2018. december 27. / Jónás Ágnes
Az MVM Koncertek sorát idén egy olyan esemény koronázza meg, amely két hangszert, a hárfát és a zongorát állítja a középpontba. Az előbbit Vigh Andrea, a Zeneakadémia hárfaművészek nevelő tanára és rektora szólaltatja meg, míg az utóbbin a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője,
Balázs János zongoraművész játszik december 20-án a Zeneakadémia Nagytermében. Vigh Andrea hárfaművésznővel az ünnepi koncertről, a hárfa Magyarországi térhódításáról is beszélgettünk.
Egy olyan koncertről, mely a zongorát és hárfát állítja középpontba, egy egészen különleges, romantikus zenei kalandozás jut az ember eszébe, mely jóleső érzéssel töltheti el a szíveket a téli ünnepek előtt.
V. A.: Balázs Jánossal mi is arra gondoltunk, hogy a karácsonyi készülődésben talán örömöt jelenthet egy ilyen est, s a léleknek is jót tehet egy ilyesfajta töltődés. Jánossal nem ez az első közös koncertünk – volt már példa arra, hogy közösen adtuk elő például Debussy Két táncát. Eddig minden visszajelzés pozitív volt, az emberek izgalmasnak értékelik ezt a fajta fúziót, a jegyeladások is ezt mutatják.
Hogyan alakul az est repertoárja?
V. A.: Elsősorban romantikus zenéket játszunk, de én merítek a 20. századi zeneszerzők műveiből is – Carlos Salzedo sikerdarabját, Az éjszaka hangjait is játszom, mely nemcsak szép, de a hárfa sokszínűségéről is képet ad.
Állítólag a legtöbb hárfás zongoristaként kezdte, és csak később váltott erre a hangszerre.
V. A.: Az én korosztályom még valóban zongorával kezdte a pályafutását, de csak azért, mert régen a hárfa hazánkban meglehetősen ritka hangszernek számított. A kottaképe teljesen azonos a zongoráéval, s a kezek elosztása is azonos a billentyűkön és a húrokon. Nekem óriási segítség volt a hárfatanulmányaim kezdetén, hogy állt mögöttem egy biztos zongoratudás.
Hogy ma a hárfára már nem egyfajta misztikus köddel körüllengett, egzotikus hangszerként tekintenek, s hogy a hangszer egyre nagyobb teret követel magának, abban nyilván szerepe van a húsz éve töretlen sikerrel működő, ön által életre hívott Gödöllői Hárfafesztiválnak is.
V. A.: A Gödöllői Hárfafesztiválnak köszönhető, hogy nagyon sokan kezdtek el hárfát tanulni az elmúlt két évtizedben, és ma már sokkal több zeneiskolában érhető el a hárfa tanszak, mint korábban. A fesztivál keretében világsztárokkal fémjelzett koncerteket tartunk (idén Ben Griffith, Isabelle Moretti, Jana Bousková és az orosz Sasha Boldachev is fellépett a Gödöllői Királyi Kastélyban), kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy gyermekeknek szóló ismeretterjesztő programok is terítékre kerüljenek, hogy mindig nyújtsunk valami újat, merítsünk más kultúrák zenei anyagából, s hogy ifjú tehetségeket is bemutassunk. Az emberek most már szeretik és ismerik e többnapos rendezvénysorozatot, előszeretettel váltanak rá jegyet.
Állítólag a hárfajáték egyszerre több szinten is hat a gyerekek képességeire.
V. A.: Egyszerre fejleszti a látást, a hallást és a fizikai síkot, és még sorolhatnám, hogy mennyire hasznos napjainkban a zenetanulás. A gyerekeknek készült hárfák egyébként alacsony termetűek, kis tömegűek, így könnyen szállíthatók, ráadásul aki egyszer megszólaltatja a hárfát, az sosem csalódik. Mindenki meg tudja pengetni és rögtön szépen szól, szemben egy vonós vagy egy fúvós hangszerrel, melynek puszta megszólaltatása is komoly küzdelmet okozhat a kicsiknek.
Melyek azok a képességek, amelyek a jó hangszeres játékhoz, az ön esetében a hárfázáshoz szükségesek?
V. A.: Alapvető fontosságú a zenei képességek megléte, a ritmusérzék, a hallás és a manuális adottságok. Fontos, hogy ne legyen túl kicsi a játékos keze, vagyis egy oktávot át tudjon érni, illetve hogy ne legyenek túl törékenyek az ízületek, hiszen a hárfázás komoly fizikai munka. A tehetség alapvetés, azonban én legalább ilyen fontosnak tartom a szorgalmat és az elhivatottságot, tudniillik egyik a másik nélkül nem működik. Fontos, hogy a zenei pályára készülő gyermeknek legyen ereje szorgalmasnak lenni, mert befektetett munka nélkül a tehetség önmagában semmit nem ér.
A taps, a díjak mindig jólesnek az embernek, de talán a sikerről alkotott kép idővel átrajzolódik. Önnek mit jelent ma a siker?
V. A.: Én már a pályám zenitjén vagyok, és mindig úgy éreztem, hogy a Jóisten a tenyerén hordott és hord. Megjártam minden egyes lépcsőfokot – a tanítástól kezdve a zenekari munkán át minden fontos cölöpöt megismerhettem, ettől tágult a látóköröm. Sikerült a maximumot nyújtanom abban, amit csináltam, remek koncert- és fesztivállehetőségek találnak meg a mai napig, s a koncertezést igyekszem olyan mederben tartani, hogy békésen megférjen a rektori teendőim mellett. Kiegyensúlyozott és boldog muzsikus vagyok, s a jövőben is igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy zenei területen a legtöbbet adhassam.
Balázs János zongoraművész játszik december 20-án a Zeneakadémia Nagytermében. Vigh Andrea hárfaművésznővel az ünnepi koncertről, a hárfa Magyarországi térhódításáról is beszélgettünk.
Egy olyan koncertről, mely a zongorát és hárfát állítja középpontba, egy egészen különleges, romantikus zenei kalandozás jut az ember eszébe, mely jóleső érzéssel töltheti el a szíveket a téli ünnepek előtt.
V. A.: Balázs Jánossal mi is arra gondoltunk, hogy a karácsonyi készülődésben talán örömöt jelenthet egy ilyen est, s a léleknek is jót tehet egy ilyesfajta töltődés. Jánossal nem ez az első közös koncertünk – volt már példa arra, hogy közösen adtuk elő például Debussy Két táncát. Eddig minden visszajelzés pozitív volt, az emberek izgalmasnak értékelik ezt a fajta fúziót, a jegyeladások is ezt mutatják.
Hogyan alakul az est repertoárja?
V. A.: Elsősorban romantikus zenéket játszunk, de én merítek a 20. századi zeneszerzők műveiből is – Carlos Salzedo sikerdarabját, Az éjszaka hangjait is játszom, mely nemcsak szép, de a hárfa sokszínűségéről is képet ad.
Állítólag a legtöbb hárfás zongoristaként kezdte, és csak később váltott erre a hangszerre.
V. A.: Az én korosztályom még valóban zongorával kezdte a pályafutását, de csak azért, mert régen a hárfa hazánkban meglehetősen ritka hangszernek számított. A kottaképe teljesen azonos a zongoráéval, s a kezek elosztása is azonos a billentyűkön és a húrokon. Nekem óriási segítség volt a hárfatanulmányaim kezdetén, hogy állt mögöttem egy biztos zongoratudás.
Hogy ma a hárfára már nem egyfajta misztikus köddel körüllengett, egzotikus hangszerként tekintenek, s hogy a hangszer egyre nagyobb teret követel magának, abban nyilván szerepe van a húsz éve töretlen sikerrel működő, ön által életre hívott Gödöllői Hárfafesztiválnak is.
V. A.: A Gödöllői Hárfafesztiválnak köszönhető, hogy nagyon sokan kezdtek el hárfát tanulni az elmúlt két évtizedben, és ma már sokkal több zeneiskolában érhető el a hárfa tanszak, mint korábban. A fesztivál keretében világsztárokkal fémjelzett koncerteket tartunk (idén Ben Griffith, Isabelle Moretti, Jana Bousková és az orosz Sasha Boldachev is fellépett a Gödöllői Királyi Kastélyban), kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy gyermekeknek szóló ismeretterjesztő programok is terítékre kerüljenek, hogy mindig nyújtsunk valami újat, merítsünk más kultúrák zenei anyagából, s hogy ifjú tehetségeket is bemutassunk. Az emberek most már szeretik és ismerik e többnapos rendezvénysorozatot, előszeretettel váltanak rá jegyet.
Állítólag a hárfajáték egyszerre több szinten is hat a gyerekek képességeire.
V. A.: Egyszerre fejleszti a látást, a hallást és a fizikai síkot, és még sorolhatnám, hogy mennyire hasznos napjainkban a zenetanulás. A gyerekeknek készült hárfák egyébként alacsony termetűek, kis tömegűek, így könnyen szállíthatók, ráadásul aki egyszer megszólaltatja a hárfát, az sosem csalódik. Mindenki meg tudja pengetni és rögtön szépen szól, szemben egy vonós vagy egy fúvós hangszerrel, melynek puszta megszólaltatása is komoly küzdelmet okozhat a kicsiknek.
Melyek azok a képességek, amelyek a jó hangszeres játékhoz, az ön esetében a hárfázáshoz szükségesek?
V. A.: Alapvető fontosságú a zenei képességek megléte, a ritmusérzék, a hallás és a manuális adottságok. Fontos, hogy ne legyen túl kicsi a játékos keze, vagyis egy oktávot át tudjon érni, illetve hogy ne legyenek túl törékenyek az ízületek, hiszen a hárfázás komoly fizikai munka. A tehetség alapvetés, azonban én legalább ilyen fontosnak tartom a szorgalmat és az elhivatottságot, tudniillik egyik a másik nélkül nem működik. Fontos, hogy a zenei pályára készülő gyermeknek legyen ereje szorgalmasnak lenni, mert befektetett munka nélkül a tehetség önmagában semmit nem ér.
A taps, a díjak mindig jólesnek az embernek, de talán a sikerről alkotott kép idővel átrajzolódik. Önnek mit jelent ma a siker?
V. A.: Én már a pályám zenitjén vagyok, és mindig úgy éreztem, hogy a Jóisten a tenyerén hordott és hord. Megjártam minden egyes lépcsőfokot – a tanítástól kezdve a zenekari munkán át minden fontos cölöpöt megismerhettem, ettől tágult a látóköröm. Sikerült a maximumot nyújtanom abban, amit csináltam, remek koncert- és fesztivállehetőségek találnak meg a mai napig, s a koncertezést igyekszem olyan mederben tartani, hogy békésen megférjen a rektori teendőim mellett. Kiegyensúlyozott és boldog muzsikus vagyok, s a jövőben is igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy zenei területen a legtöbbet adhassam.