2018. november 13. / Jónás Ágnes
„Egyre inkább zombivá válunk, s az elszigeteltségből való kiszakadásra a zene és a zenei együttlét a legjobb megoldás” – vallja Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának vezető karnagya, akit a 2018/19-es évad rendhagyó programkínálatáról kérdeztünk, s szó esett arról is, hogy minként szabadíthat fel a zene a digitális „rabságból”.
Milyen tervekkel, újító elképzelésekkel vágott neki a Magyar Rádió Énekkarával közös munkának öt évvel ezelőtt?
P. Z.: A minőség volt a legfontosabb vezérelvem, ezen kívül pedig szerettem volna a cappella koncerteket tető alá hozni, kortárs műveket bemutatni, valamint bekerülni az európai rádióénekkarok vérkeringésébe – nagy öröm számomra, hogy ez mind megvalósult. Az elmúlt években felléptünk többek között a Bécsi Filharmonikusokkal (Eötvös Péter egy oratóriumát mutattuk be a Salzburgi Ünnepi Játékokon) és a Berlini Filharmonikusokkal, idén nyáron Münchenben vendégeskedtünk a Bajor Rádiózenekarnál – óriási élmény volt német nyelvterületen Kodály-műveket énekelni. Felléptünk Brüsszelben is a Belga Nemzeti Zenekarral, legközelebb pedig Olaszországban Haydnt éneklünk, majd Spanyolországba látogatunk ki egy a cappella programmal.
Öt év után vett búcsút a Debreceni Kodály Kórustól. Vezetése alatt az énekkar számos nemzetközi sikert aratott, és még Prima-díjat is kapott. Minden váltás fájdalmas, különösen akkor, ha olyan közegtől vesz búcsút az ember, ahol jó a közösség, s ahol szakmailag is minden remekül működik.
P. Z.: Így igaz, de engem mindig is érdekeltek az új kihívások, új inspirációkra vágytam, máshol is ki akartam próbálni magam, s friss füllel szerettem volna nekimenni az újabb feladatoknak. Kicsit olyan ez, mint amikor egy edző jó teljesítményt nyújt a Barcelonánál, de valamiért mégis másik csapathoz igazol. Ha már a futballnál tartunk, én hiszek abban a fajta iskolában, amit Dárdai épít a Herthánál: mindenki tudja a szerepét a pályán, minden részlet ki van dolgozva az utolsó mozzanatig. Egy kórus is akkor szól jól, ha nemcsak érzésből csináljuk, hanem kontrolláltan, tudatosan, de a szívet megtartva éneklünk. Szoktam is mondani, hogy énekelni hideg fejjel és meleg szívvel érdemes.
Mi lesz az évad „forgatókönyve”, milyen fellépések várnak az énekkarra, és milyen zenei csemegéket foglalnak magukban a bérleteik?
P. Z.: Az idén hetvenöt éves Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával közös Jubileumi bérletünk következő állomása a grandiózus november 8-i koncert a Müpában, ahol Lully és Berlioz műveit hallhatja a közönség – mindketten nagyszabású kompozíciót írtak az egyik legrégebbi latin nyelvű himnusz, a Te Deum szövegére. A koncert érdekessége, hogy a mű latin szövege korabeli barokk kiejtésben hangzik el. Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa, a Kodály Kórus Debrecen, a Honvéd Férfikar, a Bolgár Nemzeti Rádió Gyermekkórusa, az Erkel Ferenc Általános Iskola Gyermekkara és Kodály Zoltán Általános Iskola Gyermekkara. Saját bérletünk a Sapszon-bérlet, mely ezúttal tematikusan szerkesztett műsorokat, a cappella koncerteket kínál a 16. századi angol egyházzenétől a 20. és 21. századi magyar kompozíciókig. Október 31-én a Mátyás-templomban a párizsi Notre-Dame székesegyház karnagya, Henri Chalet vezényletével mutattuk be a legendás katedrális utolsó évszázadának kompozícióit, felhasználva a templom különleges adottságát, a két orgonát. A Pesti Vigadóban márciusban vezénylem B. Britten és J. Haydn spirituális rokonságot sugalló oratoikus kompozícióit a Rádiózenekar kíséretével, végezetül a világhírű Hilliard Ensemble egykori énekese, Paul Hillier keze alatt szólalnak meg az angol egyházzene évszázadainak gyöngyszemei, a reneszánsz aranykor nagymestereitől (Byrd, Tallis, Morley motettáitól) a 20. századi kompozíciókig (J. Macmillan, T. Adés, J. Tavener).
Rendszeresen vannak egyéb, a Magyar Rádió Énekkarától független külföldi projektjei is. Melyek ezek?
P. Z.: Az idei évadban a Francia Rádiókórushoz, a lipcsei MDR Rádiókórushoz, a Horvát Rádiókórushoz hívtak meg dolgozni, valamint ChorWerk Ruhr felkérésére magyar műsort mutathatok be Németországban. Tulajdonképpen erre vagyok a legbüszkébb, mármint hogy a magyar kóruszene elképesztő sokszínűségét Európa-szerte bemutathatom. Szinte ugyanezt a műsort vezényelhettem nyáron Franciaországban, Bartók Négy magyar népdalával és Kodály Mátrai képek című művével.
Hogyan fogadták kint ezeket a „hungarikumokat”?
P. Z.: A zene annyira komplex, hogy mindenkit lenyűgözött. Nyilván vannak nyelvi nehézségei, hiszen egy franciának nehéz kiejteni azt, hogy „csipkebokor a lakásom”, de ez egy áthidalható technikai nehézség csupán.
Milyen módokon lehet közelebb vinni az énekkari muzsikát a közönséghez, a fiatalokhoz?
P. Z.: Meg kell találni a kapcsolatot a hallgatósággal, fel kell térképezni, hogy mi az, amit a közönség igényel, de mégis igényes muzsika, s mi az, amit mi mindenképp szeretnénk előadni. Az ifjúsági koncertjeinken például elmagyarázzuk majd, hogy mi hogyan működik, bevonva ezzel a közönséget is. Szerintem az élményközpontú oktatás a zenében elengedhetetlen.
Könnyen megvalósítható ez a face to face hozzáállás ma, a digitális eszközdömping korában?
P. Z.: Muszáj, hogy kiszabadítsuk a saját kis digitális világukba bezárt embertömegeket. Száz évvel ezelőtt a rádió lefoglalta az ember fülét, aztán jött a televízió, ami lefoglalta az ember szemét, az okostelefonokkal pedig a kezünk is foglalttá vált. Egyre inkább zombivá válunk, s az elszigeteltségből való kiszakadásra a zene (és más művészeti ágak), valamint a zenei együttlét (koncertek) a legjobb megoldás. Abban a pillanatban, ahogy kiszabadulunk a technika bűvköréből, felszabadulnak az érzékszerveink, interakciók jönnek létre, elkezdünk emberként viselkedni, érezni.
Milyen tervekkel, újító elképzelésekkel vágott neki a Magyar Rádió Énekkarával közös munkának öt évvel ezelőtt?
P. Z.: A minőség volt a legfontosabb vezérelvem, ezen kívül pedig szerettem volna a cappella koncerteket tető alá hozni, kortárs műveket bemutatni, valamint bekerülni az európai rádióénekkarok vérkeringésébe – nagy öröm számomra, hogy ez mind megvalósult. Az elmúlt években felléptünk többek között a Bécsi Filharmonikusokkal (Eötvös Péter egy oratóriumát mutattuk be a Salzburgi Ünnepi Játékokon) és a Berlini Filharmonikusokkal, idén nyáron Münchenben vendégeskedtünk a Bajor Rádiózenekarnál – óriási élmény volt német nyelvterületen Kodály-műveket énekelni. Felléptünk Brüsszelben is a Belga Nemzeti Zenekarral, legközelebb pedig Olaszországban Haydnt éneklünk, majd Spanyolországba látogatunk ki egy a cappella programmal.
Öt év után vett búcsút a Debreceni Kodály Kórustól. Vezetése alatt az énekkar számos nemzetközi sikert aratott, és még Prima-díjat is kapott. Minden váltás fájdalmas, különösen akkor, ha olyan közegtől vesz búcsút az ember, ahol jó a közösség, s ahol szakmailag is minden remekül működik.
P. Z.: Így igaz, de engem mindig is érdekeltek az új kihívások, új inspirációkra vágytam, máshol is ki akartam próbálni magam, s friss füllel szerettem volna nekimenni az újabb feladatoknak. Kicsit olyan ez, mint amikor egy edző jó teljesítményt nyújt a Barcelonánál, de valamiért mégis másik csapathoz igazol. Ha már a futballnál tartunk, én hiszek abban a fajta iskolában, amit Dárdai épít a Herthánál: mindenki tudja a szerepét a pályán, minden részlet ki van dolgozva az utolsó mozzanatig. Egy kórus is akkor szól jól, ha nemcsak érzésből csináljuk, hanem kontrolláltan, tudatosan, de a szívet megtartva éneklünk. Szoktam is mondani, hogy énekelni hideg fejjel és meleg szívvel érdemes.
Mi lesz az évad „forgatókönyve”, milyen fellépések várnak az énekkarra, és milyen zenei csemegéket foglalnak magukban a bérleteik?
P. Z.: Az idén hetvenöt éves Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával közös Jubileumi bérletünk következő állomása a grandiózus november 8-i koncert a Müpában, ahol Lully és Berlioz műveit hallhatja a közönség – mindketten nagyszabású kompozíciót írtak az egyik legrégebbi latin nyelvű himnusz, a Te Deum szövegére. A koncert érdekessége, hogy a mű latin szövege korabeli barokk kiejtésben hangzik el. Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa, a Kodály Kórus Debrecen, a Honvéd Férfikar, a Bolgár Nemzeti Rádió Gyermekkórusa, az Erkel Ferenc Általános Iskola Gyermekkara és Kodály Zoltán Általános Iskola Gyermekkara. Saját bérletünk a Sapszon-bérlet, mely ezúttal tematikusan szerkesztett műsorokat, a cappella koncerteket kínál a 16. századi angol egyházzenétől a 20. és 21. századi magyar kompozíciókig. Október 31-én a Mátyás-templomban a párizsi Notre-Dame székesegyház karnagya, Henri Chalet vezényletével mutattuk be a legendás katedrális utolsó évszázadának kompozícióit, felhasználva a templom különleges adottságát, a két orgonát. A Pesti Vigadóban márciusban vezénylem B. Britten és J. Haydn spirituális rokonságot sugalló oratoikus kompozícióit a Rádiózenekar kíséretével, végezetül a világhírű Hilliard Ensemble egykori énekese, Paul Hillier keze alatt szólalnak meg az angol egyházzene évszázadainak gyöngyszemei, a reneszánsz aranykor nagymestereitől (Byrd, Tallis, Morley motettáitól) a 20. századi kompozíciókig (J. Macmillan, T. Adés, J. Tavener).
Rendszeresen vannak egyéb, a Magyar Rádió Énekkarától független külföldi projektjei is. Melyek ezek?
P. Z.: Az idei évadban a Francia Rádiókórushoz, a lipcsei MDR Rádiókórushoz, a Horvát Rádiókórushoz hívtak meg dolgozni, valamint ChorWerk Ruhr felkérésére magyar műsort mutathatok be Németországban. Tulajdonképpen erre vagyok a legbüszkébb, mármint hogy a magyar kóruszene elképesztő sokszínűségét Európa-szerte bemutathatom. Szinte ugyanezt a műsort vezényelhettem nyáron Franciaországban, Bartók Négy magyar népdalával és Kodály Mátrai képek című művével.
Hogyan fogadták kint ezeket a „hungarikumokat”?
P. Z.: A zene annyira komplex, hogy mindenkit lenyűgözött. Nyilván vannak nyelvi nehézségei, hiszen egy franciának nehéz kiejteni azt, hogy „csipkebokor a lakásom”, de ez egy áthidalható technikai nehézség csupán.
Milyen módokon lehet közelebb vinni az énekkari muzsikát a közönséghez, a fiatalokhoz?
P. Z.: Meg kell találni a kapcsolatot a hallgatósággal, fel kell térképezni, hogy mi az, amit a közönség igényel, de mégis igényes muzsika, s mi az, amit mi mindenképp szeretnénk előadni. Az ifjúsági koncertjeinken például elmagyarázzuk majd, hogy mi hogyan működik, bevonva ezzel a közönséget is. Szerintem az élményközpontú oktatás a zenében elengedhetetlen.
Könnyen megvalósítható ez a face to face hozzáállás ma, a digitális eszközdömping korában?
P. Z.: Muszáj, hogy kiszabadítsuk a saját kis digitális világukba bezárt embertömegeket. Száz évvel ezelőtt a rádió lefoglalta az ember fülét, aztán jött a televízió, ami lefoglalta az ember szemét, az okostelefonokkal pedig a kezünk is foglalttá vált. Egyre inkább zombivá válunk, s az elszigeteltségből való kiszakadásra a zene (és más művészeti ágak), valamint a zenei együttlét (koncertek) a legjobb megoldás. Abban a pillanatban, ahogy kiszabadulunk a technika bűvköréből, felszabadulnak az érzékszerveink, interakciók jönnek létre, elkezdünk emberként viselkedni, érezni.