2019. június 17. / Jónás Ágnes
A gengszterlegendából készült népszerű Broadway-musicalt tavaly mutatta be Magyarországon először a Szabad Tér Színház a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A nagy sikerre való tekintettel idén a Margitszigeten látható a Bonnie & Clyde – az előadás nem a bűntettekre, hanem
a bűnözővé lett fiatalok motivációira fókuszál. A látványos mozgáselemekre, prózai jelenetekre, hangulatos filmbejátszásokra építkező, izgalmas látványvilágú, zenés gengszterrománcról, a történet mélyrétegeiről a rendezővel, Harangi Máriával beszélgettünk.
Az előadást tavaly – több ízben – a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatta a közönség, idén a produkciót egy sokkal nagyobb helyszínen, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játsszátok június 29-én és 30-án. Milyen kihívásokat rejt a nagyobb játéktér?
H. M.: Tavaly már kacérkodtunk a gondolattal, hogy a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játsszunk, lett volna ugyanis egy autó az előadásban, de terhelhetőségi okokból a Városmajori Színpadon nem tudtuk használni. Amikor idén Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője felvetette a Margitszigetet mint lehetséges játszóhelyszínt, egyrészt nagyon örültem, másrészt pedig kissé összeugrott a gyomrom, ugyanis tisztában voltam azzal, hogy a nagyobb nézőtér miatt sok mindent át kell hangolnunk (anélkül, hogy látványos változtatásokat végeznénk a produkción). A zene, a mozgás és a prózai jelenetek mellett filmes bejátszások gazdagítják a látványt, és a történetet is – maketteket használva vetítünk különböző háttereket, így összességében megkapó és erős képzőművészeti látványa lesz az előadásnak. A korhű ruhákat, realisztikus jelmezeket az eredeti fotók alapján készítette el Nagy Viktória. Bízunk abban, hogy a Bonnie & Clyde-történet és a színészi játék a Margitsziget nézői számára is életre szóló élményt ad.
A nagyszabású produkció a Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve a Kaposvári Egyetem és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium hallgatóinak koprodukciójában valósul meg idén is.
H. M.: Dolgoztam korábban ezzel a színművészetis osztállyal (Novák Eszter és Selmeczi György az osztályvezető), és nagy izgalommal töltött el az újratalálkozás és a közös munka gondolata. Remek színészgárda jött össze, melynek tagjai hitelesen képesek hozni azt a tüzet, ami a két fiatalban és a körülöttük élőkben égett – ezt az energiát visszük most tovább a Margitszigetre, a hitelességet pedig csak erősíti, hogy a színészek korban nagyon közel állnak a szereplőkhöz. A friss diplomás színészgárda a Kaposvári Egyetem és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium hallgatóival egészül ki idén is.
Szép szerelmi történet Bonnie Parkeré és Clyde Barrowé, de mi történik, ha megkapargatjuk a romantikus felszínt? Milyen mélyebb mondanivalót rejt ez a gengszterhistória?
H. M.: Ami engem megfogott, hogy ezek az egyszerű, hétköznapi emberek egy komoly dilemmával szembesülnek, mégpedig azzal, hogy hogyan töltsék el rövid földi pályafutásukat: megmaradjanak-e a közönséges életükben, vagy bármi áron kilépjenek belőle. Bonnie és Clyde életét feldarálja a kilátástalanság és a szegénység, mindvégig a gyerekkori álmaikba kapaszkodnak, mindketten egy jobb sorsra vágynak. Clyde sármos és vonzó férfi, ugyanakkor gátlástalan is, bűntudat nélkül lop, csal, hazudik. Bonnie hol bűntárs, hol pedig szerelemre éhes nő, aki híres és gazdag szeretne lenni, filmvászonra, ismertségre vágyik, vagyis – akárcsak szerelme – egy csillogóbb élet reményében lép a bűn útjára, s egyre szélsőségesebb helyzetekbe kerül. Két erősen narcisztikus emberről van szó, akik mintha egymás tükörképei lennének. Életben tartják és kiszolgálják egymás ambíciót.
West Side Story, Vadregény, La Mancha lovagja, Ájlávjú – csak néhány musical-remekmű azok közül, amiket színpadra állítottál a pályafutásod során. De olvastam nemrégiben egy tíz évvel ezelőtt készült interjút, amelyben azt nyilatkozod, hogy a musical műfajáért nem igazán rajongsz, s hogy kifejezetten finnyás vagy. Akkor ez most hogy van?
H. M.: A műfajjal alapvetően nincs problémám, de való igaz, hogy finnyás vagyok, amit érts úgy, hogy a tömegtermelés következtében születő, sokszor gyengére sikeredett darabok egyáltalán nem tudnak lelkesíteni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a pályám során csupa olyan musical talált meg, amelyek remekül megírt darabok voltak, s amelyek mindig rejtettek valamiféle különlegességet. A Bonnie & Clyde is ilyen. Remek mesterek által kidolgozott, biztos hatásfokkal operáló mű, tele slágergyanús dalokkal, amelyekben jól ötvöződik a gospel, a country és a kortárs popzene.
Azt mondják, ahhoz, hogy egy ember rendezői (vagy színészi) karrierje jól alakuljon, óriási adag szerencsefaktor is szükséges. A nagy rizikó ellenére téged mégis ez a világ vonz. Miért?
H. M.: Az én hivatásom sok izgalmas találkozást rejt, folyamatosan teret enged a kreativitásnak, rendkívül változatos és a szabadságfaktora is viszonylag nagy. A színpad és a csapathoz tartozás gyerekkorom óta része az életemnek: általános iskolában rendszeresen indultam versmondó versenyeken, alapítottam kocsmazenekart, bölcsészkarosként az Eötvös Collegiumban drámaszínházat is működtetünk az évfolyamtársaimmal. A rendezés számomra nem magányos önmegvalósítás, hanem közös működés, együttlélegzés egy unikális produkció érdekében. Izgalmas találkozás a kollégákkal és a közönséggel.
a bűnözővé lett fiatalok motivációira fókuszál. A látványos mozgáselemekre, prózai jelenetekre, hangulatos filmbejátszásokra építkező, izgalmas látványvilágú, zenés gengszterrománcról, a történet mélyrétegeiről a rendezővel, Harangi Máriával beszélgettünk.
Az előadást tavaly – több ízben – a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatta a közönség, idén a produkciót egy sokkal nagyobb helyszínen, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játsszátok június 29-én és 30-án. Milyen kihívásokat rejt a nagyobb játéktér?
H. M.: Tavaly már kacérkodtunk a gondolattal, hogy a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játsszunk, lett volna ugyanis egy autó az előadásban, de terhelhetőségi okokból a Városmajori Színpadon nem tudtuk használni. Amikor idén Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője felvetette a Margitszigetet mint lehetséges játszóhelyszínt, egyrészt nagyon örültem, másrészt pedig kissé összeugrott a gyomrom, ugyanis tisztában voltam azzal, hogy a nagyobb nézőtér miatt sok mindent át kell hangolnunk (anélkül, hogy látványos változtatásokat végeznénk a produkción). A zene, a mozgás és a prózai jelenetek mellett filmes bejátszások gazdagítják a látványt, és a történetet is – maketteket használva vetítünk különböző háttereket, így összességében megkapó és erős képzőművészeti látványa lesz az előadásnak. A korhű ruhákat, realisztikus jelmezeket az eredeti fotók alapján készítette el Nagy Viktória. Bízunk abban, hogy a Bonnie & Clyde-történet és a színészi játék a Margitsziget nézői számára is életre szóló élményt ad.
A nagyszabású produkció a Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve a Kaposvári Egyetem és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium hallgatóinak koprodukciójában valósul meg idén is.
H. M.: Dolgoztam korábban ezzel a színművészetis osztállyal (Novák Eszter és Selmeczi György az osztályvezető), és nagy izgalommal töltött el az újratalálkozás és a közös munka gondolata. Remek színészgárda jött össze, melynek tagjai hitelesen képesek hozni azt a tüzet, ami a két fiatalban és a körülöttük élőkben égett – ezt az energiát visszük most tovább a Margitszigetre, a hitelességet pedig csak erősíti, hogy a színészek korban nagyon közel állnak a szereplőkhöz. A friss diplomás színészgárda a Kaposvári Egyetem és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium hallgatóival egészül ki idén is.
Szép szerelmi történet Bonnie Parkeré és Clyde Barrowé, de mi történik, ha megkapargatjuk a romantikus felszínt? Milyen mélyebb mondanivalót rejt ez a gengszterhistória?
H. M.: Ami engem megfogott, hogy ezek az egyszerű, hétköznapi emberek egy komoly dilemmával szembesülnek, mégpedig azzal, hogy hogyan töltsék el rövid földi pályafutásukat: megmaradjanak-e a közönséges életükben, vagy bármi áron kilépjenek belőle. Bonnie és Clyde életét feldarálja a kilátástalanság és a szegénység, mindvégig a gyerekkori álmaikba kapaszkodnak, mindketten egy jobb sorsra vágynak. Clyde sármos és vonzó férfi, ugyanakkor gátlástalan is, bűntudat nélkül lop, csal, hazudik. Bonnie hol bűntárs, hol pedig szerelemre éhes nő, aki híres és gazdag szeretne lenni, filmvászonra, ismertségre vágyik, vagyis – akárcsak szerelme – egy csillogóbb élet reményében lép a bűn útjára, s egyre szélsőségesebb helyzetekbe kerül. Két erősen narcisztikus emberről van szó, akik mintha egymás tükörképei lennének. Életben tartják és kiszolgálják egymás ambíciót.
West Side Story, Vadregény, La Mancha lovagja, Ájlávjú – csak néhány musical-remekmű azok közül, amiket színpadra állítottál a pályafutásod során. De olvastam nemrégiben egy tíz évvel ezelőtt készült interjút, amelyben azt nyilatkozod, hogy a musical műfajáért nem igazán rajongsz, s hogy kifejezetten finnyás vagy. Akkor ez most hogy van?
H. M.: A műfajjal alapvetően nincs problémám, de való igaz, hogy finnyás vagyok, amit érts úgy, hogy a tömegtermelés következtében születő, sokszor gyengére sikeredett darabok egyáltalán nem tudnak lelkesíteni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a pályám során csupa olyan musical talált meg, amelyek remekül megírt darabok voltak, s amelyek mindig rejtettek valamiféle különlegességet. A Bonnie & Clyde is ilyen. Remek mesterek által kidolgozott, biztos hatásfokkal operáló mű, tele slágergyanús dalokkal, amelyekben jól ötvöződik a gospel, a country és a kortárs popzene.
Azt mondják, ahhoz, hogy egy ember rendezői (vagy színészi) karrierje jól alakuljon, óriási adag szerencsefaktor is szükséges. A nagy rizikó ellenére téged mégis ez a világ vonz. Miért?
H. M.: Az én hivatásom sok izgalmas találkozást rejt, folyamatosan teret enged a kreativitásnak, rendkívül változatos és a szabadságfaktora is viszonylag nagy. A színpad és a csapathoz tartozás gyerekkorom óta része az életemnek: általános iskolában rendszeresen indultam versmondó versenyeken, alapítottam kocsmazenekart, bölcsészkarosként az Eötvös Collegiumban drámaszínházat is működtetünk az évfolyamtársaimmal. A rendezés számomra nem magányos önmegvalósítás, hanem közös működés, együttlélegzés egy unikális produkció érdekében. Izgalmas találkozás a kollégákkal és a közönséggel.