Nyugodt légkör, tíz bemutató, növekvő nézőszám
2018. szeptember 24. / Pavlovics Ágota

Harmadik évadát kezdi igazgatóként, a színészként és rendezőként is ismert és közkedvelt Őze Áron a Bartók Színházban, Dunaújvárosban. Az általa vezetett teátrum kicsi, ám máris komoly repertoárral rendelkezik, és az előző évadhoz hasonlóan a következőben sem adják alább, ismét
tíz bemutatóval készülnek. Nem mellékesen ők zsebelték be Az évad legjobb színházi plakátja díjat Frida Kahlo című előadásuk plakátjával. Őze Áronnal egy felhőszakadást követő derűs napsütésben be­szél­gettünk.

Mielőtt a küszöbön álló évadról beszélnénk, ejtsünk szót az előzőről.
Ő. Á.: Az előző évad legnagyobb vállalkozása Háy János Rák Jóska, dán királyfi című „rendszerváltó játéka” volt, amiről azt gondoltuk, talán 20 előadás lesz belőle, és már az ötvenediknél járunk. A szókimondó darab fogadtatása mindenütt nagyon jó, nem csak itthon játszottuk, több városban vendégszerepeltünk vele. Az első évad, A bizalom évada után A szolgálat évada is lezárult, a következő évad pedig A család évada lesz a Bartók Színházban. Pozitívan értékelem, hogy a Valahol Európában című előadásunk óriási sikert aratott, telt házakkal ját­szot­tuk, de a legnagyobb siker számomra mégis az, hogy megmozdult az egész város. Tudtam, hogy az oktatás Dunaújvárosban a művészeti képzés területén is minőségi, amikor elkezdtük a Valahol Európában castingjait, kiemelkedően tehetséges fiatalokkal találkoztunk. Az előa­dás egyik erőssége az európai szintű kórus. A Móricz Zsigmond iskola tanulóinak produkciója, a tanárok munkája remek, nem kis gond, hogy a 2,5 évvel ezelőtt kiválasztott gyerekek az eltelt idő alatt nagyot nőt­tek, lassan kinőnek a szerepükből.

Önök viszont szépen belenőnek, gratulálok a legjobb plakát díjhoz, amelyet a Frida Kahlo című előadás pla­kát­jáért kapott a színház a Magyar Teátrumi Társaság Színházat vegyenek! színházmarketing-kon­fe­ren­ciáján.
Ő. Á.: Édes Gábor munkája a plakát, ő készítette el a színház új arculatát, logóját is. A díjnak nagyon örü­lünk, de szeretném hozzátenni, hogy számomra sokkal fontosabb a közönség, mint az, hogy a szakma mennyire röptet bennünket. Elsősorban a dunaújvárosiaknak és a környéken élőknek készítjük előa­dá­sain­kat, őket szeretnénk kiszolgálni, tágabb értelemben pedig a régiót. A szakma elismerése jólesik, de nem a legfontosabb.

Az előző évaddal kapcsolatban úgy fogalmazott, sok sikert és tapasztalatot hozott, de heroikus munka volt. Miért?
Ő. Á.: Kéthetenként volt premierünk, nem csúsztunk egyszer sem, és bizony ez heroikus munka volt. Nekünk a két játszóhelyünkhöz, a 370 nézőt befogadó színháztermünkhöz és a 80 nézőt befogadó stúdiótermünkhöz egy társulatunk és egy műszakunk van. Ezen a mindannyiunk számára megterhelő gyakorlaton változtatunk, a 2018/19-es évadban havi egy bemutatót tervezünk.
Hogy alakul A család évadának műsora?
Ő. Á.: A repertoár kétharmad része megmarad, így néhány utazás, fesztiválon való részvétel is belefér majd az időnkbe, de ismétlem, nem szeretnénk sokat távol lenni, számomra a házon belüli működés a lényeg. Visszatérve a műsorra, a mi közönségünk igényli a vendégelőadásokat, a Lew Wallace tábornok regényéből készült Ben Hur a Madách Színház vendégjátéka lesz, a rendező Szente Vajk. Simai Kristóf és Szarka Gyula Zsugori című zenés vígjátékát Béres László rendezi, és a Komáromi Jókai Színház hozza el hozzánk. Csehov Ványa bácsi című színművét pedig Jaroszlav Fedorisin rendezi, az előadás a Bartók Kamaraszínház és a Váci Dunakanyar Színház koprodukciója. Ami pedig a saját bemutatóinkat illeti, maradunk a bevált rendnél, mely szerint egy stúdiótermi és egy színháztermi táncelőadás mellett nyolc saját színdarabbal mutatkozunk be, néggyel a színházteremben és néggyel a stúdióteremben. Régi vágyam volt Tamási Áron Jégtörő Mátyás című művének színpadra állítása. Számomra Tamási éppen olyan, mint Gabriel García Márquez, csak székely környezetben. Meglepő, de ebből a Tamási-műből eddig nem készült színpadi adaptáció. A darab szövegén most dolgozunk Balassa Eszterrel. A darab tehát ősbemutató, és én fogom rendezni. A Dickens regényéből készül Oliver! című musicalt Csadi Zoltán rendezi. Szophoklész Antigonéja nyomán „játék az élettel” címmel készül beavató előadás, rendezője Szemán Béla lesz. Strindberg Társak című drámáját Sipos Imre viszi színre. Marton Mária drámáját, a Vendettát Szenteczki Rita rendezi majd. A gyerekeknek készül a Táncszínház bemutatója, az Alice Csodaországban című táncjáték, koreográfusa Dunaveczki Éva. Fontos, hogy van a színháznak egy tízfős tánctagozata, akik ugyan önállóak, de részt vesznek a színház előadásaiban is. Lenyűgöző látvány, amit a Vári Bertalan vezette táncos csapat a színpadon produkál.

Hogy alakult a nézettség, nőtt-e a helyiek színházba járási kedve?
Ő. Á.: A helyi közönség megadja a módját a színházba járásnak, szépen felöltözik, készül rá, és szeret az előadás után beszélgetni. A tavalyi évadban nőtt a látogatottság, ami 81 százalékos kihasználtságot jelentett a színházteremben és 85 százalékos helyfoglalást a stúdióteremben. 82 színháztermi és 85 stúdiótermi előadás volt, ezeket 32 vendég előadás egészítette ki, a Bartók Színház 20 alkalommal ven­dé­ges­kedett.

Vagyis minden oka megvan rá, hogy jól érezze magát a bőrében.
Ő. Á.: Jól érzem magam Dunaújvárosban, nagyon jó itt színházat csinálni. Nincs stressz, lehet gondolkodni, sehova nem kell rohanni. Azt, hogy jó nálunk dolgozni, mutatja, hogy több vendégművész jelezte, bármikor szívesen visszajönne dolgozni hozzánk. Fontosnak tartom, hogy idén is rendkívül nyugodt környezetben, maximális támogatást élvezve dolgozhattunk. Nem titkolt tervünk, hogy a színháznak a 2020/21-es évadra legyen állandó, 10-12 fős társulata.