2019. június 19. / Jónás Ágnes
Ismét több tucat programmal, köztük zenei programokkal, fesztiválokkal, vendégjátékokkal és saját produkciókkal várja a színház szerelmeseit és a kikapcsolódni vágyókat a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis, mely a harminchatodik évadban is teret, bemutatkozási lehetőséget
kíván adni a Zsámbéki-medencében élő művészeknek, a fiatal alkotók útkeresési szándékának, a bátor, tetterős kísérleteknek. A Bázis művészeti tanácsadója a Sztalker Csoport, mely ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós közös előadásaira létrejött formáció; azoknak a fiatal alkotóknak a „gyűjtőhelye”, akik együtt kezdték a színházcsinálást, s fórum olyan gondolkodóknak, akik egy irányban, közösen tervezik a jövőt. A zsámbéki kötődésről, a térség varázsáról, a Sztalker-programokról Vecsei H. Miklós Junior Prima-díjas színművésszel, a Vígszínház tagjával beszélgettünk.
Hogyan kerültetek a Bázis szakmai látóterébe? Milyen feladatokkal, esetleg produkciókkal vettél részt a zsámbéki vérkeringésben?
V. H. M.: Ifj. Vidnyánszky Attila és az én számomra is fontos helyszín Zsámbék. A romtemplom közelsége és a Bázis hangulata éppen olyan közegek, mint amilyenben mi alkotni szeretünk. Russói Tamás (a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület elnöke) arra kért minket, hogy segítsünk egy olyan nyári programot összerakni, ami minden zsámbékinak szép élmény lehet, de esetleg más városokból is érdeklődnének iránta. Lackfi János A félkegyelmű című előadásunk alapján gondolt arra, hogy beajánl minket közös gondolkodásra. Mivel az idei nyárig kevés időnk maradt a szervezésre, ezért a saját előadásaink Zsámbékra adaptálásán túl felkértük Seres Tamás rendező barátunkat, hogy az általa létrehozott Nagy Magyar Versek formációval minél több színészt és zenészt tudjunk szép, nyári, zsámbéki estékre csábítani. Más produkciók meghívásával kapcsolatban nem szeretnénk döntést hozni, azt rábíznánk a helyi igényeket jobban ismerőkre. Ha lesz lehetőségünk, szeretnénk jövőre egy rendhagyó zsámbéki művész-zarándoklatot, amely egy akusztikus fesztiválba érkezne. De ezek még csak tervek. Reméljük, összejön.
Szerinted miben rejlik a térség és a Zsámbéki Színházi Bázis varázsa?
V. H. M.: Én egy Zsámbék melletti kisfaluban, Tökön töltöttem minden hétvégét gyerekkoromban. Ott volt szőlője a családnak, de élnek rokonok is Zsámbékon. A beregszászi színház legszebb éveinek is központi helyszíne volt a Zsámbéki Bázis. Ez a személyes kötődés. Emellett pedig, ha ma lemegy az ember Zsámbékra, egy jó hangulatú, tiszta, tenni akaró kisváros hangulatát kapja. Jó érzés együtt gondolkodni az ott élőkkel, és ahogy korábban említettem, a romtemplom és a Bázis közös energiája egészen téren és időn túli élmény tud lenni, ha jó színházi anyaghoz nyúl az ember.
Nagyon fiatalon kezdett el téged vonzani a színház, de arra mikor jöttél rá, hogy ez egy kőkemény idegrendszeri és fizikai munka, amolyan beledöglős hivatás?
V. H. M.: Nem olyan fiatalon kezdett vonzani, mint a körülöttem élőket. Tizenhat voltam már, amikor a Pesti Színházban egy előadás hangulata világossá tette, hogy ezzel kell foglalkoznom. Az egyetemnél megterhelőbb éveim valószínűleg nem lesznek a pályán. Ott beledöglöttünk, most már „csak” beledöglés van. De hála Istennek, hogy beledöglős és hála Istennek, hogy legjobb barátaimmal és alkotótársaimmal döglünk bele a közös ügyekbe.
Olvastam, hogy van olyan, amikor két napig nem eszel, mert ettől furcsa „másállapotba” kerülsz. Tud ez segíteni téged a szerepekben való elmélyülésben és abban, hogy olyan oldalát is meglásd a karaktereidnek, amit egyébként nem fedeznél fel?
V. H. M.: Nyilván nem ezzel kezdődik a szerepépítés. Mindenkinek megvannak a maga eszközei az átélésre. De ha a Mondjad, Atikám!-ban azt mondom, hogy „harmadnapja nem eszek...”, az fura és hiteltelen lenne egy BigMac-ezés után. Az émelygő és feszült állapot egyébként tényleg segít néha felismerni, hogy hol tart a karakter.
Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy Szent Ferencet nagyon szívesen eljátszanád. Miért épp őt? S mitől lehet ő követendő példa számodra, hogyan illeszkedik a világlátása a te értékrendszeredbe?
V. H. M.: Rengeteg szerepet szívesen eljátszanék, de csak akkor, ha úgy érzem, hogy tudok hozzátenni magamból, és ha maga az anyag és az előadás komolyan és személyesen foglalkozik egy minket mélyen érintő problémával, kérdéssel. Ha már Szent Ferencet kérdezted, jó lenne eljutni oda, hogy mindenét odaadja az ember, kisétál a szerelmével egy mezőre meztelenül, kőtemplomot épít, és a halaknak prédikál. Ehhez képest most az új MacBookomon írom nektek a válaszokat. Van hova rohanni, kifelé, befelé. Zsámbékon is „rohangálni” fogunk.
kíván adni a Zsámbéki-medencében élő művészeknek, a fiatal alkotók útkeresési szándékának, a bátor, tetterős kísérleteknek. A Bázis művészeti tanácsadója a Sztalker Csoport, mely ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós közös előadásaira létrejött formáció; azoknak a fiatal alkotóknak a „gyűjtőhelye”, akik együtt kezdték a színházcsinálást, s fórum olyan gondolkodóknak, akik egy irányban, közösen tervezik a jövőt. A zsámbéki kötődésről, a térség varázsáról, a Sztalker-programokról Vecsei H. Miklós Junior Prima-díjas színművésszel, a Vígszínház tagjával beszélgettünk.
Hogyan kerültetek a Bázis szakmai látóterébe? Milyen feladatokkal, esetleg produkciókkal vettél részt a zsámbéki vérkeringésben?
V. H. M.: Ifj. Vidnyánszky Attila és az én számomra is fontos helyszín Zsámbék. A romtemplom közelsége és a Bázis hangulata éppen olyan közegek, mint amilyenben mi alkotni szeretünk. Russói Tamás (a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület elnöke) arra kért minket, hogy segítsünk egy olyan nyári programot összerakni, ami minden zsámbékinak szép élmény lehet, de esetleg más városokból is érdeklődnének iránta. Lackfi János A félkegyelmű című előadásunk alapján gondolt arra, hogy beajánl minket közös gondolkodásra. Mivel az idei nyárig kevés időnk maradt a szervezésre, ezért a saját előadásaink Zsámbékra adaptálásán túl felkértük Seres Tamás rendező barátunkat, hogy az általa létrehozott Nagy Magyar Versek formációval minél több színészt és zenészt tudjunk szép, nyári, zsámbéki estékre csábítani. Más produkciók meghívásával kapcsolatban nem szeretnénk döntést hozni, azt rábíznánk a helyi igényeket jobban ismerőkre. Ha lesz lehetőségünk, szeretnénk jövőre egy rendhagyó zsámbéki művész-zarándoklatot, amely egy akusztikus fesztiválba érkezne. De ezek még csak tervek. Reméljük, összejön.
Szerinted miben rejlik a térség és a Zsámbéki Színházi Bázis varázsa?
V. H. M.: Én egy Zsámbék melletti kisfaluban, Tökön töltöttem minden hétvégét gyerekkoromban. Ott volt szőlője a családnak, de élnek rokonok is Zsámbékon. A beregszászi színház legszebb éveinek is központi helyszíne volt a Zsámbéki Bázis. Ez a személyes kötődés. Emellett pedig, ha ma lemegy az ember Zsámbékra, egy jó hangulatú, tiszta, tenni akaró kisváros hangulatát kapja. Jó érzés együtt gondolkodni az ott élőkkel, és ahogy korábban említettem, a romtemplom és a Bázis közös energiája egészen téren és időn túli élmény tud lenni, ha jó színházi anyaghoz nyúl az ember.
Nagyon fiatalon kezdett el téged vonzani a színház, de arra mikor jöttél rá, hogy ez egy kőkemény idegrendszeri és fizikai munka, amolyan beledöglős hivatás?
V. H. M.: Nem olyan fiatalon kezdett vonzani, mint a körülöttem élőket. Tizenhat voltam már, amikor a Pesti Színházban egy előadás hangulata világossá tette, hogy ezzel kell foglalkoznom. Az egyetemnél megterhelőbb éveim valószínűleg nem lesznek a pályán. Ott beledöglöttünk, most már „csak” beledöglés van. De hála Istennek, hogy beledöglős és hála Istennek, hogy legjobb barátaimmal és alkotótársaimmal döglünk bele a közös ügyekbe.
Olvastam, hogy van olyan, amikor két napig nem eszel, mert ettől furcsa „másállapotba” kerülsz. Tud ez segíteni téged a szerepekben való elmélyülésben és abban, hogy olyan oldalát is meglásd a karaktereidnek, amit egyébként nem fedeznél fel?
V. H. M.: Nyilván nem ezzel kezdődik a szerepépítés. Mindenkinek megvannak a maga eszközei az átélésre. De ha a Mondjad, Atikám!-ban azt mondom, hogy „harmadnapja nem eszek...”, az fura és hiteltelen lenne egy BigMac-ezés után. Az émelygő és feszült állapot egyébként tényleg segít néha felismerni, hogy hol tart a karakter.
Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy Szent Ferencet nagyon szívesen eljátszanád. Miért épp őt? S mitől lehet ő követendő példa számodra, hogyan illeszkedik a világlátása a te értékrendszeredbe?
V. H. M.: Rengeteg szerepet szívesen eljátszanék, de csak akkor, ha úgy érzem, hogy tudok hozzátenni magamból, és ha maga az anyag és az előadás komolyan és személyesen foglalkozik egy minket mélyen érintő problémával, kérdéssel. Ha már Szent Ferencet kérdezted, jó lenne eljutni oda, hogy mindenét odaadja az ember, kisétál a szerelmével egy mezőre meztelenül, kőtemplomot épít, és a halaknak prédikál. Ehhez képest most az új MacBookomon írom nektek a válaszokat. Van hova rohanni, kifelé, befelé. Zsámbékon is „rohangálni” fogunk.