2019. március 13. / Pavlovics Ágota
A Budapest Music Center (BMC) Dialógusok (a) zenével című sorozatában Csalog Gábor zongoraművész beszélgetőtársa Fazekas Gergely zenetörténész. Az újszerű koncert során egymással és a zenével is beszélgetnek. Fazekas Gergely a szerkesztő-riportere annak a dokumentumfilmnek,
amely Kurtág György operájának alkotógárdáját szólaltatja meg. Ugyanő találta ki, hogy a gyerekek játszva, legóval tegyék a helyükre egy zenekar muzsikusait, de készített fiktív interjúkat Clara Schumann-nal és Liszt Ferenc inasával, Sipka Miskával is. A Fulbright-ösztöndíjjal az elmúlt tanévben a New York állambeli Bard College-on tanított zenetörténész humora magával ragadó, őt hallgatni mindig lenyűgöző élmény.
Tavaly novemberben Dialógusok (a) zenével címmel sorozatot indítottak Csalog Gáborral a BMC-ben, milyen gondolatok mentén?
F. G.: Az ötlet Gábortól ered, aki szerette volna a hagyományos hangversenyformát újragondolni, ahogy a sorozat címe is mutatja, párbeszéd formájában. A koncertek során nemcsak egymást próbáljuk szóra bírni, hanem a zenét is. A darabok különleges mozzanatait mutatjuk meg. Az első koncerten Couperin és Debussy műveiből válogattunk. Kísérleti hangverseny volt, Gábor később mondta is, hogy nem egyszerű párhuzamosan a beszélgetésre és a zongorázásra koncentrálni. Az estekre választott zenéknek rengeteg rétegük van, ezek közül próbálunk minél többet kibontani. És persze nemcsak az egyes darabokról esik szó, hanem a kontextusról is, hogy például Debussy számára miért volt fontos a francia barokk zene.
Hogy sikerült az első, „kísérleti” koncert?
F. G.: Jó érzés volt ebben a formában találkozni a közönséggel, a klasszikus koncertek merev rituáléja ugyanis gyakran kontraproduktív, olykor se a hallgatók, se az előadók, se a művek nem érzik jól magukat a hagyományos közegben. A beszélgetés oldotta a légkört, és úgy tűnt, hogy kifejezetten jót tett a befogadásnak.
Március 3-án lépnek ismét színpadra a BMC-ben, a sorozat második koncertjén.
F. G.: Beethoven kevéssé ismert bagatelljei szólalnak majd meg, ezekhez Gábor Bach-korálok átiratait és két Bartók-ciklust társított. A három „B” betűs szerző ezer szálon kapcsolódik egymáshoz. Tudjuk például, hogy Beethoven már 11 évesen játszott Bachot. A harmadik, május 12-i est nem rövidebb darabokból áll majd: Schubert utolsó, B-dúr szonátája lesz műsoron, erről fogunk beszélgetni a koncert első felében.
November 15-én volt Milánóban a Scala és az amszterdami Holland Nemzeti Opera közös produkciójában Kurtág György első operája, a Fin de partie (A játszma vége) bemutatója. Mit jelent az ön számára Kurtág György?
F. G.: Lehetne puffogtatni a különböző közhelyeket, hogy a legjelentősebb élő zeneszerzők egyike a világon, hogy minden művében ott rejlik a teljes nyugati zenetörténet és hasonlók, számomra a zenéjének legfontosabb vonása az embersége. Az operában is ez volt a leginkább lenyűgöző, hogy Beckett rideg, de a mélyben persze nagyon is izzó világa mennyire emberivé vált Kurtág zenéje révén.
A világ Kurtág-rajongó közönsége évek óta lélegzetvisszafojtva várta a mű elkészültét, felidézné az opera születésének legfontosabb állomásait?
F. G.: Alexander Pereira, a Scala igazgatója 2010-ben, még a Zürichi Operaház vezetőjeként kérte fel az akkor nyolcvannégy éves Kurtágot az opera megírására, 2013-tól – már a Salzburgi Ünnepi Játékok intendánsaként – tervezte a bemutatót, de a darab nem készült el. Pereira aztán a Scala igazgatójaként is kitartott terve mellett. Kurtág Franciaországban kezdte írni a művet, de a nyugodt alkotáshoz szükséges feltételeket végül a BMC teremtette meg Kurtág számára (Kurtágék itt élnek 2015 óta). A négy énekest Kurtág asszisztense, a produkció korrepetitora, Arnaud Arbet választotta ki (Frode Olsen, Leigh Melrose, Hilary Summers, Leonardo Cortellazzi), s ők 2016 óta rendszeresen jártak Kurtág Györgyhöz és Mártához a BMC-be gyakorolni. Beckett művét egyébként már 1957-ben felfedezte Kurtág, amikor Párizsban látta a Fin de partie eredeti verzióját. A dráma lenyűgözte, és azonnal megvette Beckett kötetét, hatvan évvel később pedig ebből az antikvár példányból alakította ki operájának szövegkönyvét.
Ön riportere és szerkesztője a BMC által készített dokumentumfilmnek, amely a Kurtág-operáról szól. Mit tudhatunk róla?
F. G.: Közel tízórányi interjút készítettünk az alkotókkal, illetve szinte mindenkivel, akinek ilyen-olyan módon köze volt az opera létrejöttéhez: az énekesekkel, a rendezővel, Pereirával, a kotta szerkesztőjével, kiadójával, egy Beckett-kutatóval, aki sokat segített Kurtágnak, és persze a Kurtág házaspárral. Nagyon fontos kiemelni Kurtág Márta szerepét, aki nélkül – ugyanúgy, ahogy a BMC nélkül – nem jött volna létre a mű: ő volt az elkészült részletek első kritikusa, egyszerre múzsa és hajcsár, s részt vett a teljes próbafolyamatban is. Rendkívül gazdag alapanyag jött össze a film számára, jelenleg a bőség zavarával küzdünk. Egy példát hadd említsek: a Kurtágékkal folytatott közel kétórás beszélgetés során szóba került az, amit számos kritikus kiemelt, hogy a szöveg-zene viszony kialakításában az opera a műfaj történetének kezdetéhez, Monteverdihez nyúl vissza. A dolgozószobájukban beszélgettünk, és Kurtág egy ponton elővette Monteverdi Poppeájának kottáját, hogy elénekeljen belőle egy rövid részletet annak illusztrálására, hogy mit is jelent számára a szövegmegzenésítés ideális formája. Ha létezik zenetörténeti pillanat, akkor az, hogy Kurtág Monteverdit énekel, biztosan az.
amely Kurtág György operájának alkotógárdáját szólaltatja meg. Ugyanő találta ki, hogy a gyerekek játszva, legóval tegyék a helyükre egy zenekar muzsikusait, de készített fiktív interjúkat Clara Schumann-nal és Liszt Ferenc inasával, Sipka Miskával is. A Fulbright-ösztöndíjjal az elmúlt tanévben a New York állambeli Bard College-on tanított zenetörténész humora magával ragadó, őt hallgatni mindig lenyűgöző élmény.
Tavaly novemberben Dialógusok (a) zenével címmel sorozatot indítottak Csalog Gáborral a BMC-ben, milyen gondolatok mentén?
F. G.: Az ötlet Gábortól ered, aki szerette volna a hagyományos hangversenyformát újragondolni, ahogy a sorozat címe is mutatja, párbeszéd formájában. A koncertek során nemcsak egymást próbáljuk szóra bírni, hanem a zenét is. A darabok különleges mozzanatait mutatjuk meg. Az első koncerten Couperin és Debussy műveiből válogattunk. Kísérleti hangverseny volt, Gábor később mondta is, hogy nem egyszerű párhuzamosan a beszélgetésre és a zongorázásra koncentrálni. Az estekre választott zenéknek rengeteg rétegük van, ezek közül próbálunk minél többet kibontani. És persze nemcsak az egyes darabokról esik szó, hanem a kontextusról is, hogy például Debussy számára miért volt fontos a francia barokk zene.
Hogy sikerült az első, „kísérleti” koncert?
F. G.: Jó érzés volt ebben a formában találkozni a közönséggel, a klasszikus koncertek merev rituáléja ugyanis gyakran kontraproduktív, olykor se a hallgatók, se az előadók, se a művek nem érzik jól magukat a hagyományos közegben. A beszélgetés oldotta a légkört, és úgy tűnt, hogy kifejezetten jót tett a befogadásnak.
Március 3-án lépnek ismét színpadra a BMC-ben, a sorozat második koncertjén.
F. G.: Beethoven kevéssé ismert bagatelljei szólalnak majd meg, ezekhez Gábor Bach-korálok átiratait és két Bartók-ciklust társított. A három „B” betűs szerző ezer szálon kapcsolódik egymáshoz. Tudjuk például, hogy Beethoven már 11 évesen játszott Bachot. A harmadik, május 12-i est nem rövidebb darabokból áll majd: Schubert utolsó, B-dúr szonátája lesz műsoron, erről fogunk beszélgetni a koncert első felében.
November 15-én volt Milánóban a Scala és az amszterdami Holland Nemzeti Opera közös produkciójában Kurtág György első operája, a Fin de partie (A játszma vége) bemutatója. Mit jelent az ön számára Kurtág György?
F. G.: Lehetne puffogtatni a különböző közhelyeket, hogy a legjelentősebb élő zeneszerzők egyike a világon, hogy minden művében ott rejlik a teljes nyugati zenetörténet és hasonlók, számomra a zenéjének legfontosabb vonása az embersége. Az operában is ez volt a leginkább lenyűgöző, hogy Beckett rideg, de a mélyben persze nagyon is izzó világa mennyire emberivé vált Kurtág zenéje révén.
A világ Kurtág-rajongó közönsége évek óta lélegzetvisszafojtva várta a mű elkészültét, felidézné az opera születésének legfontosabb állomásait?
F. G.: Alexander Pereira, a Scala igazgatója 2010-ben, még a Zürichi Operaház vezetőjeként kérte fel az akkor nyolcvannégy éves Kurtágot az opera megírására, 2013-tól – már a Salzburgi Ünnepi Játékok intendánsaként – tervezte a bemutatót, de a darab nem készült el. Pereira aztán a Scala igazgatójaként is kitartott terve mellett. Kurtág Franciaországban kezdte írni a művet, de a nyugodt alkotáshoz szükséges feltételeket végül a BMC teremtette meg Kurtág számára (Kurtágék itt élnek 2015 óta). A négy énekest Kurtág asszisztense, a produkció korrepetitora, Arnaud Arbet választotta ki (Frode Olsen, Leigh Melrose, Hilary Summers, Leonardo Cortellazzi), s ők 2016 óta rendszeresen jártak Kurtág Györgyhöz és Mártához a BMC-be gyakorolni. Beckett művét egyébként már 1957-ben felfedezte Kurtág, amikor Párizsban látta a Fin de partie eredeti verzióját. A dráma lenyűgözte, és azonnal megvette Beckett kötetét, hatvan évvel később pedig ebből az antikvár példányból alakította ki operájának szövegkönyvét.
Ön riportere és szerkesztője a BMC által készített dokumentumfilmnek, amely a Kurtág-operáról szól. Mit tudhatunk róla?
F. G.: Közel tízórányi interjút készítettünk az alkotókkal, illetve szinte mindenkivel, akinek ilyen-olyan módon köze volt az opera létrejöttéhez: az énekesekkel, a rendezővel, Pereirával, a kotta szerkesztőjével, kiadójával, egy Beckett-kutatóval, aki sokat segített Kurtágnak, és persze a Kurtág házaspárral. Nagyon fontos kiemelni Kurtág Márta szerepét, aki nélkül – ugyanúgy, ahogy a BMC nélkül – nem jött volna létre a mű: ő volt az elkészült részletek első kritikusa, egyszerre múzsa és hajcsár, s részt vett a teljes próbafolyamatban is. Rendkívül gazdag alapanyag jött össze a film számára, jelenleg a bőség zavarával küzdünk. Egy példát hadd említsek: a Kurtágékkal folytatott közel kétórás beszélgetés során szóba került az, amit számos kritikus kiemelt, hogy a szöveg-zene viszony kialakításában az opera a műfaj történetének kezdetéhez, Monteverdihez nyúl vissza. A dolgozószobájukban beszélgettünk, és Kurtág egy ponton elővette Monteverdi Poppeájának kottáját, hogy elénekeljen belőle egy rövid részletet annak illusztrálására, hogy mit is jelent számára a szövegmegzenésítés ideális formája. Ha létezik zenetörténeti pillanat, akkor az, hogy Kurtág Monteverdit énekel, biztosan az.