„Élményörököseink, a nézők kezébe adom az ExperiDance jövőjét” 2019. augusztus 13. / Pavlovics Ágota Az ExperiDance Production 2000 óta sikeres társulat, népszerűségét a magyar táncok nemzetközi és kortárs irányzatokkal való keverése adta. Tagjai magasan képzett hivatásos táncosok, akik estéről estére elkápráztatták a nézőket. A társulatot Román Sándor és Vona Tibor alapította. Aztán a töretlenül sikeres együttes, 3000 előadással a háta mögött, kátyúba jutott. Április 18-án még tapsolt nekik a közönség a Nagyidai cigányok után a RaM Colosseumban, ezt követően azonban minden meghirdetett előadásuk elmaradt. Az okokról és a folytatásról Vona Tibort az ExperiDance ügyvezető társtulajdonosát kérdeztük. A sajtó az ExperiDance feloszlásáról cikkezett, amit azonnal, hivatalos közleményben cáfoltak. Mi történt? V. T.: Valóban több előadásunk elmaradt, mivel nyolc szólista távozott az együttesből. A színpadi minőségben soha nem kötöttünk kompromisszumot, most sem tettük, és persze a távozott táncosok helyére érkezetteket sem tudtuk azonnal betanítani. Aztán, számomra megmagyarázhatatlan okokból, a művészeti vezető, Román Sándor is távozott. Ebből született a sajtóban egy nem sok tényt felsorakoztató, inkább nagy többségében feltételezésekre épülő anyag, amit számos híroldal átvett. Mint ügyvezető én nagyon rosszul végezném dolgomat, ha engednék egy tizenkilenc éves, három-négymilliárd forint értékű brandet lerombolni azzal, hogy néhány előadást nem mutattunk be. Ráadásul az ExperiDance nemcsak a tánctársulat, hanem egy ennél sokkal nagyobb portfólió, hisz ez egy cégcsoport. Ami pedig az elmaradt előadásokat illeti, az ExperiDance esetében megszokott módon, jó előre minden jegy elkelt, melyeket az előadások elmaradása után mindenkinek visszaváltottunk. Az együttes életében bekövetkezett törés okairól mit gondol? V. T.: Sok minden jár a fejemben, még életemben nem voltam ilyen helyzetben, egy percig sem állítom, hogy könnyű a jelenlegi helyzetünk, de megvallom, nem szeretnék hátrafelé nézni, és nem csupán arról van szó, hogy nem szeretnék, nem is tehetem meg. Az országosan 54 előadás lemondása, amely közel negyedmilliárdos, év közbeni, előre nem tervezett bevételkiesést okozott, és a TAO-támogatások elvesztése együtt, teljesen felborította az erre az évre tervezett gazdálkodásunkat, a bevételkiesés kikompenzálása számtalan közösségi kompromisszumra szorít! A cégcsoport cégeinek ügyvezetőjeként anno arra kaptam mandátumot, hogy a repertoárt minden körülmények között tartsam életben, ennek érdekében kell megtennem mindent, amit lehet. Mi az, ami most világosan látható az ExperiDance jövőjével kapcsolatban? V. T.: A repertoárral kapcsolatos szerzői és egyéb jogok a cégcsoport tulajdonában vannak. Tekintve, hogy a darabok egytől egyig összművészeti produkciók, olyan értéket képviselnek, amelynek megmentésével, szakmai visszaépítésével máris sokan és sokat foglalkozunk. A táncművészek aktív állományi létszáma folyamatosan nő, jelenleg 34 főnél tartunk. Kikkel és min dolgozik aktuálisan? V. T.: A társulat művészeti szekcióján belül repertoárfrissítés zajlik. A korábbi alkotókkal dolgozunk, például Debreczeni Ildikóval, aki a társulat alapító jelmeztervezője, Pozsgai Zsolt rendezővel, Gömöry Zsolt zeneszerzővel, Beke Farkas Nándorral, a 100 Tagú Cigányzenekar elnökével. Ami pedig a táncosokat illeti, mások mellett Benkő-Morvai Veronikával, Benkő Dáviddal, Újszászi Andrással dolgozunk, akik valamennyien hosszú évek óta az ExperiDance szólistái, Sándor mellett társalkotói voltak, nekik is köszönhetően folyamatosan áramlanak vissza a táncművészek is, akik kiváló állapotban vannak, és most is a próbateremben dolgoznak. Mit tudhatunk meg az ExperiDance Production 2019/2020-as színházi évadáról? V. T.: A közel két évtizedes brand védelmében az alkotóközösség folyamatosan dolgozik, a színfalak mögött mindenki teszi a dolgát, célként első körben a 2019/2020-as évadra négy darab visszaállítását tűztük ki célul. Ezek az Ezeregyév, a Fergeteges – Sissi legendája, a Gyöngyhajú lány balladája – Omega-musical és a Cinderella. Az Ezeregyév szeptember 19-i RaM-beli évadnyitó előadására a sajtótájékoztatónkon tisztelettel meghívtam a sajtó képviselőit, megmutatva, minőségromlás, mely eléri az élményt, szóba sem kerülhet. A társulat minden tudásával arra törekszik, hogy szerződéses kötelezettségeinek eleget téve mielőbb újra színpadra lépjen, olyan minőségben, mely alapján anno kiérdemelte a nézőktől a „Ritmus ünnepe” kitüntető jelzőt. Akkor lassan kisimulnak a ráncok a homlokán? V. T.: Úgy gondolom, hogy az ügy szolgálójaként tekintek személyemre, de sajnos ettől még messze vagyok. Ebben a pillanatban az eddig elmondottakon kívül a fenntartható gazdálkodás helyreállítása áll az első helyen. Bevételünk április óta nincs, TAO nincs, és nem kaptunk választ egyelőre arra sem, hogy más, például a TAO-t kiváltó állami támogatásra számíthatunk-e, nekem pedig a még mindig itt dolgozó ötven embernek fizetést kell adnom. Bérbe adtuk mostanra székházunk irodarészeit, eladjuk a járműparkunk jelentős részét, bérbe adjuk a tánciskolát. Ötven ember munkaadója vagyok, szerződéses kötelezettségek mentén haladok, és próbálok mindent elkövetni annak érdekében, hogy az érték, amit megteremtettünk, tovább éljen. A jegyár-bevétel az egyik, ha nem a legfontosabb bevételi lábunk, így hát élményörököseink, a nézők kezébe adom az ExperiDance jövőjét. |