2019. március 04. / Bóta Gábor
Divat lett a street food. Az utcákon, standokon kapható dolgok sokáig gyanúsnak minősültek, és valljuk be, sok tekintetben még ma is azok nálunk. Rossz minőségű alapanyagokból készülő, fáradt olajjal igencsak magát megszívó, íztelen, egészségtelen kalóriabombára gondolhattunk,
ami abszolút megüli a gyomrunkat, de legalább jóllakunk vele. Erős kételyeink lehettek, mit daráltak a hamburger húspogácsájába, mi került a hot dog virslijébe, és mióta szikkad a száradt zsemle, kifli, dohosodik a beletett csalamádé. Szóval gyakran az utcai étek a gagyi szinonimája volt. Szerencsére már mifelénk sem így van, vagy egyre javuló arányban, nem csak így van.
Ki gondolta volna valaha, hogy a street food éttermeket, bodegákat, kifőzdéket, ki tudja még miket, is számba veszik majd, toplistákat állítanak össze belőlük, netán még Michelin-csillagos is lesz köztük, sőt, a Michelin Guide, mint ahogy nálunk a Dining Guide, már külön fejezetet tartalmaz a street food számára. Már olyan túrák is szerveződnek, amelyeken fel lehet fedezni egy-egy nagyváros street food kínálatát, amibe akár a food truck kocsik mind gyarapodó és színesedő világa is beletartozik, amelyekkel meglehetősen nevezetes rendezvényekre is kitelepülnek.
A Street Food című, Kalandozás a világ legjobb piacain alcímű kötet, amit nálunk a Kossuth Kiadó jelentetett meg, lényegében street food világkalauznak tekinthető. Carol Wilson és Sue Quinn munkája, Szkladányi András fordításában, temérdek gyönyörű és ínycsiklandozó képpel illusztrált kötet, ami csaknem nevezhető fotóalbumnak is, de azért több benne a szöveg, és egyszerűbb recepteket is tartalmaz. Európában ugyanúgy kalandozhatunk vele, mint Amerikában, Afrikában, a Közel-Keleten, Ázsiában, Ausztráliában, no és Új-Zélandon. A street food szerencsés esetben frissen készül, igazi kézműves termék, gyakran ugyanaz a tulajdonos, mint az árus, ezért rendszerint a szívét-lelkét beleadja a termékébe. De már nagy étteremláncok is működtetnek food truck kocsikat, nehogy lemaradjanak a versenyben.
Valószínűleg kevesen lesznek, akik elejétől a végéig úgy olvassák majd ezt a könyvet, mint egy regényt. Én legalábbis kedvemre ide-oda csapongtam benne. Ha a fotókon megtetszett valami, vagy netán érdekesnek tűnt az, aki készíti, akkor elolvastam a hozzá tartozó szöveget. A kötet erősségéhez tartozik ugyanis, hogy közel sem csak ételfotókat látunk, hanem látjuk a lehető legkülönbözőbb fogások készítőit munka közben, netán átszellemült arccal, mint a komoly alkotókat, és látjuk a mustrálgató, nézelődő, evő, közben nem ritkán nyüzsgő társasági életet élő embereket. Telivér élet van ebben a könyvben, ami az evést a mindennapok részeként ábrázolja. Amit itt látunk, az nem elegáns étkezés, hanem inkább kajálás, valaminek a sebtében bekapása vagy éppen piacon, fesztiválon, nagy tömegben való elfogyasztása. Nincs terített abrosz, nincs pincér, az étel a lehető legközvetlenebbül jut a készítőjétől a bekebelezőjéig. És ennek sármja és persze íze van. Remélhetően jó alapanyagokból jó íze.
ami abszolút megüli a gyomrunkat, de legalább jóllakunk vele. Erős kételyeink lehettek, mit daráltak a hamburger húspogácsájába, mi került a hot dog virslijébe, és mióta szikkad a száradt zsemle, kifli, dohosodik a beletett csalamádé. Szóval gyakran az utcai étek a gagyi szinonimája volt. Szerencsére már mifelénk sem így van, vagy egyre javuló arányban, nem csak így van.
Ki gondolta volna valaha, hogy a street food éttermeket, bodegákat, kifőzdéket, ki tudja még miket, is számba veszik majd, toplistákat állítanak össze belőlük, netán még Michelin-csillagos is lesz köztük, sőt, a Michelin Guide, mint ahogy nálunk a Dining Guide, már külön fejezetet tartalmaz a street food számára. Már olyan túrák is szerveződnek, amelyeken fel lehet fedezni egy-egy nagyváros street food kínálatát, amibe akár a food truck kocsik mind gyarapodó és színesedő világa is beletartozik, amelyekkel meglehetősen nevezetes rendezvényekre is kitelepülnek.
A Street Food című, Kalandozás a világ legjobb piacain alcímű kötet, amit nálunk a Kossuth Kiadó jelentetett meg, lényegében street food világkalauznak tekinthető. Carol Wilson és Sue Quinn munkája, Szkladányi András fordításában, temérdek gyönyörű és ínycsiklandozó képpel illusztrált kötet, ami csaknem nevezhető fotóalbumnak is, de azért több benne a szöveg, és egyszerűbb recepteket is tartalmaz. Európában ugyanúgy kalandozhatunk vele, mint Amerikában, Afrikában, a Közel-Keleten, Ázsiában, Ausztráliában, no és Új-Zélandon. A street food szerencsés esetben frissen készül, igazi kézműves termék, gyakran ugyanaz a tulajdonos, mint az árus, ezért rendszerint a szívét-lelkét beleadja a termékébe. De már nagy étteremláncok is működtetnek food truck kocsikat, nehogy lemaradjanak a versenyben.
Valószínűleg kevesen lesznek, akik elejétől a végéig úgy olvassák majd ezt a könyvet, mint egy regényt. Én legalábbis kedvemre ide-oda csapongtam benne. Ha a fotókon megtetszett valami, vagy netán érdekesnek tűnt az, aki készíti, akkor elolvastam a hozzá tartozó szöveget. A kötet erősségéhez tartozik ugyanis, hogy közel sem csak ételfotókat látunk, hanem látjuk a lehető legkülönbözőbb fogások készítőit munka közben, netán átszellemült arccal, mint a komoly alkotókat, és látjuk a mustrálgató, nézelődő, evő, közben nem ritkán nyüzsgő társasági életet élő embereket. Telivér élet van ebben a könyvben, ami az evést a mindennapok részeként ábrázolja. Amit itt látunk, az nem elegáns étkezés, hanem inkább kajálás, valaminek a sebtében bekapása vagy éppen piacon, fesztiválon, nagy tömegben való elfogyasztása. Nincs terített abrosz, nincs pincér, az étel a lehető legközvetlenebbül jut a készítőjétől a bekebelezőjéig. És ennek sármja és persze íze van. Remélhetően jó alapanyagokból jó íze.