Mary Poppins két arca: Julie Andrews és Emily Blunt
2018. december 11. / Kovács Gellért

Minden idők legbájosabb, legmesésebb, legbrittebb és legesernyősebb nevelőnője 54 év után (egészen pontosan december 27-én) visszatér a mozikba – és most is a Disney szervezésében teszi ezt. A filmtörténetileg is fontos musical folytatásának örömére sorra vesszük a címszerepet alakító hölgyek néhány kiemelten fontos szerepét.

JULIE ANDREWS

Mary Poppins (1964)
A musicalek koronázatlan királynőjének 5 Oscart nyert nagyvásznas debütálása volt a cég első élőszereplős (de persze animációs be­té­te­ket is tartalmazó) mozifilmje, s mint ilyen, igen kockázatos vál­lal­ko­zás­nak ígérkezett. Walt Disney szívügyet csinált a projektből, s sze­mé­lye­sen győzködte a cuki rajzfilmekért kicsit sem rajongó szerzőt, P. L. Traverst, hogy engedélyezze Poppinsnak a filmszínházas küldetést – kettejük művészi és privát évődéséről kedves film is készült Banks úr megmentése címmel 2013-ban, Tom Hanks és Emma Thompson fő­sze­rep­lé­sé­vel. A Mary Poppins a Disney egyik legpatinásabb produkciója, ma is varázslatosnak ható trükkökkel, Richard és Robert Sherman legyőzhetetlen dalaival – és persze Andrews emblematikus, kalapos-esernyős alakításával.

A muzsika hangja (1965)
Tessék, egy másik nevelőnő, aki nem Mary, hanem Maria – és ő is európai, és ő is milyen híres! A műfaji utazgatásokban példátlanul jeleskedő Robert Wise rendező gátlástalanul giccses s egészen el­lenáll­ha­tatlan epikus filmmusicalt rendezett a von Trapp családi kórus indulásáról szóló Broadway-sikerből, amiben az osztrák hegyek-tavak szépségénél csak a dallamok szédítik meg jobban a romantikusokat – na meg Julie Andrews és a gyerekek összjátéka, s persze a sípjait szerelmes szavakra cserélő apuka, Christopher Plummer kivédhetetlen, kapitányi sármja.

Szakadt függöny (1966)
Tessék, egy Hitchcock-film. Andrews nem énekel benne, s nem azért kapta a szerepet, mert kiválasztotta a mester, hanem mert a Universal őt akarta. E hidegháborús kémthriller, bár remekül mutat benne egymás mellett Julie Andrews és Paul Newman, nem tartozik Hitchcock legünnepeltebb filmjei közé, de sokkal korrektebb munka annál, mint ahogy annak idején fogadták. Ez volt Hitch ötvenedik rendezése – és bőven vannak benne olyan jelenetek, amiket tanítani lehetne.

Viktor/Viktória (1982)
Annak idején igazán bátornak számított ez a zenés vígjáték, amelyben Andrews egy olyan énekesnőt alakít, aki azt játssza, hogy igazából egy férfi, aki nőt alakít. Bonyolultnak hangzik a sztori, de a klasszikus hollywoodi komédiák nagymestere, Blake Edwards (a színésznő férje) érdekes filmet rendezett belőle – Andrews és James Garner kiváló, a zene pedig Oscart is kapott.

Neveletlen hercegnő 1-2. (2001, 2004)
Jól haknizni tudni kell, Julie Andrews pedig igazán jól haknizott ebben a mesehercegnős ifjúsági Disney-romkomban, amelyben filmbéli unokáját, a színésznőként is pályakezdő Anne Hathawayt okította a királyi életre. Az első rész aranyos, a második inkább fárasztó – de Andrews abban is igazán fenséges.



EMILY BLUNT

Az ördög Pradát visel (2006)
A nagyszerű Blunt egyik első sikerfilmjében emlékezetesen ugyan, de még csak a háttérben (szerepe szerint féltékenyen) álldogált, a reflektorfény persze az isteni Meryl Streepre és Anne Hathawayre vetült – ahogy sajátos tanítvány-mentor harcuk elfajult az arra igencsak alkalmas divatvilág berkein belül.

A holnap határa (2014)
Mire elérkeztünk ehhez az „időismétlős” akció sci-fihez, amelyben hősnőnk Tom Cruise oldalán s egy sajátos dramaturgiai keretben igyekszik legyőzni a szörnyeket, Emily Blunt túl volt már számos műfaji filmen, többek között Rian Johnsonnal is forgatott – vagyis ebben az igazán szórakoztató moziban már igazi sztárként hódított. És védett.

Sicario – A bérgyilkos (2015)
Karrierje tán eddigi legemlékezetesebb filmjében Denis Villeneuve dobta be szélsőségesen férfias férfiak közé Bluntot – ahol aztán igazán megtapasztalhatta, milyen bonyolult dolog is a drogháború, a harc mindkét oldaláról nézve. Szakmai és emberi értelemben egyaránt.

Hang nélkül (2018)
Az idei tavaszi-nyári szezon meglepetéshorrorjában Blunt a férje, John Krasinski rendezésében és társ-főszereplésével bizonyította be, hogy egy jó filmben nem kell sokat beszélni – sőt, igazából az is lehet a feszültségkeltő truváj, hogy szinte nem is beszélnek benne, mert különben támadnak az idegenek. És az érzelmek mégis hogy áradnak benne!

Mary Poppins visszatér (2018)
Itt viszont bőven lesznek hangok, s igen komoly Emily Blunt felelőssége is, hisz Julie Andrews után eljátszani Mary Poppinst – finoman szólva is szép kihívás. A történet hagyományos folytatás, ugyanúgy P. L. Travers történetein alapul, mint a klasszikus mozi. Az első rész gyerekkarakterei időközben felnőttek, szülők lettek, s van egy-két dolog, amire emlékeztetni kell őket. A rendező a musicalekben kicsit sem tapasztalatlan, de azért nem mindig megbízható Rob Marshall (Chicago, Kilenc, Vadregény), a dalokat nagy nevek, Marc Shaiman és Scott Wittman írták, s a sztárparádés szereposztás érdekessége, hogy az idén 92 éves Dick Van Dyke, vagyis az 1964-es Mary Poppins Bertje ugyanazt az öreg bankárkaraktert formázza, immáron maszk nélkül, mint akit már akkor is eljátszott nagy kedvvel.