Fischer Iván Arvo Pärtet vezényel az Európai Hidak fesztiválon
2018. szeptember 14. /

Vajon hányan tudják, hogy a farmer lett találmány? Vagy azt, hogy Litvánia a Szovjetunió tagköztársaságai közül elsőként kiáltotta ki függetlenségét? Az észtekről pedig sokan nem is sejtik, hogy ők adták a világnak az egyik legtöbbet játszott ma élő zeneszerzőt. Idén a Baltikum
és Lengyelország köré épül a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénysorozata, az Európai Hidak. A fesztivál már hatodik alkalommal nyitja ki a kaput egy újabb európai régió kultúrája felé. Szeptember 16. és 26. között világsztárok komoly-, világ- és könnyű­ze­nei koncertjei, rendhagyó kiállítások, különleges irodalmi est és egy szimpózium is várja a közönséget.

A Budapesti Fesztiválzenekar, ahogy azt már megszokhattuk, idén is több arcát mutatja meg ezekben a napokban, és bebizonyítja, hogy a zenetörténet valamennyi korszakában otthonosan mozog.
Szeptember 21-én, 22-én és 24-én néhány igazán kiemelkedő, balti gyökerekkel rendelkező szerző művét szólaltatják meg. Fischer Iván jó barátságban van Arvo Pärttel, aki az egyik legtöbbet játszott ma élő szerző. Valódi kultusz övezi, műveit több mint száz filmben használták fel – a BFZ ősszel az életműből kettőt játszik el. A komponista fordulatokban gazdag életéről ezzel párhuzamosan a Müpa előcsarnokában látható lebilincselő kiállítás.
A litván Mikalojus Konstantinas Ciurlionis szimfonikus költeményét hallgatva a koncert alatt kivetítve láthatjuk a zeneszerző különös hangulatú festményeit is – pont, mintha egy mesebeli erdőben sétálnánk. A nagykoncert harmadik szerzője, a lett Peteris Vasks Pärthez hasonlóan vonzódott a minimalizmushoz. Művei tiszták és beszédesek; az Epifaniát csak vonósokra írta, az ő nyelvükön pedig igazán jól beszél, hiszen korábban hegedült és nagybőgőzött is.
A BFZ idén is készül egy kortárs koncerttel. Szeptember 25-én kiderül, miben rejlik az északi fény varázsa, vagy hogy milyenek az észtek, amikor szenvedélyesek. A ritkaságokat felvonultató észt koncerten nem dirigálhatna értőbb karmester, mint az elsöprő energiájú, ugyancsak észt Olari Elts. Szeptember 26-án a BFZ barokk együttese repít vissza minket egy csodálatos korszakba. A zenészek egy elveszett kotta nyomába erednek, és elmuzsikálják, mi a közös a lengyel barokk üde dallamaiban és Johann Sebastian Bachban.
A fesztivál nyitókoncertjén, szeptember 16-án a Sinfonia Varsovia játszik a magyar származású zongoraművésszel, Piotr Anderszewskivel, de találkozhatunk Baráti Kristóffal is, a 4 Pianos igazi kuriózummal érkezik, a Warsaw Village Band pedig az archaikus népi hangszereket társítja a dubos elektronikával vagy hiphoppal. A könnyűzene rajongói az „indie pop tündéreknek” is nevezett, lett Sus Dungo és a litván Golden Parazyth közös koncertjének is örülhetnek, az irodalom szerelmeseit pedig az egyik legismertebb lengyel író, Witold Gombrowicz műveire épülő est várja.
Szeptember 21-én nemzetközi résztvevőkkel szerveznek szimpóziumot a balti államok kultúrájáról a vasfüggöny előtt és után. A Müpa Átriumában ingyenes koncertek, az Előadóteremben ingyenes film­ve­tí­té­sek várják a kíváncsi látogatókat a fesztivál alatt.
További információ és jegyvásárlás: www.bfz.hu