2019. október 07. / Pavlovics Ágota
A cím Tolcsvay László és Tolcsvay Béla Magyar Mise című művének egyik léleksimogató mondata. A muzsikus-zeneszerző műfajok fölött álló művét 1987-ben komponálta, melyben ötvözte a rock, a klasszikus zenei és a népi hagyományokat. Bemutatása óta folyamatosan műsoron van,
sikert sikerre halmoz, ráadásul nemcsak időtálló, de aktuálisabb, mint valaha. Augusztus 20-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra harminckét év után tér vissza a Tolcsvay testvérek gyönyörű alkotása, ráadásul ezen az esten ősbemutató is lesz, itt hallhatjuk először Tolcsvay László Új Magyar Rapszódia című művét. A zeneszerzővel a két mű keletkezésének körülményeiről is beszélgettünk.
Hogy született bő harminc évvel ezelőtt az éteri hangokból és szépséges szövegekből szőtt Magyar Mise?
T. L.: 1986-ban kaptam felkérést arra, hogy misét írjak. Rögtön átfutott az agyamon, olyan zenét kell írnom, ami műfajok fölött áll, vagy ötvöznöm kell azokat. Nem állítottam korlátokat magam elé, tudtam, operaénekes és rockzenekar is meg fog szólalni benne. Ahogy telt az idő, egyre több inspirációt kaptam. Amikor a barátainkkal nyaraltunk Olaszországban, ahova hangszert sem vittem, folyamatosan értek az inspirációk. A gyönyörű sienai dóm orgonájának vízszintes, harsonaszerű sípjait látva határoztam el, hogy rézfúvósokkal kezdődjön a mű. Egy kis olasz templomból halk mormogás hallatszott: közelebb menve kiderült, hogy a rózsafüzért mondják. Az élmény az ősi magyar mondókákat juttatta eszembe, amikor mindenki mantraszerűen a saját bánatát mondja. Így került a Mise Áldozat tételébe ez a kórushangzás. A Sanctus dallamának alapját pedig egy másik élményem inspirálta. Az 1982-ben megrendezett I. Táncháztalálkozó lemezfelvételének zenei rendezője én voltam. Egy családi házban dolgoztunk, ott hallottam Sebestyén Márta előadásában az „Elment a madárka” kezdetű népdalt. Amikor pár év múlva jött a felkérés, rögtön bevillant. Azon gondolkodtam, mi az, ami 1986-ban Magyarországon emberi értelemben érvényes. A testvérem jegyzi a szövegeket, ám sokan és sokféle módon segítettek, ösztönöztek. Nagy beszélgetések zajlottak a konyhánkban, gyakran ott volt Müller Péter, Novák Ferenc, Makovecz Imre, Balás Béla, ma már püspök barátom. Hihetetlen erős lelki töltést kaptam tőle, valamint Kuklay Antal A kráter peremén – Gondolatok és szemelvények Pilinszky János verseihez című könyvétől. Ő ma már az Egri Főegyházmegye kanonoka, de akkor még a régi rendszer nem szívlelt, megfigyelt lelkei közé tartozott. Fontos volt, hogy verbálisan is megfogalmazódjon, amit akkor gondoltam. A Mise azzal kezdődik, hogy „Egyedül vagyok, állj mellém, légy velem”, és úgy fejeződik be, hogy „Keressétek egymásban a békét, / Szívetekben őrizzétek fényét”. A Magyar Mise egy évig érlelődött bennem, majd egy hét alatt megírtam. Aztán a felkérés ellenére nem engedték bemutatni. Csak úgy mutathattuk be, hogy Koltay Gábor Andrew Lloyd Webber Requiemje mellé „rejtette”.
A Magyar Mise ősbemutatója végül 1987. július 12-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Novák Ferenc koreográfiájával, Csikós Attila díszletében volt. Mi nézők sokáig velünk maradó ajándékot kaptunk, de milyen hatással volt az ön életére a Mise?
T. L.: A Magyar Mise új szakaszát indította el a pályámnak, a Misének köszönhetem színházi életemet. A bemutató óta azt látom, hogy aki benne volt, van, az békével néz vagy emlékszik a másikra. A premieren Pitti Katalin, Begányi Ferenc, Vikidál Gyula, Demjén Ferenc, Ifj. Csoóri Sándor és én énekeltünk. 1993 júniusában szervezett egy németországi jótékonysági turnét a néhai Csilla von Böeselager, templomokban és koncertszínpadokon adtuk elő. Kozma atya is segítette, hogy létrejöhessen ez a nagyszabású rendezvénysorozat. Azóta is folyamatosan énekeljük itthon és határainkon túl egyaránt, Sasvárival, Sáfár Mónikával és a Rotunda kórussal.
A Mise idén az augusztus 20-i ünnepi koncerten tér vissza a Margitszigetre. Most kiket fogunk hallani?
T. L.: Az augusztus 20-i esten a Magyar Mise szólistái Miklósa Erika, Janicsák Veca, Sándor Péter, Szemenyei János, Gábor Géza, valamint én leszünk. A Magyar Állami Operaház Zenekara és Kórusa működik közre, továbbá neves rockzenész barátaim és a Tiszta Forrás Zenekar. Werner Gábor fog dirigálni.
Az est másik darabja egy ősbemutató lesz, az ön Új Magyar Rapszódia című szimfonikus zenekari műve. Elkészült már?
T. L.: Kész vagyok vele, a hangszerelés zajlik, amit tehetséges, fiatal muzsikus kollégámmal, Ott Rezsővel készítünk. Azért választottam a rapszódia formát, mert műfaji szabadságot adott, nem voltam szerkezetileg megkötve, szabadon mondhattam, ami eszembe jutott. Szeretném megmutatni a bennem kavargó, rapszodikus, megnyugvást kereső gondolatokat, érzéseket. Igyekszem hű maradni ahhoz a zenei nyelvhez, amiben felnőttem. Engem még a Kodály-módszer szerint tanítottak a mestereim. Komponálás közben Magyarország zaklatott történelme, jövője, tájainak szépsége volt előttem. Ha röviden akarom megfogalmazni, akkor az egész mű hangvétele az örök harmónia keresése a konfliktusokon keresztül. Az Új Magyar Rapszódiát nagy apparátusra, szimfonikus zenekarra komponáltam, kimondottan az ünnepi alkalomra. Eszembe sem jut meghatározni, hogy ki mit gondoljon róla, csak a hallgatóság érzéseihez szeretnék szólni. A saját érzéseimet sikerült felkorbácsolnom komponálás közben.
Milyen hosszúságú az Új Magyar Rapszódia?
T. L.: Körülbelül 30 perc.
Az ön műveit finoman át- meg átszövi a spiritualitás. Napjainkban sok minden elhangzik a spiritualitás fogalmáról, fontosságáról. Az ön számára mit jelent?
T. L.: Nem szeretek verbális hitvalló lenni. Amikor zenét írok, érzem, hogy amit csinálok, túlmutat azon, hogy a harmóniák illeszkednek egymáshoz. Olyan öröm hat át komponálás közben, amitől én is elemelkedek, és ha ugyanabban a zenei pillanatban látom az embereket, akik hallgatják a zenémet, elemelkedni, az csodálatos élmény. Nem vagyok próféta, nem vagyok hittérítő. De például tudom azt, hogy a Dunakanyarban, ahol élek és ahol működik egy lelkigyakorlatos ház, egy szerzetesnő saját elmondása alapján a Magyar Mise hatására tért meg. Az ember nem hiheti azt, hogy a világ ura, pedig most sokan gondolkoznak így. Tudomásul kell vennünk, hogy mindenki egy külön hang, és együtt kell, hogy megtaláljuk, mit jelent a lelkünk.
sikert sikerre halmoz, ráadásul nemcsak időtálló, de aktuálisabb, mint valaha. Augusztus 20-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra harminckét év után tér vissza a Tolcsvay testvérek gyönyörű alkotása, ráadásul ezen az esten ősbemutató is lesz, itt hallhatjuk először Tolcsvay László Új Magyar Rapszódia című művét. A zeneszerzővel a két mű keletkezésének körülményeiről is beszélgettünk.
Hogy született bő harminc évvel ezelőtt az éteri hangokból és szépséges szövegekből szőtt Magyar Mise?
T. L.: 1986-ban kaptam felkérést arra, hogy misét írjak. Rögtön átfutott az agyamon, olyan zenét kell írnom, ami műfajok fölött áll, vagy ötvöznöm kell azokat. Nem állítottam korlátokat magam elé, tudtam, operaénekes és rockzenekar is meg fog szólalni benne. Ahogy telt az idő, egyre több inspirációt kaptam. Amikor a barátainkkal nyaraltunk Olaszországban, ahova hangszert sem vittem, folyamatosan értek az inspirációk. A gyönyörű sienai dóm orgonájának vízszintes, harsonaszerű sípjait látva határoztam el, hogy rézfúvósokkal kezdődjön a mű. Egy kis olasz templomból halk mormogás hallatszott: közelebb menve kiderült, hogy a rózsafüzért mondják. Az élmény az ősi magyar mondókákat juttatta eszembe, amikor mindenki mantraszerűen a saját bánatát mondja. Így került a Mise Áldozat tételébe ez a kórushangzás. A Sanctus dallamának alapját pedig egy másik élményem inspirálta. Az 1982-ben megrendezett I. Táncháztalálkozó lemezfelvételének zenei rendezője én voltam. Egy családi házban dolgoztunk, ott hallottam Sebestyén Márta előadásában az „Elment a madárka” kezdetű népdalt. Amikor pár év múlva jött a felkérés, rögtön bevillant. Azon gondolkodtam, mi az, ami 1986-ban Magyarországon emberi értelemben érvényes. A testvérem jegyzi a szövegeket, ám sokan és sokféle módon segítettek, ösztönöztek. Nagy beszélgetések zajlottak a konyhánkban, gyakran ott volt Müller Péter, Novák Ferenc, Makovecz Imre, Balás Béla, ma már püspök barátom. Hihetetlen erős lelki töltést kaptam tőle, valamint Kuklay Antal A kráter peremén – Gondolatok és szemelvények Pilinszky János verseihez című könyvétől. Ő ma már az Egri Főegyházmegye kanonoka, de akkor még a régi rendszer nem szívlelt, megfigyelt lelkei közé tartozott. Fontos volt, hogy verbálisan is megfogalmazódjon, amit akkor gondoltam. A Mise azzal kezdődik, hogy „Egyedül vagyok, állj mellém, légy velem”, és úgy fejeződik be, hogy „Keressétek egymásban a békét, / Szívetekben őrizzétek fényét”. A Magyar Mise egy évig érlelődött bennem, majd egy hét alatt megírtam. Aztán a felkérés ellenére nem engedték bemutatni. Csak úgy mutathattuk be, hogy Koltay Gábor Andrew Lloyd Webber Requiemje mellé „rejtette”.
A Magyar Mise ősbemutatója végül 1987. július 12-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Novák Ferenc koreográfiájával, Csikós Attila díszletében volt. Mi nézők sokáig velünk maradó ajándékot kaptunk, de milyen hatással volt az ön életére a Mise?
T. L.: A Magyar Mise új szakaszát indította el a pályámnak, a Misének köszönhetem színházi életemet. A bemutató óta azt látom, hogy aki benne volt, van, az békével néz vagy emlékszik a másikra. A premieren Pitti Katalin, Begányi Ferenc, Vikidál Gyula, Demjén Ferenc, Ifj. Csoóri Sándor és én énekeltünk. 1993 júniusában szervezett egy németországi jótékonysági turnét a néhai Csilla von Böeselager, templomokban és koncertszínpadokon adtuk elő. Kozma atya is segítette, hogy létrejöhessen ez a nagyszabású rendezvénysorozat. Azóta is folyamatosan énekeljük itthon és határainkon túl egyaránt, Sasvárival, Sáfár Mónikával és a Rotunda kórussal.
A Mise idén az augusztus 20-i ünnepi koncerten tér vissza a Margitszigetre. Most kiket fogunk hallani?
T. L.: Az augusztus 20-i esten a Magyar Mise szólistái Miklósa Erika, Janicsák Veca, Sándor Péter, Szemenyei János, Gábor Géza, valamint én leszünk. A Magyar Állami Operaház Zenekara és Kórusa működik közre, továbbá neves rockzenész barátaim és a Tiszta Forrás Zenekar. Werner Gábor fog dirigálni.
Az est másik darabja egy ősbemutató lesz, az ön Új Magyar Rapszódia című szimfonikus zenekari műve. Elkészült már?
T. L.: Kész vagyok vele, a hangszerelés zajlik, amit tehetséges, fiatal muzsikus kollégámmal, Ott Rezsővel készítünk. Azért választottam a rapszódia formát, mert műfaji szabadságot adott, nem voltam szerkezetileg megkötve, szabadon mondhattam, ami eszembe jutott. Szeretném megmutatni a bennem kavargó, rapszodikus, megnyugvást kereső gondolatokat, érzéseket. Igyekszem hű maradni ahhoz a zenei nyelvhez, amiben felnőttem. Engem még a Kodály-módszer szerint tanítottak a mestereim. Komponálás közben Magyarország zaklatott történelme, jövője, tájainak szépsége volt előttem. Ha röviden akarom megfogalmazni, akkor az egész mű hangvétele az örök harmónia keresése a konfliktusokon keresztül. Az Új Magyar Rapszódiát nagy apparátusra, szimfonikus zenekarra komponáltam, kimondottan az ünnepi alkalomra. Eszembe sem jut meghatározni, hogy ki mit gondoljon róla, csak a hallgatóság érzéseihez szeretnék szólni. A saját érzéseimet sikerült felkorbácsolnom komponálás közben.
Milyen hosszúságú az Új Magyar Rapszódia?
T. L.: Körülbelül 30 perc.
Az ön műveit finoman át- meg átszövi a spiritualitás. Napjainkban sok minden elhangzik a spiritualitás fogalmáról, fontosságáról. Az ön számára mit jelent?
T. L.: Nem szeretek verbális hitvalló lenni. Amikor zenét írok, érzem, hogy amit csinálok, túlmutat azon, hogy a harmóniák illeszkednek egymáshoz. Olyan öröm hat át komponálás közben, amitől én is elemelkedek, és ha ugyanabban a zenei pillanatban látom az embereket, akik hallgatják a zenémet, elemelkedni, az csodálatos élmény. Nem vagyok próféta, nem vagyok hittérítő. De például tudom azt, hogy a Dunakanyarban, ahol élek és ahol működik egy lelkigyakorlatos ház, egy szerzetesnő saját elmondása alapján a Magyar Mise hatására tért meg. Az ember nem hiheti azt, hogy a világ ura, pedig most sokan gondolkoznak így. Tudomásul kell vennünk, hogy mindenki egy külön hang, és együtt kell, hogy megtaláljuk, mit jelent a lelkünk.