2018. augusztus 24. /
A Hagyományok Háza Muzsikáló Magyarország pályázata révén Budapesten és országszerte ismét feléledhet az egykor virágzó éttermi cigányzene egyedi hagyománya, mely fénykorát a 19. századi Magyarország városi romantikájában élte, majd egész Európában híre ment.
A századforduló társadalmában a magyar nótára sírva vigadó dzsentrik révén hatalmas kultusz alakult ki a cigánymuzsika és a zenészek körül. A városi cigányzene a külföldiek szemében ma is, változatlanul egyet jelent a magyarral. A régi nagy muzsikusok leszármazottai közül még sokan életben tartják a felmenőiktől kapott évszázados tudást, melyet a Muzsikáló Magyarország pályázat által újból felfedezhetünk és megismerhetünk: május 19. és szeptember 2. között 25 budapesti és 50 vidéki étteremben, a hét hat napján cigányzenekarok játszanak. A program szakmai vezetője és a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának vezetője, Radics Ferenc hegedűművész osztotta meg velünk gondolatait a program jelentőségéről.
Vannak személyes emlékeid a cigányzene még utolsó fénykorából? A családod révén kötődsz ehhez a hagyományhoz?
R. F.: A lehető legszorosabb szállal kötődöm ehhez a kultúrához, mivel teljes mértékben cigányzenész családból származom: anyai és apai ágon is cigánymuzsikus felmenőim vannak, amit büszkén vállalok. Édesapám klarinéton, édesanyám hegedűn játszott. Az egyik nagyapám brácsás, a másik hegedűs volt, nagybátyáim cimbalmon és nagybőgőn játszanak. Én annak a szerencsés generációnak a tagja vagyok, akik még élőben hallgathatták a legjobb prímásokat, sőt, elmondhatom, hogy én tanulhattam is némelyiktől. Az egyik legszebb emlékem a 80-as évekből való. Tizenévesként a dömsödi étterem ablaka előtt titokban próbáltuk hallgatni id. Járóka Sándort, aki végül észrevett bennünket, lopakodókat. Kedvesen behívott mindannyiunkat, leültetett egy asztalhoz, és meghívott mindenkit egy üdítőre, ő pedig folytatta a játékot. Ámulattal hallgattuk csodálatos muzsikáját, végre testközelből. Köztudott volt róla, hogy nagyon elszántan támogatta a fiatal muzsikusokat. Ez gondoskodó közvetlenséggel és szeretetteljességgel párosult. Remélem, hogy valaha mi is képesek leszünk felérni az ő végtelen szerénységéhez, egyszerűségéhez és zsenialitásához. Mindehhez az a legfontosabb, hogy alázattal viselkedjünk a zene és a zenélés iránt. Akkor, Dömsödön is ezt láttam és hallottam, és meg is tanultam.
Néhány évtizede, amikor még élő hagyománya volt az éttermi cigánymuzsikának, több kiváló zenész játszott hivatásszerűen. Kik ennek a zenei kultúrának a nagy elődei, példaképei?
R. F.: Többek között Boros Lajos, id. Járóka Sándor, ifj. Járóka Sándor, Lakatos Sándor, Lendvai Csócsi József azok a nagy tudású, híres muzsikusok, akiknek sokat köszönhet ez zene.
Habár mára ez a hagyomány és a szakma is eltűnőben van, a mai fiatal zenész generáció körében újra népszerűvé kezd válni ez a műfaj?
R. F.: A programnak köszönhetően remélhetőleg új erőre fog kapni ez a régi gyökerekkel rendelkező szakma. Természetesen ezt a műfajt is a mostani fiataloknak kellene továbbvinni, ahogyan ezt korábban mi is megtettük. A jövőben mi, idősebbek azon fogunk dolgozni, hogy az a fiatal zenész generáció, amely eddig még nem került be ennek a zenének a vérkeringésébe, még több lehetőséget, segítséget kapjon a fejlődésre és arra, hogy felkészüljön egy olyan minősítő vizsgára, aminek segítségével később jobban kamatoztathatja tudását. Így működött ez a cigányzene aranykorában is.
Idén Magyarország egész területén cigányzenekarok muzsikálnak az éttermekben a nyár végéig, ami a város kulturális életén kívül az éttermek forgalmát is fellendíti.
R. F.: Egy kiváló példa a sok közül a szentendrei Korona étterem tulajdonosa, aki egy héttel a program indulása után megkeresett telefonon. Nem győzte kifejezni a háláját amiatt, hogy végre ismét megszólalt az étterem teraszán a zene, az emberek pedig csak úgy özönlenek be az étterembe.
Mitől olyan különleges ez a zene, és hogyan tekint rá a világ?
R. F.: Azért olyan egyedi ez a zene, mert a miénk, a magyar muzsikus cigányoké, akiknek mestersége több száz éves múltra tekint vissza Magyarországon. Ha hagyjuk, hogy kihaljon, akkor egy idő után talán a magyar kultúra más egyedi és meghatározó részéről sem fogunk gondoskodni. Nagyon egyszerű, mindennapi példával élve, olyan lenne a magyaroknak elveszíteni ezt a zenei hagyományt, mint a gulyáslevest elfelejteni és eltűnni hagyni az étlapokról. Ezt a zenét mindenütt mindenki egyforma szeretettel fogadta eddig a világon. A világ számtalan kis és nagy országában, ahol megfordultunk, a mai napig visszavárnak minket. Milyen furcsa és szomorú volna, ha épp a hazájában szűnne meg ez a kultúra.
Forrás: Hagyományok Háza
A századforduló társadalmában a magyar nótára sírva vigadó dzsentrik révén hatalmas kultusz alakult ki a cigánymuzsika és a zenészek körül. A városi cigányzene a külföldiek szemében ma is, változatlanul egyet jelent a magyarral. A régi nagy muzsikusok leszármazottai közül még sokan életben tartják a felmenőiktől kapott évszázados tudást, melyet a Muzsikáló Magyarország pályázat által újból felfedezhetünk és megismerhetünk: május 19. és szeptember 2. között 25 budapesti és 50 vidéki étteremben, a hét hat napján cigányzenekarok játszanak. A program szakmai vezetője és a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának vezetője, Radics Ferenc hegedűművész osztotta meg velünk gondolatait a program jelentőségéről.
Vannak személyes emlékeid a cigányzene még utolsó fénykorából? A családod révén kötődsz ehhez a hagyományhoz?
R. F.: A lehető legszorosabb szállal kötődöm ehhez a kultúrához, mivel teljes mértékben cigányzenész családból származom: anyai és apai ágon is cigánymuzsikus felmenőim vannak, amit büszkén vállalok. Édesapám klarinéton, édesanyám hegedűn játszott. Az egyik nagyapám brácsás, a másik hegedűs volt, nagybátyáim cimbalmon és nagybőgőn játszanak. Én annak a szerencsés generációnak a tagja vagyok, akik még élőben hallgathatták a legjobb prímásokat, sőt, elmondhatom, hogy én tanulhattam is némelyiktől. Az egyik legszebb emlékem a 80-as évekből való. Tizenévesként a dömsödi étterem ablaka előtt titokban próbáltuk hallgatni id. Járóka Sándort, aki végül észrevett bennünket, lopakodókat. Kedvesen behívott mindannyiunkat, leültetett egy asztalhoz, és meghívott mindenkit egy üdítőre, ő pedig folytatta a játékot. Ámulattal hallgattuk csodálatos muzsikáját, végre testközelből. Köztudott volt róla, hogy nagyon elszántan támogatta a fiatal muzsikusokat. Ez gondoskodó közvetlenséggel és szeretetteljességgel párosult. Remélem, hogy valaha mi is képesek leszünk felérni az ő végtelen szerénységéhez, egyszerűségéhez és zsenialitásához. Mindehhez az a legfontosabb, hogy alázattal viselkedjünk a zene és a zenélés iránt. Akkor, Dömsödön is ezt láttam és hallottam, és meg is tanultam.
Néhány évtizede, amikor még élő hagyománya volt az éttermi cigánymuzsikának, több kiváló zenész játszott hivatásszerűen. Kik ennek a zenei kultúrának a nagy elődei, példaképei?
R. F.: Többek között Boros Lajos, id. Járóka Sándor, ifj. Járóka Sándor, Lakatos Sándor, Lendvai Csócsi József azok a nagy tudású, híres muzsikusok, akiknek sokat köszönhet ez zene.
Habár mára ez a hagyomány és a szakma is eltűnőben van, a mai fiatal zenész generáció körében újra népszerűvé kezd válni ez a műfaj?
R. F.: A programnak köszönhetően remélhetőleg új erőre fog kapni ez a régi gyökerekkel rendelkező szakma. Természetesen ezt a műfajt is a mostani fiataloknak kellene továbbvinni, ahogyan ezt korábban mi is megtettük. A jövőben mi, idősebbek azon fogunk dolgozni, hogy az a fiatal zenész generáció, amely eddig még nem került be ennek a zenének a vérkeringésébe, még több lehetőséget, segítséget kapjon a fejlődésre és arra, hogy felkészüljön egy olyan minősítő vizsgára, aminek segítségével később jobban kamatoztathatja tudását. Így működött ez a cigányzene aranykorában is.
Idén Magyarország egész területén cigányzenekarok muzsikálnak az éttermekben a nyár végéig, ami a város kulturális életén kívül az éttermek forgalmát is fellendíti.
R. F.: Egy kiváló példa a sok közül a szentendrei Korona étterem tulajdonosa, aki egy héttel a program indulása után megkeresett telefonon. Nem győzte kifejezni a háláját amiatt, hogy végre ismét megszólalt az étterem teraszán a zene, az emberek pedig csak úgy özönlenek be az étterembe.
Mitől olyan különleges ez a zene, és hogyan tekint rá a világ?
R. F.: Azért olyan egyedi ez a zene, mert a miénk, a magyar muzsikus cigányoké, akiknek mestersége több száz éves múltra tekint vissza Magyarországon. Ha hagyjuk, hogy kihaljon, akkor egy idő után talán a magyar kultúra más egyedi és meghatározó részéről sem fogunk gondoskodni. Nagyon egyszerű, mindennapi példával élve, olyan lenne a magyaroknak elveszíteni ezt a zenei hagyományt, mint a gulyáslevest elfelejteni és eltűnni hagyni az étlapokról. Ezt a zenét mindenütt mindenki egyforma szeretettel fogadta eddig a világon. A világ számtalan kis és nagy országában, ahol megfordultunk, a mai napig visszavárnak minket. Milyen furcsa és szomorú volna, ha épp a hazájában szűnne meg ez a kultúra.
Forrás: Hagyományok Háza