2018. október 25. / Jónás Ágnes
A Liliom utca 41. szám alatt található Trafót húsz év után már senkinek nem kell bemutatni – a társulat nélkül működő intézmény folyamatosan feszegeti a magyar kortárs szcéna határait, megmutatkozási lehetőséget ad nemzetközi kortárs előadóművészeti produkcióknak.
Barda Beáta tizenkét éve dolgozik az intézményben, de ennyi idő után is lenyűgözi az a „kavarodás”, ami a Trafó repertoárját és műfaji sokszínűségét jellemzi. Az igazgatónővel a húszéves jubileum kapcsán beszélgettünk a 2018/2019-es évad programjairól.
Tizenkét év nagy idő. Sok évig művészeti vezetőként dolgoztál a Trafóban, egy éve vagy az intézmény igazgatója. Mitől szerethető számodra ez a hely?
B. B.: Nemcsak a Trafó-beli munkát, hanem a Trafó épületét is szeretem, illetve az a fekete doboznak nevezett színháztér is a szívemhez nőtt, ahol előadóművészeti produkciókat láthat a közönség, s ahol minden este különleges kapcsolat születik néző és előadók között. Lenyűgöz az a furcsa „kavarodás” is, ami a Trafó repertoárját és műfaji sokszínűségét jellemzi: helyet kap benne a tánc, a színház, a zene, a képzőművészet, az irodalom és cirkuszi produkciók, a legfrissebb és legkülönlegesebb nemzetközi és hazai kortárs produkciók. Mindezek új energiákkal töltik fel a kortárs előadóművészet színterét. Végül, de nem utolsósorban szeretem időnként előadás helyett a nézők arcát nézni, mert az egy másik előadás. Izgalmas dolog a háttérből megfejteni, hogy kinek melyik produkciónk nyeri el (vagy nem nyeri el) a tetszését, s jó dolog tudni, hogy segítünk megtalálni az embereknek olyasmit, amiben a legjobban meglátják saját magukat.
Milyen hazai premiereknek és külföldi produkcióknak adtok otthont szeptembertől?
B. B.: Szeptember 11-én a spanyol Maria Campos és a libanoni Guy Nader táncos-koreográfusok érkeztek hozzánk saját társulatukkal, a The Time Takes című produkciójukkal, s egy gyönyörű folyamatot, egy furcsa spirált rajzoltak fel az előadásukban, melyben a lendület átadódik egyik táncostól a másikig. A táncosok közötti párbeszéd repetitív mozdulatokra és ingamozgásra épült fel. Szeptember 21-én a Hybrid Produkció mutatta be egy Heiner Müller-színdarab feldolgozását, melynek műfaját meglehetősen nehéz meghatározni, kifejezőbb, ha azt mondjuk: a barokk multimédia víziója zenei betétekkel. Az előadásban meghatározó szerepet tölt be a zene, kiemelt hangsúlyt kap a látvány és a vetítés. A legkülönbözőbb művészeti ágak együttműködéséből születik meg egy nagyon érdekes művészeti minőség. A Trafó húszéves születésnapját október 16-án egy Anima Sound System koncerttel kezdjük a Nagyteremben, a koncertet megelőzően pedig egy közösségi színházi estet szervezünk, melynek keretében civilek osztják meg gondolataikat, véleményüket a húszévességről. Születésnapi programunk Heine Rosdal Avdal norvég táncos-koreográfus Lyukas doboz című performansza is, amelyben olyan kérdésekre keres válaszokat, mint hogyan reagálunk az emberi érintésre a digitalizált technológia korában, s az érintéseket hogyan fordítjuk le magunkban szavak nélkül a képek nyelvére. Újcirkuszi produkciónk is lesz: a város három közterén Joan Català katalán alkotó, cirkuszi artista október 16-án, 17-én és 18-án a tánc, a színház és az újcirkusz határait átlépve igyekszik eltörölni a különbséget néző és előadó között, feszegeti az együttműködés, az elfogadás és a bizalom témakörét. Egy kínai rudat mászik meg, ebben kéri a publikum segítségét. Nagy Fruzsina jelmeztervező és Halas Dóra, a Soharóza kórus vezetője Tabu című látványos catwalk-koncertjét tavaly már láthatta nálunk a közönség – az alkotók október 11-12-én új, Az Ügy című előadásukkal a bürokrácia kafkai útvesztőjébe kalauzolnak el – ez a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közös októberi programunk. Modern elektronikus kísérettel megszólaló népdalok, vetítés, különleges ruhák és hús-vér szereplők idézik meg a jelen alaphelyzetét, és felmutatják a kapcsolódási pontot az eredeti és a mai téma között. A Közép-Európa Táncszínház a szlovák Anton Lachky vendégkoreográfussal tart közös bemutatót, és előadják a 2018. évi Nemzetközi Monotánc Fesztivál fődíjas produkcióját, Mészáros Máté alkotását.
A Duda Éva Társulat és a Frenák Pál Társulat új bemutatót hoz a Trafó színpadára, novemberben ellátogat hozzánk Colin Stetson szaxofonos és a kanadai Jessica Moss, akik legfrissebb szólóprodukciójukat mutatják be. Továbbra is műsoron tartjuk a TÁP Színház legendás előadását, az Utas és holdvilágot, a Proton Színháztól a Látszatéletet és a Szégyent, Pintér Béla Társulatától a Gyévuskát, valamint Mészáros Máté United Space of Ambivalence című koreográfiáját.
Hogyan válogatjátok ki a külföldi produkcióitokat?
B. B.: Sokat járunk fesztiválokra, mert így viszonylag sok előadást meg lehet nézni rövid idő alatt. A produkcióinkat úgy igyekszünk szervezni, hogy épp turnéban legyenek a társulatok, tehát jöjjenek például Prágába, menjenek tőlünk Bécsbe – így útba esünk nekik, és mi is költségkímélőbbek tudunk lenni.
Egy helyütt azt nyilatkoztad, hogy a Trafó oktatási intézmény is. Kifejtenéd ezt bővebben?
B. B.: A Trafó a magyar kortárs szcéna határait próbálja feszegetni, és valamiféle példát, lehetőséget kíván mutatni. Ha úgy vesszük, akkor ez egyfajta oktatási háttérintézmény, ami olyasmit mutat fel, amiből tanulni lehet. Célunk, hogy olyan nemzetközi kortárs előadóművészeti produkciókat is bemutassunk, melyek hazánkban ismeretlenek vagy kevésbé ismertek, és amikor valami újat akarunk mutatni a világból, abban mindig van egyfajta pedagógiai szándék. Megmutatjuk a hazai közönségnek és a szakmának, hogy mások ezt hogyan csinálják. Az egyes produkciókra gyakran fűzünk fel szakemberek részvételével zajló beszélgetéseket, közönségtalálkozókat, ahol nem moderátor és előadók beszélgetnek, hanem a vállalkozó kedvű nézőkkel elegyedünk párbeszédbe.
Barda Beáta tizenkét éve dolgozik az intézményben, de ennyi idő után is lenyűgözi az a „kavarodás”, ami a Trafó repertoárját és műfaji sokszínűségét jellemzi. Az igazgatónővel a húszéves jubileum kapcsán beszélgettünk a 2018/2019-es évad programjairól.
Tizenkét év nagy idő. Sok évig művészeti vezetőként dolgoztál a Trafóban, egy éve vagy az intézmény igazgatója. Mitől szerethető számodra ez a hely?
B. B.: Nemcsak a Trafó-beli munkát, hanem a Trafó épületét is szeretem, illetve az a fekete doboznak nevezett színháztér is a szívemhez nőtt, ahol előadóművészeti produkciókat láthat a közönség, s ahol minden este különleges kapcsolat születik néző és előadók között. Lenyűgöz az a furcsa „kavarodás” is, ami a Trafó repertoárját és műfaji sokszínűségét jellemzi: helyet kap benne a tánc, a színház, a zene, a képzőművészet, az irodalom és cirkuszi produkciók, a legfrissebb és legkülönlegesebb nemzetközi és hazai kortárs produkciók. Mindezek új energiákkal töltik fel a kortárs előadóművészet színterét. Végül, de nem utolsósorban szeretem időnként előadás helyett a nézők arcát nézni, mert az egy másik előadás. Izgalmas dolog a háttérből megfejteni, hogy kinek melyik produkciónk nyeri el (vagy nem nyeri el) a tetszését, s jó dolog tudni, hogy segítünk megtalálni az embereknek olyasmit, amiben a legjobban meglátják saját magukat.
Milyen hazai premiereknek és külföldi produkcióknak adtok otthont szeptembertől?
B. B.: Szeptember 11-én a spanyol Maria Campos és a libanoni Guy Nader táncos-koreográfusok érkeztek hozzánk saját társulatukkal, a The Time Takes című produkciójukkal, s egy gyönyörű folyamatot, egy furcsa spirált rajzoltak fel az előadásukban, melyben a lendület átadódik egyik táncostól a másikig. A táncosok közötti párbeszéd repetitív mozdulatokra és ingamozgásra épült fel. Szeptember 21-én a Hybrid Produkció mutatta be egy Heiner Müller-színdarab feldolgozását, melynek műfaját meglehetősen nehéz meghatározni, kifejezőbb, ha azt mondjuk: a barokk multimédia víziója zenei betétekkel. Az előadásban meghatározó szerepet tölt be a zene, kiemelt hangsúlyt kap a látvány és a vetítés. A legkülönbözőbb művészeti ágak együttműködéséből születik meg egy nagyon érdekes művészeti minőség. A Trafó húszéves születésnapját október 16-án egy Anima Sound System koncerttel kezdjük a Nagyteremben, a koncertet megelőzően pedig egy közösségi színházi estet szervezünk, melynek keretében civilek osztják meg gondolataikat, véleményüket a húszévességről. Születésnapi programunk Heine Rosdal Avdal norvég táncos-koreográfus Lyukas doboz című performansza is, amelyben olyan kérdésekre keres válaszokat, mint hogyan reagálunk az emberi érintésre a digitalizált technológia korában, s az érintéseket hogyan fordítjuk le magunkban szavak nélkül a képek nyelvére. Újcirkuszi produkciónk is lesz: a város három közterén Joan Català katalán alkotó, cirkuszi artista október 16-án, 17-én és 18-án a tánc, a színház és az újcirkusz határait átlépve igyekszik eltörölni a különbséget néző és előadó között, feszegeti az együttműködés, az elfogadás és a bizalom témakörét. Egy kínai rudat mászik meg, ebben kéri a publikum segítségét. Nagy Fruzsina jelmeztervező és Halas Dóra, a Soharóza kórus vezetője Tabu című látványos catwalk-koncertjét tavaly már láthatta nálunk a közönség – az alkotók október 11-12-én új, Az Ügy című előadásukkal a bürokrácia kafkai útvesztőjébe kalauzolnak el – ez a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közös októberi programunk. Modern elektronikus kísérettel megszólaló népdalok, vetítés, különleges ruhák és hús-vér szereplők idézik meg a jelen alaphelyzetét, és felmutatják a kapcsolódási pontot az eredeti és a mai téma között. A Közép-Európa Táncszínház a szlovák Anton Lachky vendégkoreográfussal tart közös bemutatót, és előadják a 2018. évi Nemzetközi Monotánc Fesztivál fődíjas produkcióját, Mészáros Máté alkotását.
A Duda Éva Társulat és a Frenák Pál Társulat új bemutatót hoz a Trafó színpadára, novemberben ellátogat hozzánk Colin Stetson szaxofonos és a kanadai Jessica Moss, akik legfrissebb szólóprodukciójukat mutatják be. Továbbra is műsoron tartjuk a TÁP Színház legendás előadását, az Utas és holdvilágot, a Proton Színháztól a Látszatéletet és a Szégyent, Pintér Béla Társulatától a Gyévuskát, valamint Mészáros Máté United Space of Ambivalence című koreográfiáját.
Hogyan válogatjátok ki a külföldi produkcióitokat?
B. B.: Sokat járunk fesztiválokra, mert így viszonylag sok előadást meg lehet nézni rövid idő alatt. A produkcióinkat úgy igyekszünk szervezni, hogy épp turnéban legyenek a társulatok, tehát jöjjenek például Prágába, menjenek tőlünk Bécsbe – így útba esünk nekik, és mi is költségkímélőbbek tudunk lenni.
Egy helyütt azt nyilatkoztad, hogy a Trafó oktatási intézmény is. Kifejtenéd ezt bővebben?
B. B.: A Trafó a magyar kortárs szcéna határait próbálja feszegetni, és valamiféle példát, lehetőséget kíván mutatni. Ha úgy vesszük, akkor ez egyfajta oktatási háttérintézmény, ami olyasmit mutat fel, amiből tanulni lehet. Célunk, hogy olyan nemzetközi kortárs előadóművészeti produkciókat is bemutassunk, melyek hazánkban ismeretlenek vagy kevésbé ismertek, és amikor valami újat akarunk mutatni a világból, abban mindig van egyfajta pedagógiai szándék. Megmutatjuk a hazai közönségnek és a szakmának, hogy mások ezt hogyan csinálják. Az egyes produkciókra gyakran fűzünk fel szakemberek részvételével zajló beszélgetéseket, közönségtalálkozókat, ahol nem moderátor és előadók beszélgetnek, hanem a vállalkozó kedvű nézőkkel elegyedünk párbeszédbe.