2019. augusztus 13. / Jónás Ágnes
A Madách Színház musicalpályázatának díjnyertes darabja, a Csoportterápia című mjúzikelkámedi is helyet kapott a Kőszegi Várszínház nyári programpalettáján, melyet fülbemászó dallamok és sziporkázóan szellemes szövegek jellemeznek. Bolba Tamás – Szente Vajk – Galambos
Attila darabja többet kínál puszta szórakoztatásnál – szembesít a társadalmunkban lejátszódó problémákkal, saját esendőségünkkel, útkeresésünkkel és hibáinkkal is. A július 11-i bemutatóról az egyik főszereplővel, Szilágyi Csengével, a Vígszínház színművésznőjével beszélgettünk, akinek munkáját nemrégiben Varsányi Irén-emlékgyűrűvel ismerték el.
A Vígszínház társulatát négy éve erősíted, de a Kőszegi Várszínház színpadán is otthonosan mozogsz – idén Trixit alakítod a Csoportterápiában. Miben áll számodra a kőszegi varázs?
Sz. Cs.: Azt hiszem, mondhatom azt, hogy most már hazamegyek Kőszegre. Ez lesz az ötödik nyár, amit ott töltök. A Várszínház különleges, kellemes atmoszférával bír, az akusztikája is kiváló. A belváros és vár környéke olyan varázslatos, mintha az ember a Süsü, a sárkány díszletei között sétálgatna. 2015-től vagyok a Vígszínház társulatának a tagja, imádom a kollégáimat, de néha nagyon jól tud esni egy kis „kirándulás”, inspirálóan hat rám az új közeg és az új kollégák. Szeretem figyelni, ahogy mások dolgoznak, és igyekszem tanulni. Örömmel tölt el, hogy a Csoportterápiában Trokán Annával, Göttinger Pállal, Grisnik Petrával, Némedi Árpáddal, Rózsa Krisztiánnal dolgozhatok, Mészáros Tibor rendezésében. Egy nyári produkció fő feladata elsősorban a szórakoztatás, emellett kell nyújtania valami pluszt, amit a néző hazavisz, hogy elgondolkozzon. Remélem, hogy a Csoportterápia ilyen előadás lesz.
Az előadás műfaja mjúzikelkámedi. Érezhető némi irónia a műfaji meghatározásban.
Sz. Cs.: Még az olvasópróba előtt vagyunk, de a dalszövegeket olvastam. Szente Vajk, aki az előadás szövegkönyvét írta, kifordítja és némiképp ki is figurázza a műfajt. Nyáron a nézők inkább szórakozni szeretnének – ebben az előadásban, úgy gondolom, minden adva lesz a minőségi szórakoztatáshoz, hiszen zene, tánc és humor ötvöződik, mindeközben pedig a Csoportterápia érvényes mondanivalóval is rendelkezik, s olyan kérdéseket feszeget, amelyek aktuálisak és fontosak.
Dráma vagy komédia – melyik áll közelebb a szívedhez, melyikben érzed otthonosabban magad?
Sz. Cs.: Mindkettőben. Szerintem a kettő nagyon közel áll egymáshoz, mert a drámát is lehet nevetve játszani, a vígjátékot is lehet úgy előadni, hogy a nézőknek kicsorduljon a könnye. Igényesen és jól szórakoztatni legalább olyan nehéz, mint drámát játszani. A vígjátékokban – ha jól csináljuk – mindig ott van egy csipetnyi fájdalom is. Szerintem azok a telitalálatok a színpadon, amikor egyszerre lehet derülni és megrendülni.
Nemsokára egy operettben, nevezetesen a Mágnás Miskában is láthat a közönség a Vígszínház következő évadában.
Sz. Cs.: Nagyon várom, hogy elkezdjük a próbákat. Közel húsz éve nem volt operett a Vígben, izgalmas kihívás lesz Marcsát alakítani Eszenyi Enikő rendezésében. Nekem nincs szerepálmom, de például Marcsa belépőjét vittem a színművészetis felvételire. Azt hiszem, ez sokat elárul.
Selmeczi György és Novák Eszter zenés osztályában végeztél a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Énektechnikailag talán nem is olyan nagy kihívás ez a szerep, vagy tévedek?
Sz. Cs.: A színművészetin mindent a nulláról kezdtem, ott kaptam erőteljes hangképzést. Mióta pedig a Víghez szerződtem, Bagó Gizella hangképző mesterünk személyiségének és tudásának köszönhetően tudtam fejleszteni az énekhangomat a mostani szintre. A prózai előadások előtt is beénekeltet minket, ami jól is jön, ugyanis a nagyszínpad eléggé igénybe veszi az ember testét, főleg a hangját.
Rendkívül magabiztos, határozott, céltudatos nőnek látlak, emellett még intelligens is vagy, és tudom, hogy jó a humorod. Ez azért veszélyes kombináció. Hogy állsz az irigyekkel?
Sz. Cs.: Ha vannak is irigyeim, akkor a bántó megjegyzéseik szerencsére nem jutnak el hozzám. A Víg társulatától rengeteg szeretetet és energiát kapok, igazán nem panaszkodhatom. Ami a céltudatosságot illeti, nos, néha meglepődöm a tőlem fiatalabbak élethez való hozzáállásán. Látom, hogy sokan csak lézengenek, nincsenek céljaik, járnak buliról bulira. Én úgy nőttem fel, hogy mindig tudtam, milyen munka vár rám holnap. Arra neveltek a szüleim, hogy mindig legyen valami, ami értelmet ad a napjaimnak, ha ez a valami az, hogy megkapálok egy ágyást, vagy hogy kimossuk a szőnyeget, akkor az. Felnőttként akkor találtam meg igazán a belső békémet, amikor rájöttem, hogy a színház adja meg nekem ugyanezt. Minden energia és cél, amire vágyom, a színházban összpontosul.
Akkor most a helyeden vagy.
Sz. Cs.: Abszolút. Ha kimegyek a színpadra, megszűnik minden. Furcsa hipnotikus állapot ez. Ha igazán jól megy egy előadás, akkor elfelejt az ember mindent. Még a saját nevét is. Megszűnök önmagam lenni.
Attila darabja többet kínál puszta szórakoztatásnál – szembesít a társadalmunkban lejátszódó problémákkal, saját esendőségünkkel, útkeresésünkkel és hibáinkkal is. A július 11-i bemutatóról az egyik főszereplővel, Szilágyi Csengével, a Vígszínház színművésznőjével beszélgettünk, akinek munkáját nemrégiben Varsányi Irén-emlékgyűrűvel ismerték el.
A Vígszínház társulatát négy éve erősíted, de a Kőszegi Várszínház színpadán is otthonosan mozogsz – idén Trixit alakítod a Csoportterápiában. Miben áll számodra a kőszegi varázs?
Sz. Cs.: Azt hiszem, mondhatom azt, hogy most már hazamegyek Kőszegre. Ez lesz az ötödik nyár, amit ott töltök. A Várszínház különleges, kellemes atmoszférával bír, az akusztikája is kiváló. A belváros és vár környéke olyan varázslatos, mintha az ember a Süsü, a sárkány díszletei között sétálgatna. 2015-től vagyok a Vígszínház társulatának a tagja, imádom a kollégáimat, de néha nagyon jól tud esni egy kis „kirándulás”, inspirálóan hat rám az új közeg és az új kollégák. Szeretem figyelni, ahogy mások dolgoznak, és igyekszem tanulni. Örömmel tölt el, hogy a Csoportterápiában Trokán Annával, Göttinger Pállal, Grisnik Petrával, Némedi Árpáddal, Rózsa Krisztiánnal dolgozhatok, Mészáros Tibor rendezésében. Egy nyári produkció fő feladata elsősorban a szórakoztatás, emellett kell nyújtania valami pluszt, amit a néző hazavisz, hogy elgondolkozzon. Remélem, hogy a Csoportterápia ilyen előadás lesz.
Az előadás műfaja mjúzikelkámedi. Érezhető némi irónia a műfaji meghatározásban.
Sz. Cs.: Még az olvasópróba előtt vagyunk, de a dalszövegeket olvastam. Szente Vajk, aki az előadás szövegkönyvét írta, kifordítja és némiképp ki is figurázza a műfajt. Nyáron a nézők inkább szórakozni szeretnének – ebben az előadásban, úgy gondolom, minden adva lesz a minőségi szórakoztatáshoz, hiszen zene, tánc és humor ötvöződik, mindeközben pedig a Csoportterápia érvényes mondanivalóval is rendelkezik, s olyan kérdéseket feszeget, amelyek aktuálisak és fontosak.
Dráma vagy komédia – melyik áll közelebb a szívedhez, melyikben érzed otthonosabban magad?
Sz. Cs.: Mindkettőben. Szerintem a kettő nagyon közel áll egymáshoz, mert a drámát is lehet nevetve játszani, a vígjátékot is lehet úgy előadni, hogy a nézőknek kicsorduljon a könnye. Igényesen és jól szórakoztatni legalább olyan nehéz, mint drámát játszani. A vígjátékokban – ha jól csináljuk – mindig ott van egy csipetnyi fájdalom is. Szerintem azok a telitalálatok a színpadon, amikor egyszerre lehet derülni és megrendülni.
Nemsokára egy operettben, nevezetesen a Mágnás Miskában is láthat a közönség a Vígszínház következő évadában.
Sz. Cs.: Nagyon várom, hogy elkezdjük a próbákat. Közel húsz éve nem volt operett a Vígben, izgalmas kihívás lesz Marcsát alakítani Eszenyi Enikő rendezésében. Nekem nincs szerepálmom, de például Marcsa belépőjét vittem a színművészetis felvételire. Azt hiszem, ez sokat elárul.
Selmeczi György és Novák Eszter zenés osztályában végeztél a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Énektechnikailag talán nem is olyan nagy kihívás ez a szerep, vagy tévedek?
Sz. Cs.: A színművészetin mindent a nulláról kezdtem, ott kaptam erőteljes hangképzést. Mióta pedig a Víghez szerződtem, Bagó Gizella hangképző mesterünk személyiségének és tudásának köszönhetően tudtam fejleszteni az énekhangomat a mostani szintre. A prózai előadások előtt is beénekeltet minket, ami jól is jön, ugyanis a nagyszínpad eléggé igénybe veszi az ember testét, főleg a hangját.
Rendkívül magabiztos, határozott, céltudatos nőnek látlak, emellett még intelligens is vagy, és tudom, hogy jó a humorod. Ez azért veszélyes kombináció. Hogy állsz az irigyekkel?
Sz. Cs.: Ha vannak is irigyeim, akkor a bántó megjegyzéseik szerencsére nem jutnak el hozzám. A Víg társulatától rengeteg szeretetet és energiát kapok, igazán nem panaszkodhatom. Ami a céltudatosságot illeti, nos, néha meglepődöm a tőlem fiatalabbak élethez való hozzáállásán. Látom, hogy sokan csak lézengenek, nincsenek céljaik, járnak buliról bulira. Én úgy nőttem fel, hogy mindig tudtam, milyen munka vár rám holnap. Arra neveltek a szüleim, hogy mindig legyen valami, ami értelmet ad a napjaimnak, ha ez a valami az, hogy megkapálok egy ágyást, vagy hogy kimossuk a szőnyeget, akkor az. Felnőttként akkor találtam meg igazán a belső békémet, amikor rájöttem, hogy a színház adja meg nekem ugyanezt. Minden energia és cél, amire vágyom, a színházban összpontosul.
Akkor most a helyeden vagy.
Sz. Cs.: Abszolút. Ha kimegyek a színpadra, megszűnik minden. Furcsa hipnotikus állapot ez. Ha igazán jól megy egy előadás, akkor elfelejt az ember mindent. Még a saját nevét is. Megszűnök önmagam lenni.