főétellel dugig lehet lakni, azt is mondhatnám, hogy már-már beillik lakomának.
A Cafe Vya nem követi a legmodernebb trendeket, de lépést tart a korral, és nagyon is megfelel a helyi igényeknek.