Egy szimfonikus regény 2019. január 08. / Vámos Miklós új könyvében 19 éves korában írt, Borgisz című kötete főhősét, Najn Ivánt hozta vissza, kíváncsi volt rá, hogy mi lett vele. Egy másik téma is izgatta, nevezetesen, hogy sokan kérnek tőle párkapcsolati tanácsot, és nemcsak az ismerősei, hanem idegenek is. Elhatározta hát, hogy Najn Iván szakítási szakértő lesz. Egykori főhőse életét tovább gördítette az új könyvben, kiaknázva, hogy az évtizedek alatt sok minden változott. Például megváltoztatta a nevét Nagy Ivánra, aki megismerkedett a Basszuskulcs nevű kocsmában Kis Ivánnal. Barátságuk alapja: filmet szeretnének készíteni a zenéről. Vámos Miklós Beethoven kilenc szimfóniáját vette alapul a regény egy-egy fejezetéhez, és próbálta a zenét imitálni szavakkal. Egyébként Beethoven nemcsak ilyen formában szerepel a könyvben, hanem sok mindent meg is lehet tudni róla. Például, hogy ő adta a kötet címét, mert a hamisan játszó zenészeknek szerette azt mondani: „legközelebb majd sikerül”. Vámosnak most is sikerült, a rá annyira jellemző fanyar humorral átszőtt történetei jó ideig az olvasóval maradnak. Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül Athenaeum Kiadó, 2018 399 oldal / 3999 Ft |