Dupla premier a Haraszti Ádám Projekttől
2019. július 23. / Liska Enikő

A Haraszti Ádám Projekt 2016-ban Londonban alakult, majd egy évvel később újjáalakult, és ma már kizárólag szegedi zenészek alkotják. Az instrumentális jazzt játszó, de sok más műfajból is
táplálkozó együttes bekerült a Hangfoglaló Program támogatott előadói közé, június 3-án jelent meg a pro­jekt első nagylemeze egy klipes dallal. Az alapító Haraszti Ádámmal a megjelenés másnapján be­szél­gettünk.

Milyenek a visszajelzések az első lemezetekről és a hozzá kapcsolódó klipről?
H. Á.: Alapvetően jó érzések vannak bennem, sokan gratuláltak. A lemezre érdemes rászánni háromnegyed órát és végighallgatni, mert íve van, egybe szól az egész, egyedül a Beautiful Soul előtt és után van egy kis szünet. Szerintem mindenki megtalálja benne a maga történetét. A Let it Flow-ra nyolc szám került fel, plusz az intro és a levezetés. A felvételek március 17-én készültek, azóta mindennap hallgattuk az anyagot. Nagyon sok munka van benne, de megérte, mert rengeteget tisztult a zene.

[kep3]

A Beautiful Soul című dalhoz videoklip is készült, amiben az Irie Maffiából is ismert Sena énekel.
H. Á.: Amikor felmerült, hogy jó lenne a lemezre egy énekes szám is, ismert vendégművészt szerettünk volna hívni. Felkértük Senát, aki azt mondta, meghallgatja, és ha tetszik az anyag, elvállalja. Sena akkoriban nagyon el volt havazva, így egy darabig nem kaptunk visszajelzést, már kezdtünk lemondani róla. De amikor végül meghallgatta a dalt, másfél óra múlva küldött egy anyagot vokálokkal, teljes szöveggel. Ráadásul aznap keresett bennünket Muhari Krisztián, a Magyar Zeneműkiadó ügyvezetője, hogy szívesen kiadnák a lemezt. A videoklip rendezője, a New York-i Rory Winston is Krisztiánon keresztül talált meg bennünket. Rory ötlete volt, hogy ne egy studio sessiont filmezzünk le, mert olyanból már nagyon sok van, hanem itt is inkább a történetmesélésre menjünk rá.

Hogyan alakult át a Haraszti Ádám Projekt nemzetközi egyetemi zenekarból magyar jazz-zenekarrá?
H. Á.: Egyetemi tanulmányaimat a londoni Institute of Contemporary Music Performance-ban végeztem. A Haraszti Ádám Projekt első felállása a Londonban megismert zenésztársaimból alakult, készítettünk egy 25 perces lemezt, amely a diplomamunkám része volt. A diplomakoncerten kívül többször felléptünk Szegeden és Romániában, viszont a nemzetközi társaság utaztatása nagyon sokba került, így a kapcsolat lassan megszakadt. Aztán 2017 szeptemberében hívott egy temesvári koncertszervező, hogy három hét múlva kel­le­ne neki egy jazz-zenekar. Nekem volt egy teljes koncertanyagom, így mozgósítottam a szegedi ismerősi kört, és zenésztársakat kerestem magam mellé.

Hol hallhatjuk a Haraszti Ádám Projektet legközelebb?
H. Á.: Június 22-én tartunk egy budapesti lemezbemutató koncertet, július 19-én Kapolcson, augusztus 2-án pedig a Paloznaki Jazzpikniken lépünk fel. Augusztus végén részt veszünk egy tízállomásos romániai turnén a bukaresti Balassi Intézet szervezésében, szeptember végén pedig a Szentendrei Jazz- és Borfesztiválra látogatunk el.