2019. január 01. / Jónás Ágnes
1982 – ekkor jelent meg a legendás Hungária együttes Aréna című nagylemeze, melynek dalai már nem az amerikai életérzésről szóltak, hanem az ötvenes évek Magyarországáról. Ezek a szerzemények ihlették azt a musicalt, mely a Győri Nemzeti Színházban lesz látható december
15-től. A valós budapesti helyszíneket felvonultató, Fenyő Miklós gyerekkorából merítő produkcióról magával az eMeRTon-díjas énekessel, a rock and roll stílus hazai megteremtőjével beszélgettünk.
Szinte már hazajár Győrbe: eddig három musicaljét mutatta be nagy sikerrel a Győri Nemzeti Színház, tarolt a Hotel Menthol, a Made in Hungária és az Aranycsapat, december 15-én pedig az Aréna című musical debütál, Forgács Péter rendezi.
F. M.: Igen, Forgács Péterrel először a Budapesti Operettszínházban találkoztunk, itt mutatták be a Hotel Mentholt, melyben ő volt a főszereplő. Összehaverkodtunk, később pedig baráti kapcsolat alakult ki köztünk, aztán a Hotel Mentholt Győrben is műsorra tűzték, majd amikor Péter lett a színház igazgatója, felkért Jerry Lee Lewis szerepére a Made in Hungária című darabban. Ezt követte 2012-ben az Aranycsapat-szerepem, most pedig az Aréna című musical.
Amelynek a gerincét a Hungária együttes Aréna című nagylemezén szereplő dalok adják. Milyen világba kalauzolja a nézőket a produkció?
F. M.: Az Aréna bár az ötvenes éveket idézi meg, az előadásunk története a hatvanas évek elején játszódik Magyarországon. A dalok a gyerekkoromat idézik fel, a szereplők jellegzetes figurák. Megelevenedik jó néhány budapesti helyszín, például a Szent István park. A musical olyan társadalmi helyzeteket is megmutat, melyek az akkori fiatalok életét – így az enyémet is – befolyásolták. Egyfajta korlenyomat ez, s egyúttal személyes ügy.
A Portugál szerzője, Egressy Zoltán József Attila-díjas író írta a darab szövegkönyvét.
F. M.: Zoli óriási Aréna-album rajongó, kívülről fújja a dalok szövegeit, az ő ötlete volt a musical. A dalok köré épülnek a humorral, szlengekkel és szerelmi kavarodással tarkított dialógusok, melyek úgy születtek, hogy számos hatvanas évekbeli történetet meséltem Zolinak – ő ezeket építette be a cselekménybe. Az alkotógárda Novai Gábor zenei producerrel és Kováts Gergely Csanád koreográfussal lett teljes – most egy csapatban játszunk, s én szívből drukkolok a csapatomnak.
Ha már a hatvanas évekről esett szó… Ekkoriban nagy szó volt a Ki mit tud? című televíziós tehetségkutatóban részt venni, mert aki megnyerte, évekre kivívta a szakma és a közönség figyelmét. Így volt ez a Hungária együttessel is – 1968-ban nyerték meg a vetélkedőt. Manapság a tehetségkutatók ontják magukból a felfedezetteket, s gyakran megesik, hogy aki hétfőn még ismeretlen, az keddre híres lesz, szerdán pedig már eltűnik a süllyesztőben. Persze, vannak köztük tehetségesek is, akikkel hosszú távra lehet tervezni, de nem ez a jellemző. Önnek mi a véleménye a hazai sztárgyártásról?
F. M.: Tíz évvel ezelőtt volt alkalmam zsűrizni az egyik kereskedelmi televízió által sugárzott tehetségkutatóban, de akkoriban nagyon keveset tudtam még a tehetségkutatónak álcázott bulvárműsorokról. Most sem tudok róluk sokat, nem is követem és nem is értem őket, épp ezért nem is tudok kielégítő válasszal szolgálni. Annak idején nagyon komolyan vettem a zsűrizést, az érveimet szigorúan szakmai alapon fogalmaztam meg – nem is voltak nagyon elégedettek velem a műsor szerkesztői. Talán túl emberi és túl megértő voltam a versenyzőkkel, és nem tudtam kellően bulvárosan poénkodni. Erre én nem vagyok alkalmas. Akiket akkor hallottam, és akiket a mezőnyben jónak találtam, azok közül tudtommal ma egyetlenegy olyan tehetség van, aki a mai napig aktív és benne van a köztudatban.
Több mint húsz éve búcsúztatja nagyszabású koncerttel az évet, így lesz ez idén is: december 27-én a Papp László Budapest Sportarénába várja közönségét a hagyományos, Fenyő Ünnep című szédületes rock and roll show-műsorára. Minek köszönhető ön szerint, hogy 2018-ban is tartja magát a Fenyő-őrület?
F. M.: Talán a hitelességnek és az önazonosságnak. Ezek nélkül nem lehet jó kapcsolatot kialakítani a közönséggel. Ha nem tíz-tizenkétezer ember előtt énekelnék, hanem otthon zongoráznék, valószínűleg akkor is hatással lennék a környezetemben lévőkre, mert élvezném, amit csinálok. Pályafutásom során közel ötszáz dalt publikáltam, a Hungáriával és szólóban több mint harminc nagylemezem jelent meg, a szerzeményeim hatmilliónál is több példányban keltek el. Fiatal srácként ismertségről és rajongótáborról álmodoztam, de sosem felejtettem el, hogy miért kezdtem el annak idején zenélni. Még ma is pontosan át tudom érezni az ötven évvel ezelőtti motivációimat.
Van olyan álma, ami eddig még nem valósult meg?
F. M.: Hogyne lenne! Sosem lehet hátradőlni, mindig kellenek új célok, új álmok. A következő, beteljesülőben lévő álmom például az Aréna című musical premierje. Nagyon drukkolok, hogy sikerszériát érjen meg a színházban.
Színpadra lépés előtt szokott még izgulni?
F. M.: Egy kicsit. Amikor tizennyolc évesen először álltam színpadon, remegett a térdem, de az izgulást felülírta a vágy. A vágy, hogy valamit átadhassak a közönségnek magamból. Szerintem azokból lesz valaki, akikben a vágy felül tudja írni az izgalmat.
Habár kamaszkora óta szerepel a nyilvánosság előtt, igyekszik minél kevésbé láthatóan élni. Ez egyfajta önvédő mechanizmus, vagy egyszerűen csak úgy érzi, hogy nincs szüksége önreklámra?
F. M.: Az önreklámot fontosnak tartom, mert segít abban, hogy bent tartsam magam a köztudatban, azonban a bulvárt messzemenőkig hárítom. Amióta önálló vagyok, vagyis nem a Hungária-létben működöm – ennek harmincöt éve –, minden, amit magamról el akarok mondani, benne van a dalszövegeimben, s akit tényleg érdekel az életem és az érzéseim, az dekódolni tudja az üzenetet. Szimbolikus értelemben ezáltal meztelenre vetkőzöm azok előtt, akik kíváncsiak rám.
15-től. A valós budapesti helyszíneket felvonultató, Fenyő Miklós gyerekkorából merítő produkcióról magával az eMeRTon-díjas énekessel, a rock and roll stílus hazai megteremtőjével beszélgettünk.
Szinte már hazajár Győrbe: eddig három musicaljét mutatta be nagy sikerrel a Győri Nemzeti Színház, tarolt a Hotel Menthol, a Made in Hungária és az Aranycsapat, december 15-én pedig az Aréna című musical debütál, Forgács Péter rendezi.
F. M.: Igen, Forgács Péterrel először a Budapesti Operettszínházban találkoztunk, itt mutatták be a Hotel Mentholt, melyben ő volt a főszereplő. Összehaverkodtunk, később pedig baráti kapcsolat alakult ki köztünk, aztán a Hotel Mentholt Győrben is műsorra tűzték, majd amikor Péter lett a színház igazgatója, felkért Jerry Lee Lewis szerepére a Made in Hungária című darabban. Ezt követte 2012-ben az Aranycsapat-szerepem, most pedig az Aréna című musical.
Amelynek a gerincét a Hungária együttes Aréna című nagylemezén szereplő dalok adják. Milyen világba kalauzolja a nézőket a produkció?
F. M.: Az Aréna bár az ötvenes éveket idézi meg, az előadásunk története a hatvanas évek elején játszódik Magyarországon. A dalok a gyerekkoromat idézik fel, a szereplők jellegzetes figurák. Megelevenedik jó néhány budapesti helyszín, például a Szent István park. A musical olyan társadalmi helyzeteket is megmutat, melyek az akkori fiatalok életét – így az enyémet is – befolyásolták. Egyfajta korlenyomat ez, s egyúttal személyes ügy.
A Portugál szerzője, Egressy Zoltán József Attila-díjas író írta a darab szövegkönyvét.
F. M.: Zoli óriási Aréna-album rajongó, kívülről fújja a dalok szövegeit, az ő ötlete volt a musical. A dalok köré épülnek a humorral, szlengekkel és szerelmi kavarodással tarkított dialógusok, melyek úgy születtek, hogy számos hatvanas évekbeli történetet meséltem Zolinak – ő ezeket építette be a cselekménybe. Az alkotógárda Novai Gábor zenei producerrel és Kováts Gergely Csanád koreográfussal lett teljes – most egy csapatban játszunk, s én szívből drukkolok a csapatomnak.
Ha már a hatvanas évekről esett szó… Ekkoriban nagy szó volt a Ki mit tud? című televíziós tehetségkutatóban részt venni, mert aki megnyerte, évekre kivívta a szakma és a közönség figyelmét. Így volt ez a Hungária együttessel is – 1968-ban nyerték meg a vetélkedőt. Manapság a tehetségkutatók ontják magukból a felfedezetteket, s gyakran megesik, hogy aki hétfőn még ismeretlen, az keddre híres lesz, szerdán pedig már eltűnik a süllyesztőben. Persze, vannak köztük tehetségesek is, akikkel hosszú távra lehet tervezni, de nem ez a jellemző. Önnek mi a véleménye a hazai sztárgyártásról?
F. M.: Tíz évvel ezelőtt volt alkalmam zsűrizni az egyik kereskedelmi televízió által sugárzott tehetségkutatóban, de akkoriban nagyon keveset tudtam még a tehetségkutatónak álcázott bulvárműsorokról. Most sem tudok róluk sokat, nem is követem és nem is értem őket, épp ezért nem is tudok kielégítő válasszal szolgálni. Annak idején nagyon komolyan vettem a zsűrizést, az érveimet szigorúan szakmai alapon fogalmaztam meg – nem is voltak nagyon elégedettek velem a műsor szerkesztői. Talán túl emberi és túl megértő voltam a versenyzőkkel, és nem tudtam kellően bulvárosan poénkodni. Erre én nem vagyok alkalmas. Akiket akkor hallottam, és akiket a mezőnyben jónak találtam, azok közül tudtommal ma egyetlenegy olyan tehetség van, aki a mai napig aktív és benne van a köztudatban.
Több mint húsz éve búcsúztatja nagyszabású koncerttel az évet, így lesz ez idén is: december 27-én a Papp László Budapest Sportarénába várja közönségét a hagyományos, Fenyő Ünnep című szédületes rock and roll show-műsorára. Minek köszönhető ön szerint, hogy 2018-ban is tartja magát a Fenyő-őrület?
F. M.: Talán a hitelességnek és az önazonosságnak. Ezek nélkül nem lehet jó kapcsolatot kialakítani a közönséggel. Ha nem tíz-tizenkétezer ember előtt énekelnék, hanem otthon zongoráznék, valószínűleg akkor is hatással lennék a környezetemben lévőkre, mert élvezném, amit csinálok. Pályafutásom során közel ötszáz dalt publikáltam, a Hungáriával és szólóban több mint harminc nagylemezem jelent meg, a szerzeményeim hatmilliónál is több példányban keltek el. Fiatal srácként ismertségről és rajongótáborról álmodoztam, de sosem felejtettem el, hogy miért kezdtem el annak idején zenélni. Még ma is pontosan át tudom érezni az ötven évvel ezelőtti motivációimat.
Van olyan álma, ami eddig még nem valósult meg?
F. M.: Hogyne lenne! Sosem lehet hátradőlni, mindig kellenek új célok, új álmok. A következő, beteljesülőben lévő álmom például az Aréna című musical premierje. Nagyon drukkolok, hogy sikerszériát érjen meg a színházban.
Színpadra lépés előtt szokott még izgulni?
F. M.: Egy kicsit. Amikor tizennyolc évesen először álltam színpadon, remegett a térdem, de az izgulást felülírta a vágy. A vágy, hogy valamit átadhassak a közönségnek magamból. Szerintem azokból lesz valaki, akikben a vágy felül tudja írni az izgalmat.
Habár kamaszkora óta szerepel a nyilvánosság előtt, igyekszik minél kevésbé láthatóan élni. Ez egyfajta önvédő mechanizmus, vagy egyszerűen csak úgy érzi, hogy nincs szüksége önreklámra?
F. M.: Az önreklámot fontosnak tartom, mert segít abban, hogy bent tartsam magam a köztudatban, azonban a bulvárt messzemenőkig hárítom. Amióta önálló vagyok, vagyis nem a Hungária-létben működöm – ennek harmincöt éve –, minden, amit magamról el akarok mondani, benne van a dalszövegeimben, s akit tényleg érdekel az életem és az érzéseim, az dekódolni tudja az üzenetet. Szimbolikus értelemben ezáltal meztelenre vetkőzöm azok előtt, akik kíváncsiak rám.