Csuklyások – BlacKkKlansman 2018. szeptember 14. / Szalóky Bálint A leghihetetlenebb történeteket az élet írja – tartja a mondás, és a Csuklyások sztoriját elnézve ebben aligha kételkedhetünk. Az afro-amerikai nyomozó, Ron Stallworth (John David Washington) a ’70-es években, Coloradóban beépült a Ku Klux Klanba (!), sőt mi több, még a Ku ![]() Az egyik legjelentősebb afro-amerikai rendező, Spike Lee hosszú ideje nem készített emlékezetes filmet, így igazán meglepő, hogy a Csuklyások az egész életmű egyik legjobban sikerült darabja, amelyet ráadásul nem független produkcióként, hanem egy stúdiónak, kvázi megrendelésre készített el. A film attól működik igazán, mert megvan benne minden, ami tipikusan Lee korábbi mozijaira jellemző, de emellett a rendező nem feledkezett meg a közönségéről sem: nemcsak egy nagyon is aktuális példabeszédet, de tulajdonképpen egy pörgős, humort sem mellőző filmet tett le az asztalra a ’70-es évekről, egészen kiváló szereposztással. Fanyalgásra egyedül az adhat okot, hogy éppen befejeznie nem sikerült a művet: a Csuklyások dokumentumfelvételekkel húzza alá aktualitását, annyi önállóságot sem hagyva a nézőnek, hogy ezt a kapcsolatot saját maga hozza létre. BlacKkKlansman (16) Amerikai, feliratos film Rendező: Spike Lee Főszereplők: John David Washington, Adam Driver, Topher Grace 135 perc Forgalmazó: UIP-Duna Film Bemutató: 09. 27. |