2018. szeptember 24. / Bóta Gábor
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója szerint nem gépi, gyári üzemmódban működnek majd. Csökkenteni fogja a bemutatandó produkciók számát, ezért nő a próbaidő, ami pedig értékesebbé teheti az előadásokat.
Van valami vezérfonala a következő évadnak?
V. A.: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a repertoár beteljesülésének nagy pillanata lesz, amikor megszületik Az ember tragédiájának előadása. Ugyan egy-két évvel korábbra terveztem, de mostanra áll csak föl.
Miért nem lett meg korábban, hiszen rendezted már a darabot háromszor is?
V. A.: De ez egy egészen más Tragédia lesz. Kellettek ehhez a fiatalok, nagyon rájuk építek majd. Meg is kellett, hogy érjen a színház rá. Most egy olyan évadunk lesz, amikor az elmúlt öt év legfontosabb rendezői mind itt lesznek. Így Purcarete, Rizsakov és Doiasvili. Nyilván az ő jelenlétük egyfajta garancia arra, hogy különleges évad kerekedik majd ki.
Felállt egy mamutrepertoár, ami lehet jó is és rossz is. Te tudod, hány produkció van műsoron?
V. A.: Ötven körüli.
Ez abban hasonlít az operai repertoárra, hogy bizonyos művek állandóan vagy legalább időszakosan műsoron vannak. Másrészt ennyi előadást nyilván meglehetősen nehéz karbantartani, ha a produkció nem megy pár hónapig, vagy akár csak havi egyszer megy, a színészek elfelejthetik a szöveget, az ügyelő, a kellékes elfelejtheti, mit hová, mikor kell tenni. A színészek azt szeretik, ha egy produkció legalább havonta háromszor-négyszer megy.
V. A.: Így van, legalábbis a mi vidékünkön ezt szokták szeretni. De például vendégeskedtünk az Arany Maszk Fesztiválon a moszkvai Művész Színházban az általam Szentpéterváron rendezett Bűn és bűnhődéssel, és lefotóztam a repertoárt. Az adott hónapban egyetlen ismétlődő produkció sem volt benne.
Vagyis minden csak havi egyszer ment?
V. A.: Igen, igen. És valószínűleg van olyan, ami nem is fér bele a műsorba havonta, csak kéthavonta. Elvannak ezzel a színészek, bár kétségkívül nagy energiabefektetést igényel. De az a tapasztalatom, hogy amikor rápróbálunk, vagy „nekimegyünk” egy ilyen régen játszott darabnak, a rákészültség, a feszültség miatt a legjobb formáját tudja futni. Csak hát ez plusz energiát igényel, nem az történik, hogy rutinból beállunk, és ugyan négyszer játsszuk egy hónapban, de „lelazsázzuk” a ráhangolódást. Ilyen esetekben premier szintű feszültség van, és ez jót tesz. De kétségkívül jelentős többletenergiát igényel, emiatt csökkentem lassan a bemutatók számát. Lemegyek évadonként hat premierre.
Azt értem, hogy jó, ha a Nemzetiben megy a Csongor és Tünde, Az ember tragédiája, a Bánk bán. De egy rakat produkció miért feltétlenül szükséges?
V. A.: Azért, mert én úgy érzem, hogy ezek értékek. És amíg havonta egyszer megtelik például az Isten ostora, addig én azt nem fogom levenni a repertoárról. Úgy gondolom, hogy jó állapotban van az előadás, örömet tud okozni. Ez érvényes az összes többire is. Néhány persze objektív okokból is lassacskán kikopik. Biztos, hogy ennél sokkal több produkció nem lehet. Az ekkora repertoár persze garantált problémákkal jár, de megér annyit, hogy egy-egy újból elővett produkcióra ismét és ismét „rápróbáljunk”. Vannak olyanok, mint például az Attila, amelyek átütik a fesztiválok értékküszöbét. Ezeket pedig végképp tartom. A beregszászi tapasztalatomból tudom, hogy játszottuk, játszottuk például a Három nővért, és aztán egyszer csak, öt év múlva, elkezdték fesztiválokra hívni. De kétségkívül ez a határ, emiatt fogom a premierek számát csökkenteni, és ettől értékesebbek lesznek a bemutatók. Hosszabban tudunk próbálni, komolyabb ráhangolódás lehetséges.
Mondtad, hogy csökkented a bemutatóid számát, korábban azt is mondtad, hogy csökkented a saját rendezéseid számát. Ha hat premierrel számolunk, és ebből hármat te csinálsz, akkor ezek felét rendezed.
V. A.: Nem, nem, nem! Ez megint egy tipikus Bóta-féle provokatív kérdés. Nem baj. Ha hat bemutató lesz, abból egy lesz az enyém. Maximum kettő.
A következő évadban Az ember tragédiáját, a Rocco és fivéreit és egy magyar ősbemutatót, a Sára asszonyt állítod színpadra.
V. A.: A Sára asszony egy külsős produkció, és még nem tudom, hogy mikor lesz a bemutató.
De be van írva a műsortervbe. Sőt, ha Bóta-féle provokációt akarok, akkor négy produkciót rendezel, mert Hobo új estjét is színpadra állítod.
V. A.: Így van, Hobo is van. Erről szintén nem tudom, mikor mutatjuk be. Ahogy a Sára asszonyról sem tudom. A marosvásárhelyi Spektrum Színház, a színészek számára lényeges volt beírni a programba, hogy értsék, nekünk fontos ez az együttműködés.
Beírtad a műsortervbe, és lehet, hogy nem is lesz meg ebben az évadban?
V. A.: Lehet, vagy az évad végén lesz meg, netán a következőben. Erre volt már példa. Ilyen értelemben változások lesznek. Ha például azt fogom érezni, hogy nem készül el megfelelően a Rocco és fivéreinek színpadra való átírása, amit most éppen én csinálok, akkor nem biztos, hogy megtartjuk a premiert. Ősszel elkezdjük próbálni, és majd valamikor lesz belőle bemutató. Egy új korszak kezdődik ilyen szempontból. Nem gépi, gyári üzemmódban működünk majd. Természetesen a külföldi vendégrendezők esetében megtartjuk a premiert, de a saját rendezéseimnél meg tudom csinálni, hogy akár évadokon átnyúlik a próbafolyamat.
Hogy Bóta-féle provokatív kérdést tegyek föl, ha tehát úgy érzed, mint például az Egri csillagok esetében, hogy nincs még megfelelően kiérlelt szövegkönyv, akkor elhagyod a premiert?
V. A.: Tolódik. Nincs pontosan meghatározva a dátuma. Van egy orientációs pont, ahogy ezt Beregszászban is csináltam, de már Debrecenben is a Mesés férfiak szárnyakkal esetében, amit több mint egy évig próbáltunk.
Mi a helyzet az Úri murival, amit szintén elkezdtetek próbálni, de nem volt meg a bemutatója.
V. A.: Az Úri muriról sem tettünk le, előbb-utóbb megtartjuk a premiert.
Egyre többet utaztok külföldre.
V. A.: Soha még annyit nem utaztunk, mint amennyit a következő évadban fogunk. Úgy kezdjük a szezont, hogy Belgrádban játsszuk a Bánk bánt és a Körhintát, aztán Moszkvában A krokodilust. Tavasszal még egyszer megyünk Moszkvába, a Vahtangov Színházba, a Bánk bánnal. Utána Spanyolországban is vendégszerepelünk.
Van valami vezérfonala a következő évadnak?
V. A.: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a repertoár beteljesülésének nagy pillanata lesz, amikor megszületik Az ember tragédiájának előadása. Ugyan egy-két évvel korábbra terveztem, de mostanra áll csak föl.
Miért nem lett meg korábban, hiszen rendezted már a darabot háromszor is?
V. A.: De ez egy egészen más Tragédia lesz. Kellettek ehhez a fiatalok, nagyon rájuk építek majd. Meg is kellett, hogy érjen a színház rá. Most egy olyan évadunk lesz, amikor az elmúlt öt év legfontosabb rendezői mind itt lesznek. Így Purcarete, Rizsakov és Doiasvili. Nyilván az ő jelenlétük egyfajta garancia arra, hogy különleges évad kerekedik majd ki.
Felállt egy mamutrepertoár, ami lehet jó is és rossz is. Te tudod, hány produkció van műsoron?
V. A.: Ötven körüli.
Ez abban hasonlít az operai repertoárra, hogy bizonyos művek állandóan vagy legalább időszakosan műsoron vannak. Másrészt ennyi előadást nyilván meglehetősen nehéz karbantartani, ha a produkció nem megy pár hónapig, vagy akár csak havi egyszer megy, a színészek elfelejthetik a szöveget, az ügyelő, a kellékes elfelejtheti, mit hová, mikor kell tenni. A színészek azt szeretik, ha egy produkció legalább havonta háromszor-négyszer megy.
V. A.: Így van, legalábbis a mi vidékünkön ezt szokták szeretni. De például vendégeskedtünk az Arany Maszk Fesztiválon a moszkvai Művész Színházban az általam Szentpéterváron rendezett Bűn és bűnhődéssel, és lefotóztam a repertoárt. Az adott hónapban egyetlen ismétlődő produkció sem volt benne.
Vagyis minden csak havi egyszer ment?
V. A.: Igen, igen. És valószínűleg van olyan, ami nem is fér bele a műsorba havonta, csak kéthavonta. Elvannak ezzel a színészek, bár kétségkívül nagy energiabefektetést igényel. De az a tapasztalatom, hogy amikor rápróbálunk, vagy „nekimegyünk” egy ilyen régen játszott darabnak, a rákészültség, a feszültség miatt a legjobb formáját tudja futni. Csak hát ez plusz energiát igényel, nem az történik, hogy rutinból beállunk, és ugyan négyszer játsszuk egy hónapban, de „lelazsázzuk” a ráhangolódást. Ilyen esetekben premier szintű feszültség van, és ez jót tesz. De kétségkívül jelentős többletenergiát igényel, emiatt csökkentem lassan a bemutatók számát. Lemegyek évadonként hat premierre.
Azt értem, hogy jó, ha a Nemzetiben megy a Csongor és Tünde, Az ember tragédiája, a Bánk bán. De egy rakat produkció miért feltétlenül szükséges?
V. A.: Azért, mert én úgy érzem, hogy ezek értékek. És amíg havonta egyszer megtelik például az Isten ostora, addig én azt nem fogom levenni a repertoárról. Úgy gondolom, hogy jó állapotban van az előadás, örömet tud okozni. Ez érvényes az összes többire is. Néhány persze objektív okokból is lassacskán kikopik. Biztos, hogy ennél sokkal több produkció nem lehet. Az ekkora repertoár persze garantált problémákkal jár, de megér annyit, hogy egy-egy újból elővett produkcióra ismét és ismét „rápróbáljunk”. Vannak olyanok, mint például az Attila, amelyek átütik a fesztiválok értékküszöbét. Ezeket pedig végképp tartom. A beregszászi tapasztalatomból tudom, hogy játszottuk, játszottuk például a Három nővért, és aztán egyszer csak, öt év múlva, elkezdték fesztiválokra hívni. De kétségkívül ez a határ, emiatt fogom a premierek számát csökkenteni, és ettől értékesebbek lesznek a bemutatók. Hosszabban tudunk próbálni, komolyabb ráhangolódás lehetséges.
Mondtad, hogy csökkented a bemutatóid számát, korábban azt is mondtad, hogy csökkented a saját rendezéseid számát. Ha hat premierrel számolunk, és ebből hármat te csinálsz, akkor ezek felét rendezed.
V. A.: Nem, nem, nem! Ez megint egy tipikus Bóta-féle provokatív kérdés. Nem baj. Ha hat bemutató lesz, abból egy lesz az enyém. Maximum kettő.
A következő évadban Az ember tragédiáját, a Rocco és fivéreit és egy magyar ősbemutatót, a Sára asszonyt állítod színpadra.
V. A.: A Sára asszony egy külsős produkció, és még nem tudom, hogy mikor lesz a bemutató.
De be van írva a műsortervbe. Sőt, ha Bóta-féle provokációt akarok, akkor négy produkciót rendezel, mert Hobo új estjét is színpadra állítod.
V. A.: Így van, Hobo is van. Erről szintén nem tudom, mikor mutatjuk be. Ahogy a Sára asszonyról sem tudom. A marosvásárhelyi Spektrum Színház, a színészek számára lényeges volt beírni a programba, hogy értsék, nekünk fontos ez az együttműködés.
Beírtad a műsortervbe, és lehet, hogy nem is lesz meg ebben az évadban?
V. A.: Lehet, vagy az évad végén lesz meg, netán a következőben. Erre volt már példa. Ilyen értelemben változások lesznek. Ha például azt fogom érezni, hogy nem készül el megfelelően a Rocco és fivéreinek színpadra való átírása, amit most éppen én csinálok, akkor nem biztos, hogy megtartjuk a premiert. Ősszel elkezdjük próbálni, és majd valamikor lesz belőle bemutató. Egy új korszak kezdődik ilyen szempontból. Nem gépi, gyári üzemmódban működünk majd. Természetesen a külföldi vendégrendezők esetében megtartjuk a premiert, de a saját rendezéseimnél meg tudom csinálni, hogy akár évadokon átnyúlik a próbafolyamat.
Hogy Bóta-féle provokatív kérdést tegyek föl, ha tehát úgy érzed, mint például az Egri csillagok esetében, hogy nincs még megfelelően kiérlelt szövegkönyv, akkor elhagyod a premiert?
V. A.: Tolódik. Nincs pontosan meghatározva a dátuma. Van egy orientációs pont, ahogy ezt Beregszászban is csináltam, de már Debrecenben is a Mesés férfiak szárnyakkal esetében, amit több mint egy évig próbáltunk.
Mi a helyzet az Úri murival, amit szintén elkezdtetek próbálni, de nem volt meg a bemutatója.
V. A.: Az Úri muriról sem tettünk le, előbb-utóbb megtartjuk a premiert.
Egyre többet utaztok külföldre.
V. A.: Soha még annyit nem utaztunk, mint amennyit a következő évadban fogunk. Úgy kezdjük a szezont, hogy Belgrádban játsszuk a Bánk bánt és a Körhintát, aztán Moszkvában A krokodilust. Tavasszal még egyszer megyünk Moszkvába, a Vahtangov Színházba, a Bánk bánnal. Utána Spanyolországban is vendégszerepelünk.